Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg eddigi nyári programjainkat.
- Fonás rokkán és szalagszövő tábor – Nagykőrös, 2023. június 9-11.
A rokkán fonást Bene Ágostonné, a szalagszövést Borbényi Éva oktatta. Gazdag program várta a résztvevőket, a fonást az alapoktól kezdve tanulták, elsajátítva gyapjú előkészítés és gyalogorsózás alapjait. Jó hangulatú tábor volt, mindenki sokat tanult.
- Hímeshátsziget – Hímzett nemezek kiállítás – Kecskemét, 2023. június 16.
A pályázatot 2022 decemberében írta ki a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület, melyre végül 70 alkotó munkája érkezett be. Kecskeméten, a Népi Iparművészeti Gyűjteményben megnyílt kiállításon Magyarország, Erdély, Vajdaság, Felvidék és Kárpátalja képviseltette magát. A kiállításra jellemző a sokrétűség: ruhák és kiegészítők, táskák, nemeztakarók és játékok láthatók.
- Viseletkészítő tábor – Kalocsa, 2023. június 16-18.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Réka Darida Alapítvány közös képzési programot indított „Hagyomány a divatban” címmel, amely betekintést enged a divattervezés alapjaiba, a divat grafikába, és útmutatást nyújt a tervezés folyamatához. A tábor résztvevői ellátogattak a kalocsai Viski Károly Múzeumba, ahol Romsics Imre tartott nagyon érdekes eladást a kalocsai viselet változásairól, majd a továbbiakban Molnár-Madarász Melinda (Meyke) divattervező szakmai vezetésével dolgozták fel a kalocsai viseletet.
- Kárpát-medencei Hímzett Nemez Szakmai Tanácskozás – Lakitelek-Tőserdő, 2023. június 16-18.
Előadóink voltak: Harangozó Imre néprajzkutató, Vetró Mihály népművész és Babakumár Khinayat kazak néprajzkutató, Vidák Anna textilművész, Beszprémy Katalin Népi Iparművész, Vidák István
textilművész, Nagy Mari textilművész, Kiss Gabriella viseletkészítő. A tanácskozásnak 40 résztvevője volt. Az elméleti előadások mellett, gyakorlati foglalkozásokat is tartottunk: öltésgyűjtemény készítése, valamint az ún. nyargalás, azaz a kalotaszegi gépi hímzés bemutatója volt.
Szombat este a Gáska zenekar vezetésével moldvai és gyimesi énekeket tanultunk, majd késő estig tartott a táncház. A kiállítást és az azt követő szakmai tanácskozást Nagy Mari, Vidák István, és Vidák Anna textilművészek szervezték és rendezték. A programot a Csoóri Sándor Alap, a Nemzeti Kulturális alap, és a Hagyományok Háza hálózat támogatta.
- Kosár-, szalma- és díszüvegfonó tábor – Nagykőrös, 2023. június 24-27.
A kosárfonást Kanalas János a Népművészet mestere, a szalmafonást Csáki Ildikó oktatta. A díszüvegfonást Bene Ágostonné Gránatalma-díjas kosárfonó, díszüvegfonó tanította, minden csínját-bínját megmutatta ennek a szép mesterségnek.
- Közép Ázsia kincsei – Türkmén nemezek – Nagykőrős, 2023. június 28-július 2.
Nemez táborunkban, ebben az évben a nemezkészítés egyik legszebb és legbonyolultabb mintázási módszerével ismerkedtünk. Három csoportban dolgoztunk: Nagy Mari, textilművész, a Népművészet Mestere vezetésével összehúzós nemezzsákon és párnán alkalmazhatták a türkmen munkamódszert és mintakincset a résztvevők. Vidák Anna, a Népművészet Ifjú Mestere, textilművész vezetésével kerek ülőlapokat készítettek a résztvevők. A tábor utolsó két napján négy csoport készített egy-egy nemeztakarót Vidák István, a Népművészet Mestere vezetésével és ifj. Vidák István, a Népművészet Ifjú Mesterének közreműködésével. A Gáska Zenekar közreműködésével énektanulás és udvari táncház gazdagította programunkat.
- A legifjabb nemzedék
A Vidák család harmadik nemzedéke is nemezel, a 13 éves Pereczes Hanna Virág takaróját is beválogatták a Műcsarnokban rendezett Lélekformák kiállításba. Nagy öröm, hogy az ő alkotását választották a foglalkoztató füzet borítójára.
- Siker a Kitesszük a szűrét pályázaton
Június 23-án rendezte meg X. Szűr-, szűrrátét-, guba-, nemezkészítő és szűcshímzés országos alkotópályázat záróeseményét a Bihari Népművészeti Egyesület. Csoportos első helyezett lett a Vidák család 5 nemeztakaróból álló együttese.