• „Szent és profán találkozása a debreceni kerámia művészetben”

Május 3-án a Létavértesi Rozsnyai Gyűjteményben a „Szent és profán találkozása a debreceni kerámia művészetben” címmel nyílt kiállítás Terdik Angéla népi iparművészünk alkotásaiból. A kiállításon a hagyományos debreceni díszedények mellett újszerű, mai használati tárgyak is bemutatásra kerültek. A kerámiákat a hajdúsámsoni Öltögetők Klubja tagjainak csodálatos hímzései gazdagítják. A csoport művészeti vezetője Dobosné Hajdú Anikó hímző népi iparművész.

  • NESZ Küldöttgyűlés, tisztújítás

Május 4-én a NESZ Küldöttgyűlésen, Budapesten a szövetség szakmai és szakmaközi bizottságaiban tisztújítás volt. Egyesületünkből Tarsoly Andorné hímző, Dezsőné Borbély Emma szövő, Szabó Erzsébet nemezes, Fazekas Ferenc fazekas, Hutkai László bőrös, Molnár József kovács, Radics László mézeskalácsos valamint az Ifjúsági Bizottságba Sütő Brigitta hímző kapott jelölést és a Küldöttgyűléstől bizalmat is.

  • Komatál-Komakendő Kárpát medencei alkotópályázat

Május 6-án Hajdúsámsonban találkoztak a megye hímző-fazekas alkotói közül azok, akik beadták alkotásaikat a Komatál-komakendő Kárpát medencei alkotópályázatra. A program során beszámoló hangzott el a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak részvételéről, eredményeiről ezen a pályázaton majd dr. P. Szalay Emőke a komálás, komatál vivés szokásrendszeréről, a koma választásról, a hajdani falusi társadalom máig példaként tekinthető összetartó erejéről tartott előadást. A délután utolsó előadója dr. V. Szathmári Ibolya néprajzos volt, aki az országos pályázat zsűri bizottsága tagjaként elemezte a hajdúságiak pályamunkáit.  A hajdúsámsoniak meglepetése a „Mi került a komatálba” című ételbemutató volt, a helyi háziasszonyok remekeit, hagyományos sámsoni főtt és kelt tésztaféléket kóstolhattunk meg. A jó hangulatú délután hasznos szakmai program volt a pályázaton résztvevőknek, a debreceni hímzőknek, szövőknek, a sámsoni és a nyíradonyi hímző szakkör tagjainak valamint a sámsoni érdeklődőknek is.

  • Májusi szürke marha kiverés

A hajdúnánási legelőkre évszázadok óta csak május elején hajtották ki vagy, ahogyan az öregek mondják, verték ki a szürke marhákat, hiszen a juhok, kecskék már korábban kikerültek, a kisebb füvön is találtak maguknak elegendő ennivalót. A kiverés a Hortobágy közeli városban nagy hagyományú esemény, ezt minden évben népünnepélyként tartják számon. A város határában, a Kendereskertben rendezvénysátrat emeltek, ahol a helyi népzenei és gyermek tánccsoportok léptek fel. Minden esemény a pásztorok életéhez kapcsolódott, így a főzőverseny is, ahol a helyi csapatok nevezhettek be pásztor ételekkel és zsűri bírálta az ételek minőségét. Igen látványos volt az Örökös Pásztorok felvonulása, akik hímzett és rátétes cifraszűrben érkeztek. Megtisztelő volt, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület delegációját is meghívták és sikerült vásári hangulatot teremtenünk: kínáltunk pásztorkalapokat, vesszőkosarakat, ostort, szaru kürtöt, szeredást, fa edényeket, ezek mellett a gyerekeket is szórakoztatva tanítottuk a játszóházi programokkal, régimódi játszótérrel.

  • Közgyűlés

Május 18-án tartjuk évi második közgyűlésünket, ahol a közhasznúsági jelentés ismertetése és elfogadtatása a fő program. A találkozón ismertetjük az első félév eseményeinek tanulságait, és felkészülünk a 2019-es év második félévének, munkaterv szerinti programjaira.