Repülővel utaztam a Liszt Ferenc repülőtérről Isztambulig majd ott átszálltam a Pegazus egy másik járatára és majdnem 5 órás repülő út után a hajnali órákban megérkeztem Biskekbe. A reptér bejárata előtt népes szervező csapat várta a különböző országokból érkező résztvevőket táblácskával és nagy üdvrivalgással. Sok idő telt el mire mindenki megérkezett és buszra szállhattunk, hogy nekivágjunk a négy órás útnak Dordói Nomad-ba, az Iszik-köl tó partjára.

Amint elindultunk azonnal elaludtam a fáradtságtól és a megkönnyebbüléstől, hogy megérkeztem baj nélkül Biskekbe és a szervezőket is megtaláltam. Két órával később megálltunk egy helyen reggelizni és csak ámuldoztam mekkora hegyek közé értünk! Tetszett, hogy egy jurtaformájú büfében ettünk. Még bő két órát utaztunk, míg a szálláshelyünkre értünk az Aurora szanatóriumhoz, Bosteri falu mellett.

Kétágyas szobákban helyeztek el bennünket. Én egy német patchwork-ös kézművessel, Annamarie-val kerültem egy szobába. Az ebédnél láttam, hogy a terítékhez nem kaptunk kést és ez később is így volt. Csak kanál és villa volt az asztalon, kést nem használnak még a húsok darabolásához sem.

Az ebéd salátával kezdődött levessel folytatódott majd egy húsos étel jött zöldséges vagy rizs körettel. Ízletes volt minden. A levesek leginkább a gulyáslevesre hasonlítottak, de gyakran fűszerezték friss korianderrel, máskor petrezselyemmel. Egyszer volt krémleves is. Az első délután a pihenésé volt. Bizony ránk is fért, jócskán elgyötört mindannyiunkat a hosszú utazás!

A szabadidőm egy részét arra használtam, hogy a három csomagomból a legnagyobb bőröndbe átpakoljam azokat a dolgokat, amikre másnap majd a kiállítóhelyen szükségem lesz.

  Vacsora után újra buszba ültünk és elvittek minket Cholpon – Atára a nagy, ünnepélyes megnyitóra. Kicsit megkésve érkeztünk, volt egy kis kavarodás, és rengeteg ember az ünnepségen, vigyázni kellett, hogy még véletlenül se tévesszem szem elől a társaimat, (akiket akkor még alig ismertem) nehogy elvesszek. A nyitó ünnepség lenyűgöző volt! A modern technológiák a kelet ősi nomád kultúrájának a szolgálatába állítva valami lélegzetelállító és felemelő élményt nyújtottak!

Úgy éreztem a kelet ősisége és ereje legyőzhetetlen!

A reggeli is, mint az ebéd salátával kezdődött, majd egy tál meleg kása követte, és aki még éhes maradt kalácsfélével vagy kenyérrel folytathatta az étkezést. Másnap reggeli után indultunk Dordói Nomad-ba busszal. Mindenki vitte a nagy csomagját. Az első, amit láttunk megérkezésünkkor, a tó volt! Vele szemben álltak a fél jurták, amikben berendezkedtünk árusításra és bemutatózásra.

Először nagyon boldog voltam, hogy srégen szemben a színpaddal kaptam helyet. Később tapasztaltam, hogy a nagy hangerő miatt, ha a műsor vagy próba ment a színpadon szinte lehetetlen volt kommunikálni a látogatókkal. De legalább nem maradtam le a műsorokról!

Egy üzbég fiatal lánnyal, Fatimával kerültem egy jurtába. Ő gyapjú szőttes készítést mutatott be, állókereten. A jurta keregéjére és szőtt szalagjaihoz könnyű volt rögzíteni a kistáskáimat. Egy közepes méretű asztalt kaptunk, ami pont elég is volt a bemutatózáshoz és a kisebb áruk kiállításához, hiszen a felfüggeszthető darabokat a keregére akaszthattam. Jól választottam még itthon abroszt. Nemcsak könnyű volt, de pont akkora, hogy az elöl lelógó részt, ha felhajtottam teljesen betakarta az árut az asztalon, és megvédte a szemerkélő esőcseppektől. Eső több napon is volt, első nap csak egy kicsi.

