• Asszonyműhely áprilisban

Bodáné Fenyves Zsuzsa ötletei alapján áprilisban két foglalkozást tartottunk, a Húsvéti ünnepre készültünk.

Apró tyúkok, masnifülű nyuszik, kosárnyi sárgarépa is készült, amivel otthonunkat díszíthetjük, de kedves ajándékok is lehetnek.

  • KOMATÁL PROGRAM Kárpát-medencei alkotópályázat – kiállítás

Gratulálunk a Komatál Program alkotóinak, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete tagjainak, akik részt vettek a pályázaton! Sokuk munkáit láthattuk Lakitelken a kiállítás megnyitóján.

  • Székesfehérváron, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai tagkönyvtárába hívták meg egyesületünket

Szenczi Jánosé, elnök, az egyesület 20 éves megalakulása alkalmából mutatta be az egyesület tevékenységét, eredményeit és célkitűzéseit.

Farkas László, Palotaváros 7. sz. körzetének képviselőjét is az érdeklődők között köszönthettük, a rendezvény után gratulált a Fehérvári Kézművesek házában folyó, a népművészti hagyományokat megörző munkánkhoz.

  • VII. Magyar Gyapjúfesztivál

2019. május 11-én 10-18 óráig – Füzes Zsuzsanna és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete közös szervezésében – Székesfehérváron, a Rác utcai Skanzenben megrendezésére került a gyapjú iránt érdeklődők, a gyapjúval foglalkozó szakemberek, kézművesek országos találkozója.

Idén hetedik alkalommal gyűltünk össze Székesfehérváron a Rác utcában, a gyapjú ünnepén. Évről-évre más-más szemszögből járjuk körül a gyapjút, ezt a semmihez sem hasonlítható, ezerarcú alapanyagot. Ez alkalommal egy olyan felhasználási mód került a fókuszba, ami hagyományainkban leli gyökerét, és az utóbbi években veszélyesen közel sodródott ahhoz, hogy a hozzá kapcsolódó tudás egy egyre szűkülő körben rekedjen, legfőképp az alapanyag-ellátottság nehézségei miatt: ez a gyapjúhímzés.

Füzes Zsuzsanna és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete pályázati felhívása és Fesztivál idején elhangzott előadások is ezt a témát dolgozták fel, ahol kitűnő szakemberektől hallhattunk érdekfeszítő előadásokat a gyapjúhímzés ágainak különböző tájegységi jellegzetességeiről és a szimbolikájáról is.

Nagy-nagy érdeklődés mellett került bemutatásra a Nagy Szövéskönyv új kiadása, a könyvet Landgráf Katalin textilművész, a könyv egyik szerzője dedikálta a vásárlóknak.

Idén különleges vendégeink érkeztek Lengyelországból: a pontosan 101 éves múlttal rendelkező Kromski rokkakészítő család képviseltette magát a rendezvényen Alicja Kromska és Alicja Tyburska személyében, akik szeretettel avatták be a fonás-szövés rejtelmeibe az érdeklődőket.

Vendégeink között üdvözölhettük Ardai Ildikó textilművészt is, aki érdeklődéssel vett részt programjainkon.

Ezen a napon meghirdettük az ősszel induló „Kucsma-bekecs” szakkörünket, ahol Juhász Imre vezetésével a jelentkezők megtanulhatják a kesztyű, a kucsma, a bekecs és a suba készítését gyapjas bőrből.

A látogatók sokféle tevékenységet kipróbálhattak kiállítóink standjainál, kicsik és nagyok együtt szőttek-fontak, nemezeltek egész nap, és láthatták, hogy kiváló mesterek keze alatt hogyan születik a hímzés, a domborvarrott nemez.

Sor került a Hímezz szabadon gyapjúval! c. alkotói pályázatunk eredményhirdetésére, és egy egynapos kiállítás keretében megcsodálhattuk a műveket, amiket leleményes és tehetséges pályázóink készítettek.

A pályázati kiírás kikötötte, hogy max. 30×30 cm felület áll rendelkezésükre, hogy megmutathassák tudásuk legjavát, de ez nem fogott ki a hímzőkön, akik kreatívan álltak a kihíváshoz és igen színvonalas munkákat küldtek be, nem kevés fejtörést okozva a szakértői zsűrinek.

A díjazottak oklevélben és tárgynyereményekben részesültek támogatóink felajánlásai révén.

Valamennyi alkotónak szívből gratulálunk!

A VII. Magyar Gyapjúfesztivál támogatói:

– Harmatcseppek

– Dörögdi Gyapjú

– Fehérvári Kézművesek Egyesülete

  • Bita-Simon Erika gyöngyékszer készítő kézművestársunk kiállítása

Sok szeretettel gratulálunk Bita-Simon Erika kézművestársunknak lélegzetelállító formájú és csodás színvilágú remekműveihez.

Erika saját tervezésű, kézzel alkotott gyöngyékszerek készítésével 2007 óta foglalkozik.

Ékszereihez csakis a legkiválóbb alapanyagokat, Swarovski kristályokat, Perciosa üveggyöngyöket és japán kásagyöngyöket használ, a hímzett ékszerek hátoldalát valódi bőrrel fedi. Szívesen kombinálja a gyöngyöket selyemmel, hímzéssel, organzával, és gyakran kísérletezik új formákkal, színekkel is. Minden egyes darab saját tervezése.

Rendszeresen részt vesz ékszerkészítők számára hirdetett hazai és nemzetközi pályázatokon, több alkalommal végezett dobogós helyen, valamint részesült közönség- és különdíjban.

Ragyogás című kiállítása a Köfém Oktatási és Művelődési Központban (Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.) tekinthető meg 2019. június 6-ig. Nyitvatartás: hétfő-péntek  8-18 óráig. A rendezvény ingyenes.

Erikával készült riportok:

https://fehervariprogram.hu/2019/05/szinpompas-ekszerek-kortarson/?fbclid=IwAR3WQn9Fqj3qGsrjpGola1hUHfUS2hXl7X9rKmIa9csUD1mtedcRm_N4WRU 

https://www.szekesfehervar.hu/ragyogas-a-kofem-muvelodesi-hazban-megnyilt-bita-simon-erika-tarlata?fbclid=IwAR0EZd9H7_jxpsO6KeETDgQtm4iUI95X2uveadYcyEIHQP7m3dcNPpolL-s 

Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza FB oldalunkon.