Hírek, információk a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület májusi munkájáról

  • „Érzékenyítő” az egyetemistáknak
  • Lakitelken jártunk
  • Pünkösd a Motollával
  • aSzakköri záró programok
  • Egy kiállítás sorozat befejezése
  • Ismét szépült alkotóházunk
  • júniusi előzetes

Május 8-án kiállítással zártuk a Csoóri Alapítvány pályázatával működtetett érzékenyítő kurzust. A Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatói számára szervezett nemezműves, a fazekas és a szövő érzékenyítő projekt befejező foglalkozását kamara kiállítás kísérte. A néprajzos egyetemi hallgatókkal a továbbiakban is folytatjuk a közös munkát. A tanszék egy fiatal oktatója irányításával riportok készülnek, melyeket filmen is rögzítenek. Hutkai László bőrművessel, a Népművészet Mesterével, Dezsőné Borbély Emmával, szövő népi iparművésszel, és Sánta Gyula késes népi iparművésszel műhelyeikben készültek a filmek. Megörökítettek egy-egy tárgy készítésének munkafolyamatát, bemutattak elkészült alkotásokat, szakmai munkájukról beszélgettek az alkotókkal.

Május 9-én Lakitelken jártunk. A Nemzeti Művelődési Intézet „Közösségépítő Kultúránk” nevű programja keretében a Vármegyei Igazgatóság szervezésében 40 fő vehetett részt a” Hungarikum Liget” és az NMI új székháza megtekintésére szervezett utazáson. Több alkotónk is részt vett a szakmai programon. Többek között megtekintették a hajdan Debrecenben élt és iskolát teremtett Makoldi Sándor festőművész tervezte homlokzati frízt, és Túriné Makoldi Gizella nagyméretű batik képeit.

Május 11-én Pünkösdöltünk a Motollával. A Motolla Egyesület pünkösdi rítusjátékát a Népi Mesterségek Háza tágas kertjében valósították meg a két egyesület tagjai. A régi debreceni cívisporta kertje kiválóan alkalmas erre a célja, mert még nem betonozták le. Gazdagítva a teret egy meggyfát is elültettek a megjelentek. A rítusjáték a teret uraló vadringló fa körül zajlott, itt választották meg a pünkösdi királyt és királynét, énekeket tanultak, táncoltak. A Debrecen TV most is megörökítette a rítusjátékot.

Május 14-én Hajdúnánáson két aSzakkör záró kiállítását nyitotta Hubert Erzsébet, a megyei mentorálást  megvalósító DHBMNE egyesület elnöke. A hímző és a gyöngyfűző csoport vezetője Vargáné Papp Júlia, aki szakoktatója mindkét népi kézműves mesterségnek, a kiállítás tanulsága szerint is igen magas színvonalon vezeti a szakmai munkát, kiváló közösséget teremtve.

Május 15-én nyílt „Hortobágytól Sárrétig” című kiállítás.

Földesen, az Általános Művelődési Központban rendezték meg a „Hortobágytól Sárrétig” című, kollektív kiállítást, melyet a Bihari, a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület alkotói és a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium diákjainak alkotásaiból a Bihari Népművészeti Egyesület tagja, Magyar Zita fazekas népi iparművész rendezett. A megnyitón bevezető köszöntőt mondott a település polgármester asszonya, a NMI Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága igazgatója, Angyal László. Tárlatvezetést tartott Kolozsvári István és Hubert Erzsébet, a két civil szervezet elnöke.

Május 22. aszakköri záró kiállítás Nádudvaron.

Befejeződtek a 2023-ban indult aSzakköri programok a vármegyében. A Nemzeti Művelődési Intézet HB Vármegyei Igazgatósága szervezésében konferencián összegeztük az aSzakkörök működésével kapcsolatos tapasztalatokat. Előadást tartott a megyei mentorálást szervező egyesület, a DHBMNE elnöke, Hubert Erzsébet és a nemezműves szakkörök egyik mentora, Papp Anita. A záró kiállítást, ahol minden szakköri csoportból 3-5 alkotást tudtunk bemutatni, egyesületi tagjaink, Dobosné Hajdú Anikó Sütő Brigitta rendezte. A megnyitón sok aSzakköri tag megjelent, akik, a fotózáskor, valószínű hogy életükben először, boldogan állhattak kiállításon bemutatott alkotásuk elé. A megnyitó beszédet Kolozsvári István, a NESZ elnöke, a Bihar N.E. vezetője tartotta. 

Május 29-én átvettük az alkotóházunk újabb, megszépített részét. A Csoóri Sándor Alap támogatásával folyó felújítási munkák 2021-ben kezdődtek és terveink szerint 2024 második félévében is folytatódnak.

2024. júniusi előzetes

Június 15. A kunsági hímzésekről tartunk  továbbképzés hímzők részére a Népi Mesterségek Házában a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.  Előadók: Bán Andrea etnográfus, Lévai Mária hímző. Június 8-ig még fogadjuk a jelentkezőket.

Június 16. „Népművészeti utcafesztivál” a hajdani Tímár negyedben. A megyei népművészeti egyesületek tagjainak és a Nádudvari Szakgimnázium diákjainak részvételével hirdeti meg a DEMKI a programot. Lesz kézműves vásár, a népi kézművesek bemutatót tartanak valamint népi ételek kínálatával és Folk kocsma működtetésével is várják a szabadtéri rendezvényre az érdeklődőket. A nap folyamán ellépnek a helyi néptáncos csoportok. A program helyszíne a Tóth Árpád Gimnázium előtti árkádos tornácos terület.