• Csipkekonferencia

2021. március 13-án a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projektjének megvalósítása érdekében, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete mint megvalósító tagszervezet rendezte meg  a XV. on-line Nemzetközi Csipkekonferencia és Kiállítás Palócföldön. Sajnos a személyes együttlétre, a szakmai vitákra, a gyakorlati képzésekre nem volt lehetőség, de a rendezvényre így is 135 hazai és határon túli alkotó regisztrált. Így szép számmal vettek részt alkotók Felvidékről, Szlovákiából, Katowicéből, Krakkóból Lengyelországból és Magyarország számos településéről.Igyekeztünk programjainkat az előzetes igényeknek megfelelően összeállítani, élményt és szakmai tudásmegosztást biztosítani. A szakami előadók alapos felkészültségének köszönhetően így sor került szervezetünk nemzetközi kapcsolatrendszerének bemutatására (Török János), a „Nógrádi csipke” (Benko Pál), az „Úrihímzés és csipke a koraújkorban,”  „A művészi csipke és a népi csipke különbségei” (Erdei T. Lilla) „Térelválasztó lepedők Gömörben” (Angela Cintelova) prezentálására. Az előadásokat követően sor került virtuális kiállítások megtekintésére is. „Ruházati kiegészítők és ékszerek vert csipkéből” egyedi tervezési alkotások a Gömöri Művelődési Központ mellett működő vert csipke klub tagjainak munkásságából, valamint Hercig Marianna vertcsipke gyűjteményének bemutatására. A programot énekével Danyi Natália, mesemondással Botos Máté János a füleki Mocsáry Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai színesítették. A zökkenőmentes on-line megrendezés technikai lebonyolítását Szigeti Lászlónak köszönhetjük. Reménykedünk, hogy az elkövetkezendő programjaink már a személyes részvételt is lehetővé teszik.

  • Hímestojások varázsa online kiállítás

Losoncon a Nógrádi Múzeum és Galéria termében március 22-én, 15:00 – tól nyílik meg Benko Tünde on-line kiállítása – a Hímestojások varázsa címmel.

A kiállítás az alábbi linken megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=2NEZUuj4HbI