Fazekas Szakmai Bizottság
Hétszáznál is több jelölt közül választották ki idén tíz kategóriában azt a harmincat, akik részt vehettek december 6-án, Budapesten, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartott Prima Primissima Alapítvány díjátadó gálaestjén. A magyar népművészet és közművelődés kategóriában megyénkből, településünkről a Fazekas dinasztiát, a nádudvari fekete kerámia mestereit jelölték és Prima díjat kapott! Nemcsak a családnak, településnek és megyének, de a magyar tárgyalkotó népművészetnek is nagy dicsőséget szereztek ezzel a díjjal. A gálaestre elkísérte a család tagjait Maczik Erika polgármester és Réz Szilárd alpolgármester is. A Művészetek Palotája (rövidebb nevén MüPa) nemcsak külsőleg, hanem belsőépítészetileg is impozáns, a hangversenyterem 1600 fő befogadására alkalmas. Akik látták a tévé közvetítést, meggyőződhettek arról, hogy milyen jól szervezett, gördülékeny volt az est, melyet a köztársasági elnökön kívül több miniszter, államtitkár, közéleti személyiség is megtisztelt jelenlétével. Három kategória győzteseit hirdették ki egy-egy blokkban, közben Vivaldi: Négy évszak című művének tételei hangzottak el különböző stílusú együttesek feldolgozásában. A magyar népművészet és közművelődés kategóriában Prima Primissima díjas lett Balogh Kálmán cimbalomművész, a Fazekas dinasztiához hasonlóan Prima díjban részesült a szamosújvári Téka Alapítvány. A díjat, Szmrecsányi Boldizsár (BOLDI) ezüstszínű kisplasztikáját a család képviseletében Fazekas Ferenc a Népművészet Mestere vette át, Csányi Sándor alapítványi elnök gratulációjával. A díj egy az íját magasba emelő íjászalak, mely a többiek felé emelkedést, a teljesítmény és a tehetség szárnyalását, a magasra törést jelképezi. Ráadásul az íj és íjászat kapcsolódik a magyarsághoz, honfoglaló őseinkhez. A hivatalos programot Handel Messiás című oratóriumának Hallelujah tétele zárta, majd fogadáson cserélhettek eszmét a díjazottak és a megjelentek. Úgy vélem örökre szóló élmény marad a család tagjainak és a város vezetőinek ez a kitüntetés és ünnepség. Egyúttal ezeken a hasábokon köszönöm meg a Fazekas család nevében azt a gratuláció cunamit, mely személyesen, telefonon, interneten érkezett hozzánk. Egyik gratuláló azt írta: „Büszke vagyok, hogy én is nádudvari vagyok!” Higgyék el, mi is nagyon büszkék voltunk erre, ott a MüPa-ban is!
Régi-Ritka Mesterségek Szakmai Bizottság
„Kékfestőnek lenni Isten áldása” címmel kiállításnak adott helyet a Ceglédi Galéria. A magyarországi öt aktív kékfestő műhely a termékeikkel adott alapot a színvonalas kiállítás megrendezéséhez. A látogatók tablókon betekintést kaphatnak a technológia folyamatába, egy-egy műhely specialitásaiba. A hagyományos régi termékek és a ma is trendi és modern viseletek, a kék szín számtalan változata, a minták színes lehetőségei egy igazi csemege a kékfestőt kedvelőknek.
A Magyarországi kékfestés hagyománya 2015-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. 2018-ban az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének Reprezentatív Listájára.
Tojásdíszítő Szakmai Bizottság
- Tojásdíszítő és Tojásdigitalizáló Klubot indított Pécsett, Mosonyi Éva népi iparművész
Mosonyi Éva népi iparművész kétféle klubot is indított Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben a hímes tojások népszerűsítésére. A foglalkozások nyitottak és ingyenesek.
Hímes tojás díszítő
A Tojásdíszítő Klub célja a több száz éves hagyományokkal rendelkező Kárpát-medencei tojásírás újra tanítása. A klub a kézműves tevékenység mellett elméleti alapokat is biztosít a tudatos hagyományápoláshoz.
Hímes tojás digitalizáló
A Tojásdigitalizáló Klub küldetése, hogy a múlt törékeny értékeit megőrizze a jövőnek, ezért a hímes tojásokat egy erre a célra kifejlesztett eszközzel körbefotózza, térben láttatja és megmenti a jövőnek.