A Smithsonian Folklife Festival nagy hagyományú kulturális seregszemle, amelyet első alkalommal 1967-ben rendeztek meg az Washingtonban, az Egyesült Államok szövetségi fővárosában. A fesztivált reprezentatív helyszínen, a világpolitikából jól ismert Capitolium épülete előtti hatalmas téren, a National Mallon bonyolítják le minden alkalommal. A helyszín kiválasztása is jelzi, hogy a Smithsonian Folklife Festivált a kezdetek óta kitűntetett figyelem kíséri Amerika-szerte. Népszerűsége, és ezzel párhuzamosan a látogatottsága az idők folyamán nőttön-nőtt, és mára a világ legrangosabb kulturális fesztivál-eseményei között tartják számon. Aki itt jelen van, aki ezen a fesztiválon bemutatkozik, az a világ színe előtt mutatkozik be, és bárhonnan érkezik is a fesztiválra, produkciója érdeklődést vált ki, ezért a résztvevők és a meghívottak magas színvonalú bemutatókkal készülnek arra, hogy egy-egy ország képviseletét méltóképpen lássák el.

A fesztivál idei meghívott országa Magyarország volt. A szabadtéri népművészeti és hagyományőrző fesztiválra utoljára másfél évtizede hívtak meg közép-európai országot, akkor Románia mutatkozhatott be. A magyar program Magyar örökség – Éltető hagyomány címmel az autentikus magyar kézművességet, a Kárpát-medence sokszínű népzenei és tánckultúráját, valamint a magyar gasztronómiát és borkultúrát ismertette meg az amerikai közönséggel. A fesztivál június 26-án kezdődött, és tíz napig tartott. Hatalmas területen, 16 és fél hektáron kaptak helyet a magyar programok Washington városközpontjában.

Szerencsére a siker nem maradt el. Általános vélemény szerint a magyar bemutatkozás átütő sikerű volt, és talán még soha ennyien nem látogatták ezt az eseményt, mint idén.

Amikor a Smithsonian Folklife Festival kezdetét vette, még magától értetődően csak az amerikai hagyományokra koncentrált, idővel azonban bővült a paletta, és néhány év után már kialakult a fesztivál mai rendszere, miszerint minden évben egy országot látnak vendégül. Okos megfontolással így tették színesebbé, látványosabbá, eredetibbé a fesztivált, bővítették a kínálatot, hogy még több hagyománnyal, más nemzetek népi kulturális tradícióval ismertessék meg a látogatókat. A Smithsonian Folklife Festival ugyanakkor egy szempontból továbbra is megőrizte „nemzeti ünnep” jellegét az Egyesült Államokban, mivel a fesztivál idejére esik a Függetlenség Napja, július 4., és ezen a napon az államok minden zugából özönlenek a polgárok Washingtonba. A szabadtéri hagyományőrző és népművészeti fesztivál szervezője a Smithsonian Intézet, az Egyesült Államok Nemzeti Múzeuma, amelyhez 19 múzeum és tíz kutatóközpont tartozik. James Deutsch, a Smithsonian Néprajzi és Kulturális Örökség Központ kurátora — a magyar részvételért felelős amerikai kontaktszemély – elmondta, hogy a fesztivál az egész világ kultúráinak megőrzését szolgálja. Ennek szellemében a program évente országokra, régiókra, nemzeti csoportra irányul.

Mit jelen egy ország meghívása erre a nagy seregszemlére?

A meghívott vendég Washingtonba hozza a maga sajátos népi kultúráját, ez pedig óriási nyilvánosságot jelent a világ folklórszínpadán, amelyet talán máshol, másutt is érdemes és lehet majd kamatoztatni. Csak gondoljuk el: idén másfél milliónál is több látogatója volt a fesztiválnak, a rendezvény híre pedig – a média jóvoltából — ennek a hatalmas számnak a többszöröséhez eljutott, azaz legalább 4-5 millió emberhez az USÁ-ban, és sokmillióhoz világszerte, és Magyarországon is. A meghívást persze ki kellett érdemelni, és sok háttérmunkába került magyar részről is, mert a szakmával foglalkozók Dél-Amerikától Ázsiáig tudják, hogy a washingtoni fesztiválra való meghívás nagy megtiszteltetés minden országnak. A speciális szervezőmunka, és a művészek és eszközeik kiutaztatására és kiszállítására a magyar kormány 330 000 millió forintot áldozott. A fesztivál megnyitóján a kormány nevében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mondott beszédet. „Amikor bejárják a fesztivált, nemcsak magyar, hanem inkább egy igazi közép-európai programot fognak látni, olyat, amely bemutat mindent, amire büszkék vagyunk a világnak azon a részén, ahol élünk: az inspiráló soknemzetűséget, a népeink közötti kölcsönhatások különböző formáit, régiónk egy olyan közös nyelvét, amely a kaleidoszkópszerű sokszínűségre emlékeztet. … Úgy érezzük, programunkkal sikerül elérnünk, hogy önök itt Washingtonban otthon érezzék magukat Közép-Európában”.

