• MintaKINCStár játékbemutató a 3. Múzeumi Játékmustrán

Március 25-én zajlott Budapesten az Aranytíz Kultúrházban a 3. Múzeumi Játékmustra.

Az érdeklődők kipróbálhatták a játékokat és beszélgethettek a játékok fejlesztőivel.

Két számítógépes program mutatkozott be. A Digitál Adventure Games egy digitális szabadulószoba. A Tudás fái – on-line, interaktív tanulási rendszer, mely használata során a diákok játékos formában szerezhetnek ismereteket és kvízjátékokkal, párbajokkal mérhetik is tudásukat. A megszerzett tudáspontok, ajándékok motiválják is a „tanulást”,

Az Ubanity játék a Golden Cubes nyertes társasjátéka, fiataloknak és felnőtteknek. A játékban a hangsúly a vélemények cseréjén, a tapasztalatok megosztásán, a beszélgetésen van. A játék során a résztvevők közösen „építik”, teszik „élhetőbb”, „gondoskodóbbá” városukat.

A MintaKINCStár – oktatójáték sorozatunk kifejezetten a népművészeti motívumok megismerését, az ismeretek bővítését és elmélyítését tűzte ki célul. Különböző nehézségű játékaink (memóriák, kirakók, dominók, puzzlék) hamar elnyerték az érdeklődők figyelmét és dicséretét.

  • Vendégségben az abai Atilla Király Gimnáziumban

Egyesületünk meghívást kapott a „Vándorinasok útja” című pályaorientációs napra március 26-ra.

Délelőtt a tanítványok kiállításáé és a kerekasztal beszélgetésé volt a főszerep.

Olyan diákok mutatkoztak be, akik a gimnázium elvégzése után vagy a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumban vagy valamelyik egyetemen folytatták tanulmányukat. Hallhattunk olyan diákokat, akik hívatásuknak választották valamelyik kézműves mesterséget, de olyanokat is, akik az egyetem vagy akár a munka mellett folytatják tovább ezt a tevékenységet.

A délutáni szűkebb körben folyt tovább a kötetlen beszélgetés. Megismerkedhettünk az abai iskola múltjával, a jelenleg folyó átalakulásokkal. Ízelítőt kaptunk a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és a Makoldi Sándor Központ terveiből.

A Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Társasága bemutatkozása során kiemelte a fiatal alkotók egyesületekhez való csatlakozásának fontosságát. A közösséghez tartozás mellett a pályázati, zsűrizési, kiállítási információkhoz történő közvetlen hozzájutás lehetőségét is biztosítják az egyesületek tagjaiknak. Ezek mellett az információk mellett az egyesület tevékenységének rövid bemutatása során az oktatási témához kapcsolódóan a MintaKICStár programsorozatot mutattuk be néhány szóval.

  • Agárdi Almárium

Április 2-tól szombatonként ismételten megjelennek az általunk szervezett kézművesek az Agárdi Termelői Piac és Kulturparkban. Nagy örömmel és érdeklődéssel várják minden alkalommal a különféle mesterség bemutatókat és portékákat a látogatók.

  • Táncháztalálkozó 2022. április 1-2.

A Táncháztalálkozón változatos programokkal vártuk az érdeklődőket. Mindkét nap a hagyományos kézműves technikákkal készíthető apróbb tárgyak alkotása mellett mintaKINCStár (népművészeti motívumos) foglalkozásokkal vártuk a találkozó résztvevőit. Készítettünk többek közt karkötőt hetes fonással, könyvjelzőt gyöngyhímzéssel, kulcstartót nemezeléssel, madár alakú tojástartót csuhéból. Nagy sikere volt a kicsik körében a népi motívumos színezőknek, a meserétnek, melyre népi motívumos matricákat ragasztgathattak. 

  • Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák IX. Országos Hete

A megörökölt tudás c. programunkkal csatlakoztunk a rendezvényhez, melynek fókuszában a család állt. Mesterségkóstolónkban megismerkedhettek a látogatók az ütőfával készültmézeskalácsok készítésével, készíthettek kékfestő nyomódúcokkal asztalkendőt, megismerkedhettek a csipkeverés fortélyaival.

