Linzi Magyar Napok (2013. május 16-18.)
„Auf nach Ungarn”, azaz „Fel Magyarországra!”
Ezek voltak azok a hívó szavak arra a nagyszabású rendezvényre, mely Magyarországnak adott turisztikai, gasztronómiai és kulturális bemutatkozási lehetőséget a Duna kanyarulatában fekvő, festői szépségű Linz városában. Az eseményre ez év májusában került sor, melyet egy egyéves, hosszú szervezői munka előzött meg.
A Magyar Turizmus Zrt. felkérésére a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kapta azt a feladatot, hogy a Mesterségek Ünnepéhez hasonlóan szervezze meg a kézművesek vásárát, és mutassa be a méltán híres magyar gasztronómiát, melybe nem csak a finom étkek, hanem természetesen a hegyek nedűje, a jó borok is beletartoznak.
Tavaly ősszel kapta meg minden tagszervezet a felhívást a NESZ-től erre a nem mindennapi lehetőségre, így többek között a Dunakanyar Népművészeti Egyesület is, melynek tagja vagyok.
Az egyesületből három tagtársammal (Kiss Attiláné, Kiss Attila, Kerekes Pálma és én) együtt közösen elhatároztuk, hogy élünk a felkínált lehetőséggel, és belevágunk az „ismeretlenbe”. Elhatározásunkban az is szerepet játszott, hogy az előzetes hírek szerint, kb. háromszázezer látogatóra és nagy érdeklődésre számíthatunk, valamint szerettük volna jó hírét vinni a magyar kézművességnek.
A készülődés lázas izgalomban telt, többszöri megbeszélések és egyeztetések után elérkezett a várva várt nap. Egy nappal a rendezvény kezdete előtt, hajnali 4 órakor indultunk a megbeszélt találkozó helyről, a Budaörsi útról. Négy és fél órás autóút után megérkeztünk Linz sétálóutcájába, a Landstraβéra, ahol már végig álltak a vásározók faházai, és javában folytak az előkészületek. Az utcákon, kirakatokban már mindenütt láthatóak voltak a rendezvény plakátjai, zászlói, melyek bizony jó érzéssel töltöttek el bennünket.
A szervezőktől megkaptuk az egyesület részére kijelölt faházat, amit aztán birtokba vettünk és be is laktunk. Pillanatok alatt megtelt a házikónk a sok csomaggal, a kirakodásnál pedig nagyon kellett figyelnünk az utcában közlekedő villamosra, ugyanis nagyon szűk volt a távolság a faházak hátoldala és a villamos között.
Méricskéltünk, fúrtunk, faragtunk, díszítettünk, dekoráltunk, míg végül kialakult az a megjelenés, amelyet elképzeltünk magunknak.
Lassacskán a többi árus is megérkezett, s a végén már szinte csak magyar szót lehetett hallani, mintha nem is Ausztriában lennénk, hanem otthon, magyar honban. Sok ismerős kézművessel, vásározóval találkoztunk, akik ugyanolyan izgalommal várták az elkövetkezendő három nap eseményeit, mint mi.
Miután elkészültünk a pavilon berendezésével, a nap hátralévő részét pihenéssel próbáltuk meg eltölteni, hiszen tudtuk, hogy fárasztó napok várnak ránk. Ennek ellenére azért egy kis városi séta még belefért az aznapi programunkba.
Másnap korán reggel kellett kelni, hogy a 10 órai nyitásra már a megfelelő színvonalon tudjuk fogadni a látogató közönséget. Meglepetésünkre az esti zárásig szinte folyamatos emberáradat hömpölygött az utcán, pedig aznap még „csak” csütörtök volt. Szerencsére a többi napon sem történt ez másképp.
Május 16-án, csütörtökön 11 órakor kezdődött a hivatalos megnyitó ceremónia, melyen Linz város polgármestere, Franz Dobusch és Szalay-Bobrovniczky Vince, Magyarország ausztriai nagykövete nyitotta meg a rendezvényt. Magyarországról Balatoni Mónika a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte hazánkat.
A médiában is nagy visszhangra talált az esemény, hiszen számos TV, rádió és online megjelenés volt Ausztriában és Magyarországon egyaránt.
Több neves hazai előadó vett részt a színpadi programokon, mint pl. a Lajkó Félix Duó, a Dűvő együttes, Daniel Speer Brass Band, Balogh Kálmán Cimbalom Trió stb.
A Promenade-on pedig gyerekjátszó várta a legkisebbeket, ki-ki hajat fonathatott, és kipróbálhatta kézügyességét a különböző kézműves foglalkozásokon. Jó utcai hangulatról gondoskodtak a néptáncosok, amikor a sétálóutcában zeneszó kíséretében táncolva végigvonultak, és sikere volt Kiss Attila bőrös mesternek is, amikor néhányszor megcsergette az ostorát.
A három nap során tényleg megtapasztalhattuk a látogatók nagyfokú érdeklődését, az ott élő emberek kedvességét, nyitottságát, és azt a fajta gondolkodásmódot, amit itthon nem igazán érzékelünk mi kézművesek. Részükről érezhetően nagyobb az igény a kiváló minőségű kézműves termékek iránt, melyekre áldozni is hajlandóak és amelyeket meg is becsülnek.
Számos apró kis történetet éltünk meg, de számomra az egyik legemlékezetesebb az marad, amikor az első napon megállt a standunknál egy ott élő magyar fiatal hölgy, aki nézegetni kezdte az ostorokat, melyeket azonnal ki is próbált több-kevesebb sikerrel. Ennek ellenére láthatóan nagyon tetszett neki az ostorpattogtatás. Aztán elment üres kézzel. Harmadnap visszajött az osztrák barátjával, akinek tartott némi bemutatót, és addig-addig győzködte őt, míg végül beadta a derekát. A hölgy nem kis örömére az üzlet megköttetett, így az ostor új gazdára lelt.
Gyorsan elszállt ez a három nap, és azon vettük észre magunkat, hogy már csomagolni kell. A hazaindulással vártunk egy napot, így másnap a várost bebarangolva felfedeztük Linz nevezetességeit. Addigra már eltűntek a bódék, alig volt nyoma az előző napok forgatagának. Furcsa volt látni az üres utcákat, ahol az előző napokban a statisztika szerint háromszázötvenezer ember fordult meg ezen a helyen.
Úgy gondolom, hogy egyikünk sem bánta meg, hogy részt vett a linzi magyar napokon, hiszen élményekben és tapasztalatokban gazdag napokat éltünk meg.
Csak remélhetjük, hogy sikerült bemutatnunk Magyarország értékeit és pozitívan formálnunk az osztrák emberekben a rólunk kialakult képet.
Felemelő érzés volt magyarnak lenni Linzben!
Maucha Katalin
További képek a Galéria menüpont alatt!