• Csoportos tudásátadás

– Folytatódnak az Aszakkörök foglalkozásai Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Egyesületünk továbbra is végzi a népi kézműves szakkörök mentorálását, ebben a szakköri évadban 59 szakkört mentorálunk. A mentorok ütemezetten érkeznek a szakkörökhöz.

– Ez évben is, így január 6-tól heti rendszerességgel folytatja foglalkozásait az egyesület Miklósi Szövőköre. A foglalkozások hétfői napokon a törökszentmiklósi Klein – Lábassy Kultúrkúriában vannak. A szakkör szakmai vezetője Molnár Jánosné szövő népi iparművész, az egyesület elnöke.

– Az egyesület a Kunmadarasi Általános Iskola vezetésével együttműködésben és a Csoóri Sándor Alap támogatásával az iskola tanulói nagy örömére 2018 óta működteti a Fazekas Szakkört. Az ez évi első szakköri foglalkozást január 10-én tartották. Most új tagokkal, a harmadikos tanulókkal folytatódik a program. Hogy mennyire népszerűek a foglalkozások, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a gyermekek a kapuban várták a szakkör vezetőjét és a régi „nagy” tanítványok is ott voltak, és kérték, hogy maradhassanak a foglalkozásokon. Egy ilyen alkalom a valódi elismerés a szakkör vezetője számára! A foglalkozásokat 2018-tól, a kezdetek óta Szűcs Andrea tiszafüredi fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere vezeti.

  • Évforduló

– A 40 éves egyesületünk nagyszabású kiállítással ünnepli alakulásának évfordulóját. A kiállítást a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal közösen az Agóra Galériájában nyitottuk meg 2025. január 11.-én. Az ünnepi kiállítást Kékedi László az MMA Népművészeti Tagozatának tagozatvezetője nyitotta meg, köszöntőt Igyártó Gabriella, a NESZ ügyvezető igazgatója mondott. A kiállítás február 1-ig tekinthető meg. A nyitva tartás ideje alatt három alkalommal tartunk tárlatvezetést: január 17, 25 és 31-én.

– A kiállítást követően, ugyanezen a napon ünnepi egyesületi összejövetelt tartottunk, ugyancsak Szolnokon az Agorában.

  • Egyesületi tagok kiállításai

– A Magyar Kultúra Napján, január 22-én, a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központban FÜREDI MISKA címmel nyíló kiállításon Szűcs Imre, Szűcs Imréné, Szűcs Andrea, Szűcs Judit és Nagyné Török Zsóka egyesületünk tagjai alkotásait láthatják az érdeklődők.

Tóth Béláné Szabó Terézia egyesületünk és a Magyar Csipkekészítők Egyesületének tagja „Szolnoki öltések – Tóth Béláné Szabó Terézia alkotói életútja” című kiállítás nyílik Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban, január 23-án délután.

  • Egyesületi élet

– Egyesületünk egyik fontos feladata januárban a jubileumi kiállítás anyagának gyűjtése, a kiállítás megrendezése (44 alkotó munkáit egy hét fős csapat rendezte be), a megnyitó előkészítése, lebonyolítása, a tárlatvezetések megtartása.

– Váratlan feladat egy tisztségválasztó rendkívüli taggyűlés előkészítése, amit az egyesület titkárának váratlan lemondása idézett elő. Az új titkárt választó taggyűlésre 2025. február 7.-én kerül sor.

  • Újra működik a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelep 

Ezúton is tájékoztatunk mindenkit, hogy a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotótelep Alkotóháza a tűzesetet követő szakaszosan megvalósuló felújítása befejeződött és újra fogadóképes.

ÚJRA VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐ CSOPORTOKAT, akiknek IGÉNY SZERINT, ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN SZÍNES NÉPI KÉZMŰVES PROGRAMOT BIZTOSÍTUNK.

Szívesen látjuk az intézmények, civil szervezetek csoportjait, tagjait, táborok résztvevőit, legyenek azok gyermekek vagy nyugdíjas klub tagjai. Most csak 1-1 napra tudunk csoportokat fogadni.

JELKENTKEZÉS, IDŐPONT- és PROGRAMEGYEZTETÉS ELÉRHETŐSÉGE:

Molnár Jánosné egyesületi elnök

Tel: +36 30 398 0208

E-mail: megyeinepmuveszetiegyesulet@gmail.com