• Szomszédolás, Baranyából Baranyába

A Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesület (RMFE) tanulmányi kirándulást tett a Baranyai-háromszögbe és Szlavóniába (Horvátország), Burján István néprajzkutató, főmuzeológus szakmai vezetésével, a Csoóri Sándor Alap támogatásával. Velünk jött a Pécsváradi Várbaráti Kör elnöke is.

Mindenütt remek szakmai felkészültséggel és megható vendégszeretettel fogadták csoportunkat. Az élményadó programokról – nagyon röviden:

Régi mesterségek Pécs-Baranyában. Orgonaépítő-emlékmű megkoszorúzása Kácsfaluban, a Szent Vendel római katolikus templom kertjében. A templomkerti kör-bemutatkozásnál megismertük néhány, a tanulmányútra meghívott tagjelöltünket is.

Festőasztalosok kiváló alkotásai a Duna-Dráva-torkolat vidékén; Haraszti festett kazettás református templomát és a tájházat Szenn Vanda lelkipásztor mutatta be.

Eszéken, a Szlavón Múzeumban, majd a történelmi Óvárosban Grgur Markov Ivankov művészettörténész tartott horvát nyelvű vezetést; ezt Burján István tolmácsolta magyarra.

Az erőd-templomáról is ismert Várdarócon a jugoszláv háború után mintaszerűen fölújított Daróci Tájházban Péter Irénke tanárnő fogadott minket.

Bellyén át érkezünk meg Kopácsra, a Duna–Dráva–torkolatban lévő Kopácsi Rét Nemzeti Park vízivilágáról híres településre. A Magyar Házban a Kopácsi Magyar Kultúregyesület vezetője, Ruzsicska Ilonka óvónő s egyben nemezelő, viseletkészítő és mesemondó volt a házigazda. A kopácsiak élőben mutatták be viseletüket, zenei-néptánc hagyományaikat. Beszámoltak nagy létszámú kézműves gyerektáboraikról. Készültek filmvetítéssel, és vetélkedőt rendeztek a kopácsi tájszavakról.

Mit mutattak be a Magyarországról érkezettek? Komjáthi Ágnes, a NESZ alelnöke a Népművészeti Egyesületek Szövetségét; Tüskés Tünde a zengővárkonyi Szalma–Kincs–Tárat; Báling Aranka elnök és Angster Mária az idén 25 éves Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesületet és a Nagypalli Kézművesház Csuhé – Gyékény – Sás Állandó Kiállítást. Hírt adtunk egyesületünk következő nagyobb programjairól is – a június 27-29-re két neves fotóművésszel, Mánfai Györggyel és Szél Ágnessel megszervezett Fotóoktatás népi kézműveseknek programról, a július 18-20-i Fonódások a Zengő alján – 2025 konferenciáról és mesterkurzusról. Hívogattuk a vendéglátókat egyesületünk 25 éves jubileumi kiállítására. Ezen Nagypall polgármestere, Soós István köszöntőjének felolvasása után Kolozsvári István, a NESZ elnöke nyitja meg közös tárlatunkat a pécsváradi vár Szent László-termében július 18-án 18 órakor. Elmondtuk, hogy idén 23 gyermeknek rendezzük meg a hagyományos nagypalli kézműves gyermektábort, és megpendítettük egy dédelgetett tervünket: ősszel, gesztenyeszüret idején Középkori kis Mesterségek Ünnepét szeretnénk indítani a pécsváradi várban, de szigorúan csak egynaposat.

Közben a „halfőző-hagyományőrző” férficsapat elkészítette a híres kopácsi halpaprikást. Az alkalomra mind a kopácsiak, mind az RMFE tagjai kamara kiállítást állítottak össze saját népművészeti alkotásaikból.

Az RMFE tanulmányi kirándulás résztvevői útjuk első állomásán, a Beremendtől 17 km-re lévő Kácsfaluban (Baranyai-háromszög) 

2025. június 12-én. Fotó: Báling Aranka.