Biztosak lehetünk abban, hogy a részvétel támogatása kamatostól megtérül idővel.

A fesztivál főszervezője, és integrálója magyar részről a Balassi Intézet volt, amely szakmai intézmények és civil szervezetek közreműködésével valósította meg ezt a nagyszabású eseményt. A tervezésben és a kivitelezésben oroszlánrészt vállalt a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum, a Martin György Néptáncszövetség, és az MTA Néprajztudományi Intézete, valamint a Zeneakadémia Népzene Tanszéke. Az előkészületek és a szervezési munkák 2012 őszén kezdődtek. A szálakat a Balassi Intézet New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője, Fülemile Ágnes néprajzkutató fogta össze, magyar részről a szakértők Igyártó Gabriella, Kelemen László, Cseri Miklós, Diószegi László dolgozták a fesztivál egy-egy részprogramjának koncepcióját.

A magyar program címe Hungarian Heritage – Roots to Revival (Magyar örökség – Éltető Hagyomány), és a zene-tánc, a kézművesség, illetve a gasztronómia-bor hármasára épült. Több mint száz zenész, táncos, kézműves, mesterszakács mutatta meg a tudását Washingtonban, olyan néprajzi szakemberekkel együtt, akik közérthető módon tudják angolul tolmácsolni a magyar népi kultúrával kapcsolatos ismereteket. A fellépők között volt Pál István Szalonna és zenekara, az erdélyi Heveder zenekar, a nagy sikerű Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató döntősei, Papp István Gázsa prímás, Juhász Zoltán Dudás furulyás, Bob Cohen, a Di naye Kapelye frontembere, és Navratil Andrea énekes. A szervezők célja az volt, hogy minél sokrétűbben mutassák be a kiválasztott táncos és zenei repertoárral a Kárpát-medence gazdag, és sokszínű hagyatékát, ezért a cigányzene és a klezmer is a zenei programsor részét képezte. A fesztiválon koncertet adott Bíró Eszter és zenekara, valamint a Parno Graszt is. A tánccsűrben táncházak és viselet-bemutatókat láthattak az érdeklődők, ezek a produkciók egymást váltották.

Még egyszer tehát: Magyarország és a magyar népművészeti hagyományok számára nagy megtiszteltetés és óriási lehetőség volt bemutatkozni a Smithsonian Folklife Festiválon, de egyúttal nagy felelősség is nyomta a küldöttség vállát, hogy a gazdag és sokszínű népi kultúránkból mit és hogyan mutatunk meg az amerikai közönségnek. Arra törekedtünk, hogy élményszerűen, figyelemfelkeltő módon minél több ismeretet adjunk át a látogatóknak a magyar hagyományokból.

A fesztiválhoz kapcsolódóan, a Magyar Filmunió támogatásával Magyarország, hősök és mítoszok: a bevándorlók élményei és a művész szeme címmel vetítéssorozatot tartottak a washingtoni Nemzeti Művészeti Galériában. Ennek keretében bemutatták Forgách Péter Hunky Blues: Az Amerikai Álom, Bódy Gábor: Amerikai anzix, Hules Endre: A halálba táncoltatott lány, Goda Krisztina: Szabadság, szerelem és Káel Csaba: Bánk bán című alkotását. Zsigmond Vilmos és Kovács László munkássága előtt tisztelegve levetítették James Chressanthis Nincs szükség feliratra: László és Vilmos című dokumentumfilmjét is. A vetítéssorozaton jelen volt több neves alkotó is.

A fesztiválon a Zeneakadémia is képviseltette magát. a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, és a Zeneakadémia Baráti Köre támogatásával utazott ki Csizmadia Anna (népi ének, a Fölszállott a páva tehetségkutató győztese), Istvánfi Balázs (duda) és Németh András (a világ első tekerőlant-mesterképzőse) hallgatók, akik a népzenei műsorokban működtek közre. Szintén zenélt Bolya Mátyás (koboz) és Juhász Zoltán (furulya), mindketten a Zeneakadémia Népzene Tanszékének oktatói. A tanszékvezető Richter Pál pedig a magyar népzenei örökségről, az MTA Zenetudományi Intézetében zajló kutatásokról, illetve a Zeneakadémián zajló felsőfokú népzenei képzésről tartott előadásokat.

