- „Színes múltból tartalmas jelent”
A Csoóri Sándor alap által támogatott „Színes múltból tartalmas jelent” projektünk újabb állomása volt február 25-én tartott előadásunk, Székelyudvarhelyen a Human Reform alapítvány székhelyén.
Előadó: Balla Ede művészettörténész, szakrális földrajz szakértő
Előadásunk témája: Arányok és szimmetriák a teremtett világban
- Kiállítás sorozat
Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége (EKESZ) koordinálásával, a budapesti Hagyományok Háza közreműködésével és a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére egy nagyszabású, 30 napos kiállítás sorozat valósult meg. A projekt célja, hogy hat erdélyi régióban (Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Mezőség/Kalotaszeg, Moldva és Szatmár) párhuzamosan mutassuk be a helyi népi iparművészeti értékeket. Olyan tárlatokat hozunk létre, amelyek nemcsak a múltat idézik, hanem rávilágítanak arra is, miként válhatnak hagyományos kincseink a 21. századi tárgykultúra szerves részévé, inspirációt nyújtva a következő generációknak. 32 tárgyi alkotó, 3 kézműves egyesületből mutatta be munkáit Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállító termében március 13-án.
Az udvarhelyszéki régió kiállításának szervezői:
– Erdélyi Magyar Népművészek Egyesülete
– Székelyföldi Kézművesek Egyesülete
– Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete
- Tojásíró kurzus
Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége (EKESZ) szervezésében megvalósult háromnapos tojásíró kurzus során a Csoóri Sándor Alap támogatása tette lehetővé, hogy Erdély számos tájegységét képviselve 17 (közte egyesületünk 2 tagja is) elhivatott alkotó vehessen részt a képzésen, Sepsiszentgyörgyön, a Guzsalyas Alapítvány székhelyén. A szakmai programot Jókainé Gombosi Beatrix hímestojás-festő, Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere vezette. Irányításával a résztvevők nemcsak a mintakincs díszítőelemeit sajátíthatták el, hanem átfogó képet kaptak a szimbólumrendszerek jelentéstartalmáról és a mesterség történeti hátteréről is.
- Gyerekfoglalkozások
Folytatódnak péntekenként továbbra is a gyerekfoglalkozások a székelyudvarhelyi Móra Ferenc iskolában bútorfestő és fafaragó témákban.













