• Mesterségek Ünnepe

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége immár  33. alakalommal  rendezte  meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. Az évek során   a rendezvény a  kézművesek, népművészek  legnagyobb ünnepévé vált. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület  mesterei harminckettedik   alkalommal  mutatták be tudásukat, alkotásaikat. Az elvárásoknak megfelelően  a hangsúly a szakmai bemutatókra helyeződött.

 Az egyesület  négy  látvány műhelyt működtetett.  Tóth Lóránt népi iparművész működő vízi fűrész  modellje nagy érdeklődést váltott ki, alkotója az Év Mestere címet is elnyerte. Czipó Tamás fafaragó helyszínen  készített állatfigurái elvarázsolták a közönséget. A szövő műhely új, belső kialakítása  egy  palóc ház szobáját idézte, melyben Fiala Magdolna készítette a szebbnél-szebb  kelméket. Új attrakcióként került  felépítésre a kosárfonó műhely,  mely egy palóc porta benyomását  keltette,  ahol  fonott, pacsit kerítésű udvarban  Mucsonyi Zsolt  kosárfonó mutatta be a szakma fogásait, alapanyagait.

Berzeviczy-Fehér Jánosné viseletkészítő, népi iparművész, a népművészet mestere  palócviseletei, ruhái  kedvéért  messze földről is  jöttek az érdeklődők. Torba Ildikó szűrrátét készít népi iparművész, hagyományokat őrző, mégis modern ruhái, kiegészítői nagy sikert arattak. Az egyik legritkább mesterséget, a lószőrékszer készítést Szontaghné Demeter Ágnes népi iparművész  mutatta be. Csodálatos nyakékek, gyűrűk, fülbevalók készültek a látogatók szeme előtt.  Kovács Zsolt üvegfestő míves  mintái, színei, műremekké  nemesítik  a használati tárgyakat.

Az eseményről készült fotókért kattintson ide. 

Mesterek, arcok  

A videókat ide kattintva tekintheti meg.

A teljes cikket itt tudja elolvasni.

  • Bőrműves foglalkozások Lázáron

Horváth Tibor,  bőrműves, népi iparművész, a Népművészet Mestere  Erdélyben, Lázáron, tartott kézműves foglalkozásokat, gyermekeknek  és  felnőtteknek.

Teljes cikk és fotók.

  • Eger Ünnepe-2019

24. alkalommal rendezik meg Eger Ünnepét, a civil szervezetek bemutatkozását, az Érsekkertben, ahol több mint 70 civil szervezet és rengeteg izgalmas program várt mindenkit.  

Egyesületünk rendszeresen részt vesz a rendezvényen. Most egy, közös sátorban jelentünk meg.  A szépen  berendezett  sátorban folyamatosan jöttek  az érdeklődők. A rendezvény ideje  alatt   az egyesület életéről  vetettünk  videókat, szakmai  bemutatókkal vártuk az érdeklődőket. Az ünnepen jelen voltak Szontaghné Demeter Ágnes, Torba Ildikó, Somfai Tiborné Elvira néni, Kovács Zsolt, és Kiss István. Munkáikkal képviseltetik magukat Balatoni Tibor, Czipó Tamás, Farkas József, Gelsei Sándor és Szabó József. A mini kiállításon  szerepeltek  festett bútorok, bölcső és  betlehem, fajátékok, kopjafa  szűrrátétes  ruhák, kiegészítők,   lószőrékszer és  festett  üveg . Az érdeklődők Elvira nénivel a babkészítést is kipróbálhatták. A gyönyörű napsütés   igazi ünnepé  varázsolta a civilek seregszemléjét.

A fotók itt tekinthetőek meg.