A Mesék és mesterségek program után Így tedd rá! népi játék foglalkozáson is részt vehettek az óvodások és kisiskolások.

  • Húsvéti programjaink voltak

 Április 8. (péntek) 08.30 – 13.00 – Székesfehérvár, Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Mindkét helyszínen hagyományos kézműves technikákkal, kisebb használati tárgyak készítésével vártuk a tanulókat.

  1. és 6. osztályosok: kereszt készítése gyékényből és rafiából, könyvjelző készítése gyöngyhímzéssel
  2. és 8. osztályosok: könyvjelző készítése bőrből, kereszt festése bútorfestési technikával

Április 9. (szombat) 14.00 – 17.00 – Szabadbattyán, Faluház

A húsvéti programon az ünnephez kapcsolódó, kézműves technikákkal elkészíthető tárgyakkal vártuk a látogatókat. Forgószínpadszerű foglalkozásaink: hagyományos tojásírás, madár alakú tojástartó készítése csuhéból, ütőfával készített mézeskalács pingálása, játékkészítés az eredeti tojásfestési mintakincs felhasználásával.

 A programon volt még zenés gyermekelőadás, népi játszótér is.

Április 10. (vasárnap) 10.00 – 18.00 – Budapest, Várkert Bazár (Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.)

Húsvét hétfőn változatos programokkal vártuk az érdeklődőket. Kínálatunkban szerepelt a hagyományos tojásfestési technika bemutatója és kipróbálási lehetősége, tojás alakú mézeskalács pingálása. Készítettünk családi játékokat, tojástartót csuhéból, s könyvjelzőt is.

Április 13-15.(szerda, csütörtök, péntek) 9.00- 13.00 Székesfehérvár, Városi Piac

A Borbás Kert meghívására minden nap a húsvéthoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal vártuk a látogatókat. Szerdán szervezett iskolai csoportok, csütörtökön a Gyermekotthonok lakói, pénteken a gyermekes családok vettek részt programunkon. A kezdeményezésnek nagy sikere volt, s megállapodtunk a folytatásban.

Április 16. (szombat) 15.00 – 18.00 – Dinnyés, Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központ (Dinnyés, Gárdonyi Géza u. 25.)

Programunkon könnyen elsajátítható kézműves technikákkal, az ünnephez kapcsolódó apróbb tárgyak készítésével vártuk a látogatókat: hagyományos tojásírás, tojástartó csuhéból, ütőfás mézeskalács készítése, kulcstartó bőrből, bútorfestés, hímzés

További programok a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében:

Mesekert Makóról (kültéri játékpark kicsiknek, családoknak)

Vajky-kúriában: Az erdők könyve – az Aranyszamár Bábszínház előadása – 16.00

Április 18. (hétfő) 15.00-18.00 – Székesfehérvár, Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár (Székesfehérvár, Sóstói ltp. 1.)

Programunkon könnyen elsajátítható kézműves technikákkal, az ünnephez kapcsolódó apróbb tárgyak készítésével vártuk a látogatókat.

Játszóházunk része volt a művelődési ház által szervezett húsvéti programnak, ahol volt még népi hangszerbemutató. népi játékok, népi fajátékok, kosaras körhinta, tojáskeresés, tojásgurítás.

  • Vendégségben a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban a Tojásdíszítők Egyesülete kiállításán

A nagyszabású kiállítást a tojásírás Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére kerülése alkalmából rendezte a Tojásdíszítők Egyesülete. Több mint 40 tojásíró többszáz hímes tojása tárul 2022. május 6-ig a szemünk elé ezen a kiállításon. A reprezentatív alkotói kiállítás felvillantja a tojásírás múltját, a készítés technikai jellemzőit, valamint a ma élő hagyományőrző közösségek munkáját, az oktatás lehetőségeit. Ebben a kivételes kiállításban helyet kaptak a mintaKINCStár program tojásírás motívumkincsét feldolgozó játékai, sőt a látogatók a kialakított sarokban ki is próbálhatják ezeket. 

