M-ART eseményei

M-ART eseményei

  • Tanulmányút

Október 3-a és 6-a között részt vettünk a NESZ által szervezett szakmai tanulmányúton, Felvidéken.

Sok érdekes, különleges helyszínt ismerhettünk meg, találkozhattunk alkotókkal, hagyományőrzőkkel, múzeumi kurátorokkal. Lelkesedésük, elhivatottságuk példaértékű volt.

Számunkra talán a legtanulságosabb helyszín a pozsonyi népművészeti központban az ULUV-ban tett látogatás volt. Mindaz, amit az általuk szervezett tanfolyamokról, illetve az oktatási intézmények diákjainak az alkotó tevékenységekbe történő bekapcsolódásáról megtudhattunk, számunkra nagyon érdekes és tanulságos volt.

  • Meseösvény

Október 17-én rendeztük meg a Szent Imre iskolában Meseösvény című programunkat.

Élő szavas mesemondással vártuk a gyerekeket. Mesénk: Az igazmondó juhász

A program az “Örökségünk örökségül” rendezvénysorozat keretében valósul meg.

Pályázati azonosító:TOP-7.1.2-16-H-ESZA-2019-00449.

  • Pályaorientáció

Október 18-án, Sárbogárdon a Mészöly Géza Általános Iskola pályaorientációs napot tartott az iskola felső tagozatos diákjai számára. A M-ART egyesület meghívást kapott a programra, mely meghívásnak örömmel tettünk eleget. Több tárgyalkotó népművészeti szakmát mutattunk be a fiataloknak.

A bemutatott szakmák, a foglalkozások tartói:

Szövés – dr. Gulyás Antalné Népi Iparművész

Hímzés – Komendó Gabriella

Famegmunkálás, faesztergálás – dr. Gulyás Antal

Fazekasság, kerámia – Papp Barbara

  • Nemzeti Vágta

Október 19-20-án rész vettünk a Nemzeti Vágta kísérő programján. Az érdeklődők ízelítőt kaphattak kiadványainkból, játékainkból. Kipróbálhatták a mézeskalács készítés legrégebbi módszerét az ütőfás mézeskalács készítést.

  • Szakkörök

Októberben elindultak szakköreink. A 2018/19-es tanévben elkezdett munkát folytatjuk. Székesfehérváron a Bory Jenő Iskolában, itt Komendó Gabriella vezetésével dolgozik a hímző szakkör, Józsa-Szaka vezeti az Abai Iskolában a nemezszakkört. dr. Gulyás Antalné vezetésével folytatódik a szövőszakkör munkája is. Szervezés alatt van a kezdő esztergályos tanfolyamunk.

  • Kiállítás

November 14-én nyílik a Régi ritka mesterségek című kiállításunk A Szabadművlődés Házában. A kiállítást megnyitja: Ament Éva grafikus, bútorfestő, a NESZ Régi, ritka Mesterségek Szakmai Bizottsága

Közreműködő: Hungarikum Együttes

Kiállító alkotók:

Vincze Mátyás – papírmerítő

Köpf Jenő – faesztergályos

Seregély Mirtill – ütőfás mézeskalácsos

Mórocz Könyvkötészet

Kosztics László – faszobrász

Kajla Ferenc – kőfaragó, szobrász

A kiállítás megtekinthető december 2-ig.

A kiállítás az NKA és a Hagyományok Háza támogatásával valósulhat meg.