M-ART eseményei

M-ART eseményei

  • Vendégségben jártunk

A MintaKINCStár program, idén nyáron három alkalommal mutatkozott be határainkon túl, dolgozó pedagógusoknak. Kárpátalján, Felvidéken és Erdélyben töltöttünk tartalmas napokat.

Ezeken a foglalkozásokon alkalmunk volt ízelítőt nyújtani programunkból, megismertetni a résztvevőkkel tematikánkat, módszereinket.

Mindenhol nagy-nagy érdeklődés, lelkesedés kísérte a bemutatókat. Izgalommal várjuk a következő találkozásokat.

  • Tábori hírek

Két alkotótábort szervezett a NESZ Székesfehérváron az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében.

  • Véget ért a Fehérvári Csipkehét

Idén új helyszínen valósítottuk meg táborunkat. A székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium megfelelő helyszínt biztosított, egy épületben tudtuk megoldani mind a szállást-étkezést mind a szakmai programot. A résztvevők tovább folytatták a 2018-ban elkezdett munkát.

Megismerkedhettek Kárpáti Veronika vezetésével a a Bedfordshire csipke technikájával, és a Balatonendrédi dupla pávafarkas szélcsipkével, a Felvidéki oktatók segítségével pedig a Rozsnyói csipkével.

Az Országos Bútorfestő héten a tábor lakói az ipolysági bútormintákkal fognak ismerkedni Benko Pál Füleken élő oktató segítségével. Ládikó és táblakép is készül majd a hét során.

  • Gyerektábor

Fehérvárcsurgón az önkormányzat felkérésére kézműves napközis tábort szervezünk.

A jelentkezők naponta más-más anyagokkal, eszközökkel technikákkal ismerkedhetnek majd meg. Ízelítőt kapva a kézműves mesterségekből, a fafaragástól a gyöngyfűzésen át a fonalmunkáig, izgalmas, vltozatos programmal várjuk a kisebbeket és nagyobbakat egyaránt..

Négy mesterség táborunk fő témái ebben az évben a bőrművesség, nemezkészítés, kosárfonás és a  hímzés.

  • Székesfehérvár – Ifjúsági Tábor Velence

Idén is bekapcsolódtunk a város által szervezett gyerektábor szakmai programjába.

Különféle technikákat ismerhetnek meg a foglalkozásokon a gyerek. Népművészeti minták  és izgalmas,  különleges anyagok (zsugorfólia, pauszpapír, vasalósgyöngy) felhasználásával készültek, készülnek a gyerekek alkotásai. A két táborban több mint 200 gyerek vett részt a foglalkozásainkon.

  • Nemzetiségi Nap

Második alkalommal rendeztük meg a Szerb Nemzetiségi Önkormányzattal közösen a Nemzetiségi Napot. Programunk illeszkedett az Iván Napi egyházi ünnepi programokhoz.

A délelőtt csendesebb programokkal változatos kézműves bemutatókkal és vásárral vártuk az érdeklődőket. Volt itt fafaragó, szövő, gyöngyfűző, csipkeverő, hímző, csuhéműves, nemezkészítő, fazekas, faszobrász, mézeskalácsos mester. Fonalból, bőrből készíthettek a gyerekek apróbb tárgyakat. Megismerkedhettek a MindKINCStár játékgyűjteménnyel.

A délutáni program 14.00 órakor a Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök bábelőadással indult.

A színpadon ezek után szerb, görög, sváb, roma művészeti zenekarok, táncegyüttesek csoportok váltották egymást.

A program a NESZ Székesfehérváron az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósult meg.