MAGYAR ÖRÖKSÉG – ÉLTETŐ HAGYOMÁNY

Mondhatnánk, hogy a kurátorok kicsit olyannak tervezték ezt az ország-bemutatkozást, mintha a Mesterségek Ünnepe két hétre Washingtonba költözne.

Előzetesen az  alábbiak szerint képzelték el az esemény forgatókönyvét a szervezők: „A fesztiválterület szélső, fákkal tagolt árnyékos területén folynak majd a mesterség-bemutatók, interaktív foglalkozások, főzésbemutatók, gyerekfoglalkozások. Ez lesz a személyes találkozások színtere. A nyári nagy melegben a leglátogatottabb, legszínesebb része a fesztiválterületnek. Az interaktív kézműves bemutatók színhelyén egyrészt színes vásári forgatag hangulatát teremtjük meg, másrészt a sajátos, egyedi, kézműves hagyományok bemutatása a célunk. Arra törekszünk, hogy minél figyelemfelkeltőbb módon, minél több ismeretet adjunk át a látogatóknak Magyarország népi kézműves hagyományaiból a népi építészet (zsúptető készítés, fafaragás, vesszőkerítés-építés, stb.), a viselet (viselet-bemutatók, bőrdíszművesség, stb.) és a borászat, gasztronómia (kádár-, fazekas-mesterség, stb.) témakörök köré csoportosulva. Kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek aktív bevonására is, akik mozgásos és eszközös játékokon vehetnek részt a ház körüli munkák játékos imitációjától a gyöngyfűzésig. Balmazújvárosból érkezik a kalapos, aki Népművészet Mestere címmel rendelkezik, Enyingről a nyeregkészítő, Kaposvárról a Pro Cultura díjas csont és szarufaragó, a Győrben 1906 óta saját kékfestő műhelyt üzemeltető család, bemutatkozik az utolsó magyarországi működő rézműves mester is. Az úgynevezett „Piactér” területén jelennek meg bizonyos mesterségek vásári “standjai”. A szívalakban elhelyezkedő és árnyékoló ponyvával egybefűzött pavilonok mesterség-bemutatók színhelyei és egyben látványműhelyek. Az egykor Makovecz Imre által tervezett csúcsos szétszedhető pavilonok meghatározó díszei lesznek a helyszínnek. A „Piactér” területén időről időre megjelennek zenészek és táncosok, hogy egy-egy hangszerbemutatóval, karikázóval, pásztorbotolóval, vonulós tánccal, népi játékkal élénkítsék a hangulatot. A parasztporta egy félig nyitott, színpadszerű tér, amelynek 3 szobája – a textil, és viseletkultúrával kapcsolatos női munkák bemutatásának lesz a helyszíne 3 tájegység stílusában: Sárközből és Székről érkeznek vászonszövéssel, rojtkötéssel, gyöngyfűzéssel, gyapjúfeldolgozással, gyapjúszövéssel, pliszírozással, Kalocsáról pedig pingáláshoz, mintaíráshoz, kézi és gépi varráshoz foglalkozó asszonyok. Parasztház “fészerében” hajlékkal kapcsolatos férfi munkákat mutatnak be a bútorfestés, zsúpfedés és zsindelyezés, a sövényfonás, a kemencerakás mesterségével ismerkedhet meg a közönség. A parasztház közelében a játszóházban eszközös népi játékok, kézműves foglalkozások, tánc-, és énektanítás folyik majd. A békési fazekas népművészet mestere agyagozni, hajat fonni fog, a famunkához, bőrözéshez, rézművességhez egyaránt értő festőrestaurátor változatos feladatokkal köti le a gyerekeket, a salomvári kézműves-pedagógus gyékény-, szalma-, és csuhétárgyakat készít a kicsikkel, egy gyakorlott múzeumpedagógus és egy játékmester az eszközös, mozgásos gyerekjátékokat és a kosaras körhintát vezeti. A népi kézművesség bemutatását két nagy témakör köré csoportosítottuk, a népi építészet és a viselet , tehát így a női és férfimunkák is bemutatásra kerülnek, és arra törekedtünk, hogy ezen mesterségeken keresztül minél több tájegység bemutatkozzon be, így Sárköz, Kalocsa, Szék, Székelyföld, Kalotaszeg, Bácska, és a hortobágyi pásztorkultúra. Kialakításra kerül egy piactér, ahol megjelennek más mesterségek is, amelyek nagyon jellemzőek népművészetünkre.”