A második napon, kora délután kaptunk zászlórudat és indultunk felvonulási próbára, majd este, már sötétedés után volt az, hogy egyenként név szerint felszólítottak a színpadra és meglobogtathattunk a nemzeti zászlónkat! Ez csodálatos élmény volt! Főleg, hogy ezen a helyszínen egyedül én képviseltem Magyarországot! A kézművesek után az énekeseket a táncosok képviselőit majd a divattervezőket is színpadra hívták. Így már közel hatvanan voltunk a színpadon a zászlóinkkal. Majd este kilenc óráig folytatódott a műsor a színpadon: énekesek, tánccsoportok és divatbemutatók váltották egymást, miközben a hátteret változatos virtuális képekkel, fényekkel gazdagították. A következő napokban is délelőtt kipakoltunk és egész nap árusítottunk, bemutatóztunk, beszélgettünk az érdeklődőkkel. Este összepakoltunk és busszal mentünk a szállásra. Ebédelni általában minden nap visszabuszoztunk a szanatórium éttermébe, de a vacsorát gyakran hozták ki a helyszínünkre papírzacskóban, papírdobozokban. Ilyenkor is saláta, leves és húsos második fogásból állt a vacsora.

A kézművesek nagy része textiles volt: az üzbég, türkmén alkotó szövéssel jött, a kirgiz, a mongol, az azerbajdzsáni, a török kézműves patchwork technikával. Rengeteg ékszerkészítő volt: Ausztráliából, Baskíriából, Tádzsikisztánból, Örményországból. Nemezes csak két-három alkotó. Bőrrel dolgozó kézműves rajtam kívül még egy Tatarisztánból való alkotó volt Farit Vadin, de szomorúságomra Ő már csak a hagyományos motívumaikat őrizte meg,  a régi tatárcsizmákon látható jellegzetes speciális varrástechnikákat már nem az általa készített bőr díszpárnákon. A színes, fényes, erősen fedett festésű, króm cserzett bőrök, már nagyon messze állnak a nomádok által készített és használt bőröktől.

Mivel a mi helyszínünkön a kézművesség kapta a legnagyobb hangsúlyt, itt szinte minden jurtában csak színvonalas és igényes munkákkal találkozhatott a látogató.

A játékok másik helyszínén, Cholpon, már sok igénytelen termékkel és szuvenírrel is találkoztunk. Szomorúan láttam, hogy rontja le a termékek minőségét a nyereségvágy.

A kézműves termékek versenyén a fődíjat az ausztrál ékszerkészítő nyerte el, de díjazták a kirgiz nemezkészítő asszonyt is, akinek én is megcsodáltam a nemez takaróit!

Az utolsó napra tervezett délelőtti konferencia, amire mindannyian egy-egy hét perces prezentációval készültünk elmaradt. Helyette kirándultunk Kircsin völgybe.

Hazafelé jövet egy fél napot töltöttem még Biskekben. Egy csodálatos és hangulatos kis hostelben a Skeramos-ban szálltam meg néhányad magammal. A Tulajdonos, Margherita elvitt minket a belvárosban található Tumar nevű iparművészeti jellegű boltba. Itt jó nagy volt a forgalom, úgy látszott népszerű a bolt. Itt már sok volt a szuvenír jellegű munka, de akadtak szép ezüst ékszerek és szép szőttesek, nemezek. Bőrmunka kevés volt és nagyon gyenge minőségű. A belvárosból taxival kimentünk a Supara nevű Etno-comlex-be. Ez a hegyek lábánál a városon kívül, jó nagy területen fekvő kulturális – és közösségi tér, benne egy magán alapítású néprajzi múzeum, éttermek, jurták, kiülők, sétányok és egy gyors vizű patak. Minden építmény hagyományos, rusztikus „nomád” stílusban épült, a régi hagyományt próbálta megidézni. Érdekes volt látni azt, hogy mennyire népszerű hely: jó előre kell helyet foglalni, annak, aki itt szeretne vacsorázni!

Utam során azt szűrtem le a tapasztaltak alapján, hogy a keleti népek büszkék a saját hagyományaikra és őrzik, miközben próbálják megújítani. Erősen él bennük a hagyománytisztelet.

Erre jó példa az a hátizsák, amit minden kézműves résztvevő ajándékba kapott:  vízlepergetős, szürke műanyagból készült fényviszaverős csíkkal, zipp-zárral, patenttal záródik, a belsejében van kialakított hely laptopnak és beleépítve a töltéshez egy USB-s csatlakozó, és külön zseb a töltőbanknak tehát ízig-vérig a modern funkciókat is kiszolgáló tárgy,  ősi motívumokkal díszítve, de visszafogottan, ízlésesen.

Hálásan köszönöm a NESZ-nek, hogy delegáltak, és segítették a felkészülésemet, és így részt vehettem ezen a rendkívül nagyszabású és élménydús fesztiválon az 54 magyar sportoló és a két zenész mellett bőrművesként, ahol a magyar kézművességet képviselhettem. Felemelő érzés volt, ugyanakkor végtelenül fárasztó is!

Amint hazaértem belázasodtam és három napra ágynak estem. Így sikerült lélekben is hazaérkeznem.

Köszönöm mindenkinek a sok segítséget és jó tanácsot az előkészületek során!