  • Vendégségben a Kis Áron Magyar Játék Társaságnál

Hármas kiállítást megnyitó lesz 2022. április 23-án 11 órakor a Kis Áron Magyar Játék Társaság kiállítótermében Budapesten az Orlay u.2/b-ben NEM CSAK JÁTÉK címmel. Nagyon örülünk, hogy egyik kiállítóként Sevella Zsuzsanna is meghívást kapott, s így még szélesebb körben ismerkedhetnek meg a látogatók a népművészeti motívumokkal készült MintaKINCStár játékokkal.

A kiállításhoz kapcsolódóan több alkalommal az előre meghirdetett alkalmakon lehetőség lesz kipróbálni a játékokat. A program kapcsolódik a Bartók Béla Boulevard napokhoz is, mely 2022. máj. 20-22. között zajlik.

  • Iparművészeti zsűrizés

Iparművészeti termékminősítőt szervezünk a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központban 2022.május 25-én.

Általános tudnivalók: Az iparművészeti zsűrizést az OMSZI Nonprofit Kft. által felkért szakemberek végzik. A nevezett alkotások az értékelés után zsűri számot kapnak.

Különböző anyagokból (Pl. fa, gyöngy, textil, agyag, üveg stb.) és különböző technikákkal készült képzőművészeti, iparművészeti és kézműves termékeket várunk a zsűrizésre.

Jelentkezési határidő: 2022. április 30.

Jelentkezés az alábbi felületen: https://forms.gle/WPcSFKUHACh5go7BA

A zsűri eljárási díjat (1500 Ft/alkotás) a tárgyak leadásakor kell fizetni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az iparművészeti zsűrizésre nevezett minden alkotáshoz 2 db kinyomtatott, mindenben megegyező színes fotót kérünk az alkotó (név, cím, elérhetőség) és az alkotás megnevezésével.

Az alkotások személyes leadásának időpontja: 2022. május 23. 12.00-17.00

Postai beérkezés határideje: 2022. május 22. Cím: Sevella Zsuzsanna, 8000 Székesfehérvár, Budai út 432.

A zsűrizés időpontja: 2022. május 25.10.00 óra

A zsűrizés zárt. A döntést követően várhatóan 14.00 órától nyílt szakmai konzultációt biztosítunk. A tárgyakat a konzultáció után vagy másnap 2022. május 26-án 12.00-17.00 óráig lehet átvenni.

További információ: Sevella Zsuzsanna, +36 20 584 64 01, magyarart@gmail.com

Termékminősítés Kategóriák – OMSZI Nonprofit Kft. 2021.

TM-A: Egyedi jellegű színvonalas iparművészeti kézműves termék

TM-B: Igényesen kivitelezett iparművészeti kézműves termék

TM-C: Egyedi, színvonalas képzőművészeti alkotás

TM-D: Nívós, közösségi érdekeket támogató ajándéktárgy

TM-E: Igényesen kivitelezett képzőművészeti alkotás 

  • Vízgyűrűk

A „Rings in Water” (Vízgyűrűk) 2022 kézműves-központú formatervezési versenyt a Pozsonyi Népművészeti Központ (ÚLUV) hirdeti meg, és a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Társasága (M-ART) vállalta fel a magyarországi szervezési koordinációt.

Egyesületünk vállalta a pályamunkák Magyarországon történő összegyűjtését, kiszállítását Pozsonyba, majd vissza. Igény szerint támogatást nyújtunk az adatlapok angol nyelvű kitöltéséhez.

A pályaművek és pályázatok benyújtásának (beküldésének) határideje: 2022. június 30.

A pályázat értékelése: 2022. július 29-ig

A pályázat eredményhirdetése: 2022. augusztus 31-ig

A magyarországi gyűjtés határideje: 2022. június 25.

Előjelentkezési felület, melyre május 10-ig várjuk a jelentkezéseket: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScUUTZ5SiuvbG4ZbnYBpHYE3pnFwJm6o9OD45vHra5QVdxtfg/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0

 

További információk: Sevella Zsuzsanna – magyarországi koordinátor, zsuzsannasevella@gmail.com, +36 20/584 6401