És a tervek mind-mind megvalósultak! A fesztivál kézműves helyszínén egy hagyományos magyar falut imitálva helyezték el a programelemeket. Volt tehát hagyományos magyar piactér, főtér, ahol vásári hangulatot teremtve jelentek meg a kézművesek, itt kapott helyet a csont- és szarufaragó, rézöntő, szíjgyártó, nyeregkészítő, kékfestő, kalapos, szalmafonó, mézesbábos, gyertyaöntő, hangszerkészítő, rézöntő, hangszerkészítő. A látványműhelyek és vásári standok is kiállítási térként voltak kialakítva. A piactéren kerül sort különböző népszokások bemutatására, egyebek mellett volt arató felvonulás, lakodalmas menet, körmenet, voltak különböző menettáncok, hangszerbemutatók, népi játékok, viselet-bemutatók.

Felépítettek egy parasztportát, egy félig nyitott, színpadszerű házzal, amelynek három szobája a textil, viseletkultúrával kapcsolatos női munkák bemutatásának a helyszíne volt, mégpedig az előre megálmodott három tájegység stílusában: itt Sárköz, Szék és Kalocsa viseletkultúrájához kapcsolódó mesterségeket mutattak be, vászonszövést, rojtkötést (rostkötést), gyöngyfűzést, gyapjúfeldolgozást, pliszírozást, a kalocsai asszonyok pingálást, mintaírást. Az autentikus parasztház fészerében a népi építészettel kapcsolatos munkákkal ismerkedhetett meg a közönség, így a zsúptető-készítéssel, sövényfonással, zsindelyezéssel, kemencerakással, fafaragással, bútorfestéssel. A parasztház udvarán helyezkedett el a gyerekjátszó, ahol a gyerekek különböző eszközös játékokkal játszhatnak, a ház körüli munkákba bekapcsolódhatnak (söprés, vizesnyolcas locsolás), kipróbálhattak mindenféle érdekes és különös mesterségeket.

A kézműves programok helyszínén volt felépítve a kemencés konyha, ahol a népi gasztronómiai bemutatók zajlottak. Itt sütöttek, főztek a széki és kalocsai asszonyok, itt dolgozott a bácskai hentesmester. A főzőbemutatók során a látogatók megnézhették azt, hogy hogyan készül a kürtőskalács, a csigatészta, a töltött káposzta, a birkapörkölt, és hogyan ízesítik a bácskai vastagkolbászt. Nagy sikert arattak a szabadtűzőn a karcagi juhászok által szabadtéren főzött ételek.

A résztvevők kiválogatása a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szakmai bizottságainak közreműködésével és Fülemile Ágnes, a fesztivál kurátorával valósult meg.

A magyar megjelenés grafikai arculatáért a Mesterség és Művészet című újságot is tervező Kaszta Dénes grafikus volt a felelős.

A KÉZMŰVESEKRŐL

Mintegy 30 kézműves-mester képviselte Magyarországot, a magyar tárgyalkotó népművészetet Washingtonban, mindannyian mesterségük jeles művelői, nagyrészük a Népművészeti Egyesületek Szövetségének tagja, díjakkal, magas szakmai elismerésekkel rendelkeznek, kitűntetéseik között ott található a Népművészet Mestere, Életfa díj, Népművészet Ifjú mestere cím, a Pro Cultura díj. A Népművészet Mestere cím birtokosai az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti listájára is felkerültek.

A mesterek név szerint:

• Árvayné Nagyari Katalin csuhé-, gyékény- és szalmafonó Salomvárról;
• Barcsay Andrea Király Zsiga- díjas fazekas népi iparművész, a népművészet ifjú mestere, Gránátalma díjas Békéscsabáról;
• Czefernekné Tenk Bernadett lószőrékszer-készítő, a népművészet ifjú mestere, Veszprémből;
• Csuporné Angyal Zsuzsanna, fazekas, mézesbábos, gyertyaöntő mézeskalácssütő népi iparművész Csókakőről;
• Fodor Balázs bőrműves-szíjgyártó, nyeregkészítő Enyingről;
• Gáts Tibor citerakészítő népi iparművész, a népművészet mestere Budapestről;
• Gerencsér Zsolt kékfestő, a népművészet ifjú mestere Győrből;
• Gosztonyi Zoltán fa-, csont- és szaruműves, a népművészet mestere, Gránátalma, Pro Cultura díjas Kaposvárról;
• Komjáthiné Horváth Ágnes Király Zsiga- díjas szövő népi iparművész Szekszárdról;
• Konyári Sándor rézműves népi iparművész Debrecenből;
• Mihalkó Gyula kalapkészítő népi iparművész, a népművészet mestere Balmazújvárosból;
• Minorits Jánosné viseletkészítő népi iparművész Őcsényről;
• Nagy Béla Király Zsiga- díjas faműves népi iparművész Zalaegerszegről;
• Sütő Levente fafaragó, bútorkészítő, a népművészet mestere Budakesziről;
• Székely Éva Életfa díjas szalma és kosárfonó, a népművészet ifjú mestere Hévízgyörkről;
• Szakács Márton László bőrműves, nyeregkészítő;
• Tóth Marietta kékfestő népi iparművész;
• Serestély Istvánné és Zsoldos Istvánné Székről;
• Tőtszegi Tekla és Tőtszegi András Kalotaszegről;
• Romsics Lászlóné Szarka Vera, Tóth Lászlóné, Pandúr Istvánné Pandúr Mária, Bolvári Andrásné, Bagó Józsefné Kalocsáról;
• Csontos Péter, Csontos György, Ifj. Csontos György Karcagról;
• Kollár Ilona és Utasi Péter a Vajdaságból;
• Molnár József múzeumpedagógus.

