- Húsvéti Kézműves Vásár és I. Pécsi Sonkaszemle a Pécsi Vásárcsarnokban
Az Adventi Vásár után 2026. március 22-én hagyományteremtő céllal Húsvéti Kézműves és Kistermelői Vásárt és Sonkaszemlét hirdetett a Pécsi Vásárcsarnok, amelyre kézművesek és gasztro-kézművesek jelentkezhettek.
A tavaszi hangulatot a március 21-én és 22-én a Vásárcsarnokban tartott népi kézműves foglakozások és bemutatók hozták meg. Az Orfűi Kézműves Egyesület tagjai mindkét napon tartottak foglakozást felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt: szombaton Varga-Mohácsi Tímeánál nemez virágot, Mentolai Jánosné Annánál csavart gyöngy karkötőt, Tárnoky Áginál gyógynövényes hűtőmágnest lehetett készíteni. Vasárnap Szentkereszti István Kapoli díjas fafaragó, Népi Iparművész, a Népművészet Mestere és tanítványa Dobrovolyski Borbála tartott fafaragó bemutatót. Vasárnap, hívásunkra eljött Polgár Zsuzsa Mesterremek-díjas mézeskalács készítő és Mosonyi Éva Népi Iparművész tojásíró is. A foglakozások mindkét nap nagy érdeklődés mellett zajlottak.
A vásárt az első alkalommal megrendezett Pécsi Sonkaszemle tette különlegessé, melyre kistermelők nevezhették az általuk legjobbnak tartott, saját maguk által előállított húsvéti sonkákat. A szakmai és közönség zsűri értékelése küllem és íz alapján történt, díjazva a legjobb első és hátsó sonka lett.
A vásárra nem csak a vármegyéből, hanem távolabbról is érkeztek kézművesek és kistermelők. Az érdeklődők és vásárlók sok értékes, egyedi portéka között válogathattak.
- Az Orfűi Kézműves Egyesület bemutatkozó kiállítása a Pécsi Vásárcsarnokban
Kihasználva a kapott lehetőséget, az Orfűi Kézműves Egyesületet bemutatkozó kiállítása nyílott a Pécsi Vásárcsarnokban, ahol az Egyesület alkotó tagjainak a munkáival, az Egyesületünk múltjával és jelenével, és az idei évre meghirdetett programjainkkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szeretnénk, ha minél többen megismernék az általunk képviselt értékeket, mesterségeket, a kézműves hagyományokat.
A kiállítást a Húsvéti vásárhoz kapcsolódó Kézműves napon nyitottuk meg, és a következő egy hónapban, április 20-ig szeretettel várjuk a látogatókat!
A továbbiakban szeretnénk, hogy a szintén baranyai Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesület és a Kaptár Egyesület is éljen ezzel a megjelenési lehetőséggel, kihasználva ennek a forgalmas, Pécs központi helyén lévő épületnek az adottságait abban bízva, hogy azokhoz is eljut a hírünk, akikkel eddig még nem találkozhattunk.
- Tavaszi Sokadalom az Orfűi Malmoknál
2026. március 14-én Tavaszi Sokadalomra vártuk a népi kézművesség iránt érdeklődőket az Orfűi Malmokhoz az Orfűi Kézműves Egyesület szervezésében. A rendezvényen az Egyesület tagjain kívül a Kaptár Egyesület, a Régi Mesterségeket Felelevenítő Egyesület és környékbeli népi kézművesek vettek részt.
A rendezvényen az árusítási lehetőségen kívül kézműves bemutatókkal és foglalkozásokkal tarkítottuk a programot több szakágban, ezzel is közelebb hozva a ma emberét a népi hagyományokhoz. Megtapasztalhatták az ide ellátogatók, hogy a tárgyak mögött mennyi munka, tudás és lelkesedés van, és akár hosszabb távú kapcsolatok is kialakulhatnak az alkotó és a vásárló között.
A kézműves foglakozások most is nagy érdeklődés mellett zajlottak: lehetőség volt kerámia medál-festésre Perhács Eszterrel, hóvirág nemezelésre Varga-Mohácsi Timivel, kanál faragására Dobrovolyski Borival. Mesterség-bemutatót tartott Polgár Zsuzsa mézeskalács és tojásdíszítő, Szentkereszti István Kapoli-díjas fafaragó. Tóth Árpád hagyományőrző kézműves, faműves maga által készített, tradicionális eszközök használatát mutatta be a famegmunkálás során.
