• Augusztus 20-án a Virágkarnevál

ebben az évben is jelentős eseménye volt Debrecennek. A közel 1 hetes programsorozatból a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület csak 1 napot kért és kapott a Főnix Rendezvényszervezőtől. Remek helyen, a Dósa nádor tér, a Simonffy utca és Piac utca találkozásán helyeztük el favázas sátrainkat. Itt szinte mindenki, aki a virágkarneváli felvonulást látni akarta, bennünket is látott. Bemutattunk és árusítottunk népi ékszereket (dr. Csapóné dr.Riskó Tünde) gyerekjátékokat, textil bábokat (Zöld Katalin) bőr iparművészeti munkákat és babákat (Hutkai László és Hutkai Lászlóné, csont és szaru munkákat (Magyari Tibor és Magyari Ágnes) hímzéseket (Molnár Tíborné) mézeskalácsot (Pusztai Gáborné) Sok érdeklődő és vásárló is volt, az időjárás is kedvezett a városba érkezőknek és vendégeket fogadó debrecenieknek.

A karneváli hét egyik rendezvénye augusztus 18-án a „Fénnyel festett virágok” című kiállítás volt, ami bútorfestő csoportunk bemutatójaként valósult meg a Méliusz Könyvtár második emeletén levő „kerengőben”. Az alkotócsoport, mely az aSzakkör projektból kiindulva valósult az egyesületünk szervezte és a székházban működtetett nem egészen 8 hónapon át. Tagjai olyan kézművesek, egyesületi tagjaink és a városból csatlakozók,  akik más népi kézműves mesterségben is otthonosan mozognak, a népművészet közel áll a szívükhöz. A kiállításon bemutatása kerültek Berencsi Erika nemezműves szakoktató, Emődi Ibolya, kosárfonó, Gyöngy Hajnal szövő, Fazekas Erzsébet fazekas, dr. Sutus Lenke, Virágos Lajosné Kozák Anikó hímző, Pető Erika zománc ékszer készítő, Ráczi János faműves, Tőkés Szilvia és Veresné Demjén Andrea, a csoport művészeti vezetője alkotásai. A kiállítást dr. P. Szalay Emőke etnográfus, muzeológus nyitotta meg.

  • Mesterségek Ünnepe

Delegációnk örömmel és nagy felkészülést követően vett részt a Mesterségek Ünnepén. Tagjaink a th Árpádsétány területén rendezték be műhelyeiket. Gyöngy Enikő a zománc ékszer készítés folyamatát mutatta be, ezzel kapcsolódva az „év témájához.” Sok érdeklődő állt meg a szövés különböző formáit bemutató műhelyünknél. Láthatták a legősibb technikáktól kiindulva a legmodernebb szövési technikákat, eszközöket. Szőttünk szádfán, kártyaszövéssel, „Lőrincz féle” szövőszéken. Tagjaink a viseletvarrást, a nemezművességet, a fafaragást, a hímzést, a kosárfonást, a késes mesterséget mutatták még be. A látogatók jelentős érdeklődése jelentős és megtisztelő volt. Köszönet a NESZ munkatársainak a profi előkészítő és megvalósító munkát!

  • Kitüntetettjeink

A Mesterségek Ünnepén adták át Dobosné Hajdú Anikó hímző népi iparművész, nemezműves, viseletvarró tagunknak a NESZ egyik legjelentősebb díját, Király Zsiga díjat. Fiatal tagunk, Gyöngy Hajnal szövő a Mesterségek Ünnepe színpadán vehette át a 2024-es Vándorlegény kiállításon elnyert díját.

Augusztus 18-án a Magyar Művészeti Akadémia Pesti Vigadója Dísztermében állami kitüntetést, Magyar Bronz Érdemkeresztet vehette át Hutkai Lászlóné szövő, játékkészítő tagunk. Mindhárom tagunknak szeptember 8.-án, vezetőségi ülésünkön  nyújtjuk át gratulációnkat,  virágcsokrainkat.

  • Előzetes:

Szeptember 6-ra Kisgyőrbe a Népművészeti Sokadalomba kaptunk meghívást. 10 fős csapatunkat mézeskalácsos, hímző, kosárfonó, késes, fazekas, népi ékszer készítő, csont és szarufaragó, fafaragó mester képviseli.

Szeptember 12-13-án tartjuk a 15, alkalommal megszervezett Debreceni Népi Kézműves Fesztivált. Vendégeink lesznek az Észak-alföldi Régióból a két vármegye 1-1 egyesületének képviseltében Szűcs Imre a Népművészet Mestere és Szúcs Imréné népi iparművész, fazekas és Szakady Kincső nemezkészítő. A fesztivál kiemelt témája két jelentős kismesterség, a paszományos és a gubaszövő.  A meghívott 25 népi kézműves 14 féle mesterséget mutat be és árulja portékáját. A fesztiválon néptánc és népzenei bemutató, “7 Próbás Ifjú Mester” versenyt hirdetünk, működtetjük a “Régimódi játszóteret” is.

A szeptember 21-én Sereglés címmel meghirdetett országos progamhoz Nyilt Nappal kapcsolódunk. A kézműves bemutatókat alkotóházunkban tartjuk. Másnap ugyanitt indul a Népművészeti Szabadegyetem. Az első előadás címe: A sárréti karikás ostorok világképe.