Tojásdíszítők Egyesülete

Tojásdíszítők Egyesülete

• A koronavírus okozta világjárvány és a kialakult válsághelyzet miatt sajnos az idei Húsvét mindenki számára rendhagyó volt. A Tojásdíszítők Egyesülete tagjai azonban online igyekeztek érdekesebbé és teljesebbé tenni az idei ünnepet. A közösségi felületeinken nagy érdeklődés kísérte az alábbi megjelenéseket, melyek nagy sikert arattak a téma iránt érdeklődők körében. Fogadják nagy szeretettel.
• A Tojásdíszítők Egyesület tagjai által készített hímes, illetve többféle technikával díszített hímes tojásaival kívánt az egyesület minden tagjának és érdeklődőnek áldott húsvéti ünnepet a civil szervezet hivatalos facebook oldalán. A 33 fotó megtekinthető az alábbi elérhetőségen: www.facebook.com/Tojásdíszítők Egyesülete
• A vasarnap.hu oldalán húsvéti nagyinterjú jelent meg Dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutatóval, nyugalmazott főmuzeológussal, a Tojásdíszítők Egyesülete tiszteletbeli tagjával, a tojásírás díszítménykincsének egyik legnagyobb hazai kutatójával. (Dr. Györgyi Erzsébet, Tóth Gábor)
• A Pécs TV „Tónusok” című rovatában egy rendkívül érdekes kisfilmet tekinthettek meg az érdeklődők. Egyesületi tagunk Prof. Dr. Szentpéteri L. József és családja vezeti be az érdeklődőket a tojásírás és festés hagyományaiba (Prof. Dr. Szentpéteri L. József)

  • Négy ország hímes tojásai ötödször, ezúttal a neten! 

A lendvai Vinarium kilátótorony kupolájában az idén is megszervezték a Négy ország hímes tojásai kiállítást. Az immár ötödik húsvéti témájú kiállítás minden évben négy ország: Szlovénia, Horvátország, Magyarország és Ausztria részvételével zajlik. Az idei azonban rendhagyó, hiszen a koronavírus-járvány miatt a torony sem fogad látogatókat, így a hímes tojások videótárlat formájában, a www.vinarium-lendava.si oldalon, és a Vinarium közösségi oldalain tekinthetők meg. Önök se hagyják ki! (Körmendiné Tarrósy Piroska)
http://vinarium-lendava.si/sl/velikonocni-pirhi-stirih-dezel-aprila-na-stolpu/
https://www.facebook.com/vinariumlendava/videos/251367696018059/
http://www.lendava-lendva.si/novica/469/Razstava-velikonocnih-pirhov-stirih-dezel-preko-spleta

• Karantén húsvét tojásfestő szemmel

Mi tojásfestők talán már megszoktuk, hogy a húsvéti időszakot nem úgy töltjük, mint mások. Sok rendezvényre várnak bennünket, kiállításokra készülünk, vásárokra járunk. Idén is sokunknak ez volt a terve. Ám a körülmények hirtelen megváltoztak, mi is otthon maradtunk, mint mindenki más. Szokatlan helyzet ez, mégis nagyszerű élményekre lehet szert tenni, már ha nem illetlenség ilyet mondani. Hiszen mikor fordult elő bármelyik tojásfestővel, hogy nagypénteken otthon, nyugalomban hagyták tojást írni? Én nem emlékszem, mikor történt velem ilyen utoljára, ezért el is határoztam, hogy ha már ilyen nem várt szabadidőhöz jutok, akkor bizony kihasználom!
Itthon elkezdetem festeni, de néhány tojás után eszembe jutott, hogy bizony nem csak én kaptam plusz szabadidőt, hanem tulajdonképpen mindenki más is, és micsoda szerencse, hogy ez pont húsvét előtt történt, mert így biztos másnak is lenne kedve (és most már ideje is) hímes tojást készíteni. Félretettem a nagyszabású terveimet az új kollekcióimmal kapcsolatban és inkább azon gondolkoztam, hogyan vonhatnék be minél több embert a tojásfestésbe, a húsvéti készülődésbe.
Aktív facebook használóként már megtanultam, hogy túl hosszú tartalmakat nem érdemes megosztani, mert azokat úgysem olvassa végig senki. Ha valamit meg akarok osztani, azt pici részekben, lehetőleg folyamatosan kell adagolni. Így jött az ötlet, hogy akkor rövid, néhány perces videókat fogok készíteni a viaszos tojásdíszítés minden általam ismert és alkalmazott fázisáról, így aki követi a sorozatot, megtanulhatja a technikákat, a többi pedig már csak gyakorlás kérdése.
A sorozat részeit több mint 2 héten át, minden nap sikerült megosztanom, vagyis akik időben bekapcsolódtak, nagypéntekre már több technikát is megismerhettek, kiválaszthatták a nekik tetszőt és elkészíthették otthon a saját hímes tojásukat. A sorozat készítése közben igyekeztem arra törekedni, hogy olyan eszközöket használjak, amelyek otthon bárkinél elérhetőek vagy könnyedén hozzáférhetőek, hogy ezáltal bárki be tudjon bármelyik részbe kapcsolódni, függetlenül attól, hogy vidéken vagy városban lakik.
Azzal a céllal készítettem a sorozatot, hogy aki otthon marad, az is hasznosan tudja tölteni az idejét, én tojásfestőként ezzel tudtam segíteni másoknak. De ezen kívül közben én is rengeteget tanultam, hiszen ha már elkezdtem, végig akartam csinálni egészen nagypéntekig. Ezért voltak olyan technikák, amelyeket én is a sorozat készítése közben sajátítottam el, ilyen volt például a szorb tojások készítése, vagy a színezett viasszal történő díszítés. Ezeket napokig gyakoroltam a felvétel előtt, hogy aztán be tudjam mutatni, így én is sokat fejlődtem. És végül nagy örömömre, úgy látszik, nem dolgoztam hiába! Rendszeresen kapom a köszönő e-maileket, a képeket különböző helyekről, hogy a videók alapján milyen tojásokat készítettek otthon az emberek. A videók a Pekingi Magyar Kulturális Intézet jóvoltából kínai feliratot is kaptak, és már a youku-n (amely a youtube kínai megfelelője) is elérhetőek a kínai közönség számára.
Amikor azzal a gondolattal vállaltam az otthon maradást, hogy végre nyugodtan fogok tojást írni nagypénteken, akkor az jutott eszembe a legkevésbé, hogy idén több embert fogok hímes tojás készítésre oktatni, mint egész eddigi életemben bármikor. Nagyon örülök annak, hogy sikerült a magam és persze mások bezártságát is nemhogy elviselhetővé, de kifejezetten örömtelivé változtatni!
A videók itt tekinthetők meg