Mindezzel célunk, hogy minél többen érezzék át a hagyományok ismeretének és tovább élésének fontosságát, hasznosságát és használhatóságát a jelenkori életvitelünkbe.
A bemutatókkal szeretnénk kedvet csinálni az érdeklődőknek, hogy ismereteiket az Egyesület által szervezett foglalkozásokon és táborokban mélyítsék el, vegyenek részt kézműves hétvégéinken, tanuljanak a mestereinktől.
Szép napsütéses időben nagyon jó hangulatú rendezvényt tudhatunk magunk mögött, értékes kapcsolatok alakultak ki, régen látott ismerősök üdvözölhették egymást.
Találkozzunk a júniusban a Nyári Sokadalmon is Orfűn a Malmoknál!
- Orfűi Medvehagyma Fesztivál az Orfűi Kézműves Egyesülettel
Ebben az évben április 25-26-án kerül megrendezésre Orfűn a Medvehagyma Fesztivál. Az esemény az egész falut összefogó nagyrendezvény, melyhez Egyesületünk rendezőként és vendéglátóként is csatlakozik. A mi helyszínünk a Malmok területén a Kézművesház és környéke, ahová mesterségek udvarára és kézműves bemutatókra, foglakozásokra várjuk a hozzánk ellátogatókat.
A kézművesek sorában Egyesületünk tagjain kívül meghívjuk a többi Baranya vármegyei társegyesület mestereit is, számukra is lehetőséget biztosítva a bemutatkozásra és az árusításra. Várjuk és hívjuk továbbá mindazon meseterek jelentkezését is, akár a távolabbi megyékből, akik a hagyományos kézműves mesterségüket magas szinten művelik.
Hagyományosan a vasárnapi programok szervezését végzi az Egyesületünk. Ezen a napon tovább folytatódnak a kézműves bemutatók és vásár. Délelőtt szeretettel várjuk a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes Aprópöndöly gyermekcsoportját, délután pedig a Sátorhelyi Néptáncegyüttes gyermekcsoportját. Mindkét csoport több éves múltra tekint vissza, magas szakmai szintet képviselnek. Érdeklődve és izgalommal várjuk előadásaikat!
Reményeink szerint nagyon jó hangulatú, színvonalas rendezvény sikeredik, amihez is az időjárás is mellénk szegődik!
Szeretettel várunk mindenkit! Töltsük együtt április utolsó hétvégéjét (is)!
- Európai Kézművesség Napjai – XII. Népi Alkotóházak és Nyitott Műhelyek Napja az Orfűi Kézműves Egyesülettel
Az idei évben a NESZ felhívására az Orfűi Kézműves Egyesület is csatlakozik az Európai Kézművesség Napjai – XII. Népi Alkotóházak és Nyitott Műhelyek Napjához április 11-én. Egyesületünk tagjait és környékbeli kézműveseket szólítottunk meg, hogy kézműves bemutatókkal, nyitott műhelyekkel mutassuk meg a közönségnek az általunk képviselt értékeket, kézműves technikákat. A rendezvény helyszíne az Egyesület Alkotóháza lesz az Orfűi Malmoknál, a molnár egykori lakóházában. A programban kerámiafestéssel, kosár (vessző) fonással, gyöngyékszer készítéssel, mézeskalács és tojásdíszítéssel, kovács bemutatóval, selyemfestő műhellyel és kézműves vásárral készülünk a hozzánk látogatók számára – mint ahogy a rendezvény központi neve is hirdeti – „Szívvel-lélekkel”!
Ezen részt vevő kézművesek sora:
– Perhács Eszter: kerámiafestés gyermek és felnőtt foglakozás (a program alatt érdeklődés szerint)
– Varga-Mohácsi Tímea: kosárfonó workshop (egész napos program előzetes regisztráció alapján)
– Mentolai Jánosné: gyöngyékszer készítés (a program alatt érdeklődés szerint)
– Polgár Zsuzsa: mézeskalács és tojásdíszítés (a program alatt érdeklődés szerint)
– Téczeli Péter: kovácsolás bemutató (egész nap folyamatosan)
– Melegh Andrea: selyemfestő bemutató (délután 14.00-16.00 óra között)
– Tóth Árpád: fafaragó bemutató saját műhelyében












