- Mesterségek Ünnepe
Augusztus 18-20. között ismét részt vettünk a Mesterségek Ünnepén. Egyesületünk a kézműves fesztiválon több mint 15 fővel képviseltette magát. Sátraink a Tóth Árpád sétányon kerültek felállításra. Kiemelt témakör a konyha volt, aminek megfelelően rendeztük be műhelyünket. A három napon keresztült öt műhelyben folytak a mesterségbemutatók, kínálták portékáikat mestereink. Augusztus 20-án részt vettünk a kézműves mesterek felvonulásán és a kenyérszentelő ünnepségen.
- Díjak
Örömmel és büszkeséggel adjuk hírül, hogy az idei évben egyesületünk három tagja is kitüntetést kapott.
Fiser Józsefné hímző népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, a hagyományok átörökítése érdekében végzett tevékenysége, a palóc népi hagyományok továbbélését szolgáló példaértékű munkája elismeréseként a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Takács Béla mézeskalács készítő, Ezüstkoszorús mester tagtársunk aki a népművészetért végzett tevékenységének elismeréséül augusztus 20-án Király Zsiga díjban részesült.
Török János kosárfonó népi iparművész, egyesületünk vezetője, a népművészet területén végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként Martin György-díjat vehetett át.
Az elért sikereikhez gratulálunk, a további munkájukhoz jó egészséget kívánunk.
- folkTREND
„A hagyomány a régi, a stílus új”
Ez a mottója a folkTREND divatbemutatónak, melyet idén is a Mesterségek Ünnepén mutattak be. Kiss Tünde gyékényfonó népi iparművész idén harmadik alkalommal nyerte el a lehetőséget, hogy munkáival részt vegyen a bemutatón. Az idei évben egy táskakollekcióval készült, amelyben a gyékényszövés hagyományos technikáját újította meg.
- Kiállítás
A Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című, ősszel megnyíló kiállításán látható lesz egy új menyecskének öltöztetett próbababa, amit Bocsi Éva népi iparművész, a Népművészet Mestere öltöztetett fel a saját népviseleti ruhagyűjteményének 1935-ből , Vizslásról származó ruháiba.
- Pályázat
Szécsényiné Alapi Ildikó viseletkészítő tagtársunk a 22. Országos Kékfestő Fesztiválon Nagynyárádon, a „Kékfestészet csodái” pályázaton 2. helyezést ért el a hagyományos viseletek kategóriában, Sárdi János nagynyárádi kékfestő mester által készített csodás textilből álmodott hasznosi viseletével.