(Fekete Ildikó)

  • Folytatódik a SzínesKert mintaprojekt Lakiteleken

A Lakiteleki Eötvös Általános Iskolában, a SzínesKert mintaprojekt résztvevői már március elején elkezdtek kísérletezni a növényi festésű levélrátétes hímesekkel. Festőbuzér gyökérrel és vöröshagyma héjával való festést tudták kipróbálni együtt, még a kialakult járványügyi helyzet előtt.
Szakkörvezető: Szelesné Kása Ilona művésztanár, Népművészet Ifjú Mestere díjas(1995) tojásíró.

• Keresztutas hímesek a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum felkérésére

Tavaly felkérést kaptam a Míves Tojás Múzeum Igazgatónőjétől, Nienhaus Rózsától, hogy készítsem el a Keresztutat. Nagyon örültem ennek a kihívásnak.
Úgy volt, hogy a Húsvéti Ünnepek alatt mutatja be a Múzeum, de sajnos a koronavírus által okozott veszélyhelyzet közbeszólt. Most fotókon küldöm a kész hímeseket, nagy szeretettel.

A húsvét piros kincsei…címmel

Kamara kiállítás nyílt a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban Bakó Ildikó népi iparművész írott és karcolt tojásaiból 2020. március 18-án.
A Múzeum Tudásterében elhelyezett tojások a Dunántúl és térsége motívumait mutatják be.
A tojás mágikus célú felhasználása évezredek óta része az emberi kultúrának. A múzeum régészeti gyűjteménye is őriz olyan tojásleleteket, melyeket az egyes temetőfeltárások során az elhunyt mellékleteként találtak. E szokás minden bizonnyal a feltámadással, illetve a túlvilági életre vonatkozó vélekedésekkel hozható összefüggésbe.

A tojásszimbolika a születéstől kezdve végigkísér az életen, hiszen, hogy egészséges legyen, már a csecsemő fürdővizébe is tojást ütöttek, vagy az arcát simogatták vele azért, hogy olyan szép legyen, akár a tiszta tojáshéj. Ezeken kívül ismerte a népi gyógyítás és részben a halottkultusz is.

Legjellemzőbb a szerelmi varázslásban, párválasztásban betöltött szerepe, amely, mint húsvéti tojás, – bár mögöttes jelentéstartalmát szinte teljesen elveszítve – napjainkban is közismertnek számít.

A kiállítás erre a funkcióra koncentrál, mely a Dunántúl és térsége írott és karcolt technikával készített húsvéti tojásaiból ad gazdag válogatást.

Bakó Ildikó Takácsiban élő népi iparművész munkásságát az általa készített tárgyak páratlan szépségén túl a hagyománytisztelet jellemzi, melyet minden esetben önálló kutatómunkával alapoz meg. (Szelesné Kása Ilona)

A tárlat virtuálisan is megtekinthető az alábbi oldalakon:
www.ldm.hu

http://jalbum.net/hu/browse/user/album/1974799?fbclid=IwAR36UrqPRIhSVs6iZgL_byrGiqpNEyKSiV-w_iJlv3ankp2ZbpzrsRKnt7g

  • Tojásíró és Tojás digitalizáló Klub

A Zsolnay Kulturális Negyedben egy éve kezdődtek a Tojásíró és Tojás digitalizáló Klub foglalkozások Mosonyi Éva vezetésével. Sajnos a vészhelyzet miatt a záró kiállítások elmaradtak. Így most egy digitalizált tojásával örvendeztetjük meg a hímes-tojás kedvelőit.

Mosonyi Éva munkásságáról, a hímes tojásokról több internetes hírportál is közölt összefoglaló írást. (Mosonyi Éva)

Ezeket itt olvashatjátok:
https://www.travelo.hu/rendezveny/20200409-pecs-tojas-mintak-es-szinek-jelentese-miert-adunk-piros-tojast-mosonyi-eva-tojasiro-interju.html

https://www.hellovidek.hu/szorakozas/2020/04/10/legendas-mesterseget-daralhat-be-a-koronavirus-mar-ok-is-maszkot-gyartanak

https://www.penzcentrum.hu/karrier/nemcsak-modern-hanem-hagyomanyos-szakmak-is-eltunhetnek-a-jarvany-miatt.1092628.html