SAJTÓVISSZHANG: A THE WASHINGTON POST ODAVOLT MAGYARORSZÁGÉRT

MTI-közlemény

A Smithsonian Folklife Festival előadóinak zárás utáni, a maguk mulattatására rendezett − és a többségben lévő magyarok által meghatározott − örömzenéléséről közölt beszámolót szombaton kulturális laprészének címlapján a The Washington Post.

Leszállt az éj a Potomac folyó partján, de a Key Bridge Marriott szállodában a „zenekarok nemzetközi csatája alakul ki, amelyben európai népzenészek és a szökött rabszolgák doboló leszármazottjai csapnak össze” – írta Sok ütem, egy szív című riportjában Sadie Dingfedler. (http://www.washingtonpost.com/lifestyle/style/after-hours-with-the-smithsonian-folklife-festivals-entertainers/2013/07/05/9c41c928-e31d-11e2-80eb-3145e2994a55_story.html) Szerinte a Marriottot olyan néprajzi olimpiai faluként kell elképzelni, amely egzotikus táncosok, (szibériai) torokénekesek és ritka nyelvek beszélőinek ideiglenes otthona.

„A magyarok sohasem állnak le a tánccal és az énekléssel” − idézte a lap az egyik garifuna nyelvű előadót, Jeffelyn Baltazart. A több mint száz magyar fesztiválrésztvevő, akik napközben 32 fokos melegben turistákat tanítottak a körtáncra, a lap szerint az időzónák közötti átállás nehézségeit leküzdve, az éjszakába nyúlóan folytatták a táncot, nem törődve a szállodai alkalmazottaknak azokkal az utalásaival, hogy ideje már lefeküdni és bezárni.

A szerző megemlíti, hogy a magyar muzsikusok az előtérben folytatták a zenélést, amikor a teremben garifuna dobosok vették át a prímet, majd az ő produkciójukat követve visszavették a „terepet”.

„Igen, ők győztek” − nyilatkozott a lapnak Shaka Higino garifuna dobos. „Nem tudom, hogy ugyanazok játszanak-e vagy váltják egymást.”

Ráérezni, hogy milyen lehet Magyarország

Az AP hírügynökség szombaton több helyen, egyebek között az ABC televízió honlapján Az ácsok magyar falut építenek a Mallra című tudósításban  számolt be a fesztiválról, amelyben megszólalt Sütő Levente 14. generációs székely fafaragó mester és Siklósi József Ybl-díjas építész, aki a magyar fesztiválprogram emblematikus épületeit, a kalotaszegi pávamotívumot és a New York-i Chrysler-torony ihletését ötvöző Pávatornyot és a Tánccsűrt tervezte.

Ez az írás kitért rá, hogy az ácsok Magyarországon több mint egy hónapon át dolgoztak a Washingtonban felállított épületek előkészítésén, amelyek Sütő szavai szerint részei a magyar identitásnak, és arra engednek ráérezni, hogy milyen lehet Magyarország.

Jim Deutsch, a magyar fesztiválprogram társkurátora arról beszélt, hogy a Smithsonian Intézet a magyar kultúra bemutatásának érdekében egészen a gyökerekig nyúlt vissza.

A június 26-án kezdődött és július 7-én véget érő, vélhetően több mint egymillió látogatót fogadó Smithsonian Folklife Festiválról és benne a Magyar örökség programról a The Washington Post és az AP több alkalommal is hírt adott, de mások mellett beszámolt az eseményről a Fox 5 tévécsatorna és a The Huffington Post hírportál is.

Köszönet minden résztvevő helytállásáért!

Igyártó Gabriella

További képek a Galéria menüpont alatt!