- Tűzzel-vassal Fesztivál, a késes és fegyverkovács mesterek országos találkozója a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében.
2023. június 24-én, szombaton, 9 órakor Székesfehérváron a Rác utcában megnyitottuk a Fesztivált. Sokan örültek a megrendezésének, és az egész országból látogattak el a Székesfehérvári Europa-Nostra díjas Skanzenbe június 24-én, a késesek, a késkészítő mesterek, kovácsmesterek és fegyverkovácsok gyönyörű munkáit megtekinteni. A Rác utca teljes hosszában 72 mester mutatta be portékáit.
A Szerb Ortodox Templom udvarában egész napos kézműves vásár, az I. András Király Lovagrendjének harci bemutatói várták az érdeklődőket. Sok gyereket csábított a sokféle népi gyermekjáték, a babaház, a kukoricamorzsolás, a körhinta, a váltakozva tartott kézműves foglalkozások. Nagy élményt nyújtott a felnőtteknek, hogy ezen a napon a Szerb Ortodox Templomot vezetővel meg lehetett látogatni.
A színpadon egész nap érdekes műsorok követték egymást, „Kés-villa-olló” témában beszélgetés, gyerekelőadások, zene, tánc, mese felnőtteknek
A Rác utca 27. szám alatt, a Kézművesek Háza udvarában a juhászmesterség és a fegyverkovács mesterség eszközeit lehetett megtekinteni, és a mesterséget kipróbálni. Kézműveseink itt is foglalkozásra várták a gyerekeket.
A Rác utca 15. szám alatti hangulatos udvarban Asszonyműhely rendezkedett be, itt varrás, hímzés, szövés, csuhézás, csipkeverés, gyöngyfűzés és egyéb népi kézműves tevékenység bemutatóit lehetett megfigyelni.
A kicsi gyerekeket itt mesesátor várta, ahol népmeséket hallhattak, mondókákat tanultak, énekeltek, körtáncot jártak.
A Rác utca 13. szám alatti ház a Fehérvári Kézművesek Egyesületében, a Csoóri Alap támogatásával tartott szakkörök munkáit bemutató kiállításnak adott helyet. Az év folyamán 13 szakkör működött az egyesületben, egy-egy szakkör havonta egy, kettő vagy négy alkalommal fogadta az érdeklődőket. Ezen a kiállításon szép munkáikban lehetett gyönyörködni és talán volt, aki kedvet is kapott arra, hogy szeptembertől megismerkedjen egy-egy kézműves mesterséggel.
Köszönjük Dr. Cser-Palkovics András polgármester úrnak, hogy a Fesztivál fővédnökeként a Fesztivált megnyitotta, és Viza Attila képviselő úrral együtt az idei év emléktábláját felszögelték.
- „Gyermekműhely” – tábor 10-16 éves korig
Mint minden évben, idén is lelkes, vidám csoport gyűlt össze a július 3-án indult egy hetes táborunkba. A fiatalok örömmel találkoztak, a régebbi barátságok elmélyültek, és újak is alakultak. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete nyári kézműves táborában kézműveseink szeretettel és gazdag programmal várták az érdeklődőket. Az alkotóhét célja a népi kézműves szakmák megismertetése, műveletek elsajátítása, játékok és használati tárgyak készítése fonással, szövéssel, varrással, hímzéssel, nemezeléssel, bőr felhasználásával, és más technikákkal. A gyerekek szívesen alkottak, az elkészült munkáknak nagyon örültek. A hét elteltével sokféle emléket vihettek haza.
A tábort támogatta Székesfehérvár Megyei Jogú Önkormányzata.
- Alkotó napok ifjúsági- és felnőtt korosztály számára
A felnőtteknek Kézműves Alkotó Napokat szerveztünk július, augusztus hónapokban, 10 féle kézműves tevékenységet ajánlunk.
- Szabás-varrás Alkotó Napok
2023. július 7-tel kezdődő hétvégén, három napon ismerkedhettek a jelentkezők a szabás-varrás titkaival. A táborban olyan szabás szakrajz megoldást tanulhattak az érdeklődők, ami kifejezetten a szövött anyagokhoz igazodott. A hétvégi foglalkozáson mindenki elkészítette a saját alapmintáját, majd az általa elképzelt darab modellezése következett. Végül a szabvány is elkészült makett anyagból, látva, hogyan működnek a különböző megoldások. A vidám hangulatban gyorsan ment a munka is.
A tábort Székesfehérvár Megyei Jogú Önkormányzata támogatta.
- Szövő Alkotó Napok a Fehérvári Kézművesek Házában!
2023. július 7.-vel kezdődő hétvége három napján jól felszerelt szövőműhelyünkben vártuk a kezdő és haladó szövőket. Az alkotó nap szakmai programjában szerepelt: vászonszövés szövőszéken, merevnyüstös szövőkereten, vászonmintázási technikák, szalagszövés, az elkészíthető alkotások tervezése és kivitelezése. Sűrűn csattogtak a szövőszékek, sok szép munka készült, különleges színek alkalmazásával.
A tábort Székesfehérvár Megyei Jogú Önkormányzata támogatta.
Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza FB oldalunkon.