Időpont

2023.07.31. - 2023.08.04.    
10:00 - 19:00

FELHÍVÁS

az „ÚJRATERVEZÉS – a szövés átalakulása a XXI. században”III.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület bentlakásos szövő szakmai tábora

A TÁBOR célja:

Sokat halljuk konferenciákon, kiállítás megnyitókor hogy meg kell újulni, át kel gondolni a népművészeti mintakincsünk alkalmazási lehetőségeit. A szövésre még inkább vonatkozik ez a megállapítás. Életvitelünk, lakáskultúránk óriási változáson ment keresztül, ezért nekünk, mai tervezőknek a mai igényekhez kell alkalmazkodni. A tábor célja többek között az is hogy segítse a kézművesek párbeszédét a dizájnerekkel annak érdekében hogy közösen a hagyományokból táplálkozó modern tárgyakat hozzonak létre. Az előző táborokban Landgráf Katalin és Lőrincz Etel párhuzamosan mutatták be a szőnyegeket és azok tervezését. Lakásbelsőket terveztünk, soros festékeseket próbáltunk átalakítani – egyre nehezedő feladatokkal ezt a gyakorlatot szeretnénk folytatni a két textilművész útmutatásával.

A tábor helyszíne:

Klein-Lábassy Kultúrkúria (5200 Törökszentmiklós, Kossuth L. út 95.)

A tábor időpontja:

  1. július 31. (hétfő) – augusztus 4. (péntek)

A tábor szakmai programja:

  1. nap: 07.31 Érkezés 8-10 óra között

            Délelőtt : ismerkedés, feladatok megbeszélése,

            Délután:  szövőkeret felvetés, fonalak válogatása, hozott tervek megbeszélése

            Vacsora 19 óra

  1. nap 08.01.

            7:30 reggeli

            Délelőtt: régiből – újat – engedd el a fantáziád! Tervek készítése

            Délután: Szőttesek – Tegnap és Ma

            Előadók: Landgráf Katalin és Lőrincz Etel

            Vacsora 19 óra

  1. nap 08.02.

            7:30 reggeli

            Délelőtt: Szépség és funkció – népművészeti motívumok használati tárgyakon

            Délután: Tervek készítése

            Előadó : Landgrág Katalin és Lőrincz Etel

            19 óra vacsora

  1. nap 08.03.

            7:30 reggeli

            Délelőtt : Hagyományos szövéstechnikák és motívumok alkalmazása öltözetünkben

            Délután : Divat és hagyomány – népművészeti motívumok alkalmazása kiegészítőkön

            Előadók: Landgráf Katalin, Lőrincz Etel

            19 óra vacsora

  1. nap 08.04.

            7:30 reggeli

            Összefoglaljuk a heti munkánkat. ebéd után táborzárás

 

A táborba szeretettel hívjuk és várjuk:

A népi szövést tanulókat és művelőket, azokat, akik a tervezés és újratervezésbe kívánnak elmélyülni.

 

Jelentkezés:

Ha felkeltette érdeklődését a tábor és szívesen részt venne benne, jelentkezzen 2023. június 30-ig Molnárné Kóródi Borbála szövő oktatónál; e-mail címen: guzsaly1@gmail.com vagy az alábbi telefonszámon: +36 30 398 0208

 

A tábor részvételi díja:

Ha csupán ebédet kér: 9 000 Ft.

Szállás és háromszori étkezéssel: 39 000 Ft.    

Jelentkezés határideje:  2023. június 30.

 

Az „ÚJRATERVEZÉS – a szövés átalakulása a XXI. században”III. tábori program megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma támogatja.

Jelentkezési lap a szövő táborba 2023

FELHÍVÁS a szövő táborba 2023