Áprilisi rendezvények a Népi Mesterségek Házában, májusi előzetes

Április 2-án Szabó Erzsó nemezes, Népi iparművész, textilművész, Prima Junior díjas alkotó volt az Inkubátor Ház vendége. Az általa vezetett egész napos program megvalósítását a Csoóri Sándor Alaphoz beadott pályázatunk segítette. A textilművész, aki egyesületünk tagja -hiszen Debrecenben néprajzot, Nádudvaron a nemezművességet tanulta-, évek óta erősíti a Mesterségek Ünnepén is megjelenő csapatunkat. Az Inkubátor Ház szolgáltatásait igénybe vevő pályakezdő alkotók számára rendkívül fontos ismereteket adott. A téma népi kézműves vállalkozás indítása, a márkaépítés, az árképzés és minden, e témához kapcsolható kérdés volt. A program konzultációval fejeződött be.

Április 8-án tartottuk évi első közgyűlésünket. A program során a 2021-es évi tevékenységünkről, a management és a szakmai vezetők beszámolója során kaptak összefoglalót tagjaink. A pénzügyi beszámolóval kiegészített tájékoztató a közhasznúsági jelentést foglalta magába. Ezt a jelen levő tagság egyhangúlag elfogadta. A közgyűlés napirendjén szerepelt a tisztújítás is. A jól előkészített választás során az 5 éve megválasztott vezetőséget megerősítették, a Felügyelő Bizottság élén történt változás. A Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke Hubert Erzsébet, titkára Virágos Lajosné Kozák Anikó, gazdasági vezetője Nemes Mihályné. A Felügyelő Bizottság élén a jelölést már nem vállaló Sarkadi Gyuláné helyett Berencsi Erika kapott bizalmat a tagságtól.

A közgyűlésen kiosztottuk a 2021-es év díjait. „Szidor Kati” díjat kapott Gyöngy Enikő ékszer készítő népi iparművész, Mihalkó Gyula díjat kapott Radics László mézeskalácsos, a hímzők Vándor plakettjét vehette át Dobosné Hajdú Anikó hímző, nemezes.  A legeredményesebb szakmai munkáért járó díjat Molnár Tiborné hímző, a közösségi munkájáért járó elismerést Fekete Andrea nemezes vehette át.

A közgyűlés második felében az egyesület 2022-es terveit ismertette az elnök, melyet a jelen levő tagság kiegészítésekkel, elfogadott.

Április 23-24-én Tiszafüredre kapott meghívást egyesületünk. A regionális hímző találkozón és szakmai napokon Dobosné Hajdú Anikó hímző és szakkörei képviselték a debrecenieket és a Hajdú-Bihar megyeieket. A Dobosné vezette Tűforgatók Nyíradonyból és az Öltögetők Hajdúsámsonból kiállítási anyaggal és kézműves bemutatókkal gazdagították a két napos programot. Dobosné Hajdú Anikó „A hajdúsági cifraszűr öröksége és az értékek átörökítése napjainkban” címmel tartotta előadását. A rendezvényen alkalom nyílt arra is, hogy bemutassuk egyesületi tagunk, Bujdosó Sándorné hímző, a Népművészet Mestere által írt, „A Debreceni cifraszűr és a Debreceni kisbunda” című gazdagon illusztrált kiadványát.

Április 22-23-24 A Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete közgyűlésének és VIII. Országos Szakmai konferenciájának helyszínét Hajdúszoboszló adta.  Az előkészítésben és szervező munkában a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület segített.  A Bocskai Rendezvény Központban tartott közgyűlés és a szakmai előadások után „Látóúton” az egyesületünk tagjainak műhelyeit látogatta meg a csoport. Hajdúszoboszlón Dezsőné Borbély Emma szövő és Vetró Mihály nemezes alkotóházában tettek látogatást, a második nap délutánján, Nádudvaron Fazekas Lajos, Fazekas Ferenc, fazekas, a Népi Kézműves Szakgimnázium, majd Fazekas István és ifj. Fazekas István fazekasok műhelyeit tekintették meg.  Balmazújvárosban a Mihalkó kalapos műhelyben és Petrovics Nikolett szövőműhelyében tettek rövid látogatást. A szervezők célja az volt, hogy Hajdú-Bihar megye gazdag népi kézműves hagyományait tovább éltető alkotók műhelyeibe adjanak betekintést, az idő rövidsége miatt, a teljesség igénye nélkül.

A második nap végén pártoló tagunk, Rózsa Péter biogazda balmazújvárosi csárdájában kiváló vacsorát, népzenei programot élvezhettek a részt vevők, az estét táncházzal zárták.

Vasárnap a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület alkotóháza, a Népi Mesterségek Háza volt a konferencia helyszíne. Itt a „jó gyakorlatok” bemutatására került sor, többek között a DHBMNE Inkubátor Házáról is tartottak ismertetőt. A két napos rendezvény közös ebéddel, a székházban zárult.

Április 20-án volt a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke hallgatói számára szervezett ún. Érzékenyítő project utolsó foglalkozása. A félévet kiállítás rendezésével és bemutatásával zártuk április 25-én, a Debreceni Egyetem központi épületében. Az ünnepélyes megnyitóra a Néprajzi tanszék „Szakhete” időszakában került sor, ahol a fazekas, nemezes és szövő oktatók, és a kurzuson részt vett  egyetemisták munkái láthatóak.

  1. májusa a XII. Nemzetközi Fazekas Fesztivál két és fél napjának legfontosabb eseménye lesz.

A pályázati kiállítást május 19-én 13 órakor, a szakmai konferenciát aznap 15 órától Létavértesen tartjuk. A szabadtéri fesztivál május 20-án és 21-én Debrecenben, a Fórum előtti téren lesz.

Részt vesz 25 hazai és 2 fazekas alkotó Romániából, 2 textilművész a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületből.