Vásárban
- Mestereink 2024. június 28-30. között részt vettek a XXIV. Körös-völgyi Sokadalomban Gyulán, a míves termékeikkel.
Játszóházi foglalkozás
- Július 2-án, az Alkotóházban jártak a biharkeresztesi ovisok. A délelőtt folyamán nemezeltek, bőrkarkötőt készítettek és mozgásos játékokat játszottak.
- Július 4-én, a Bajnóca néptáncegyüttes táborában tartottunk foglalkozásokat.
Szakkör
- Július 6-án, szombaton összeülnek a Bihari Öltögetők hímző szakkör tagjai, hogy tudásukat bővítsék.
Gyermektábor
- Július 8-12. között valósult meg egyesületünk napközis kézműves gyermek alkotótábora. A tábor ideje alatt a gyerekek elmélyedhettek a szövés, fonalmunka, nemezelés, bőrművesség, fazekasság, szűrrátét, gyöngyfűzés, ékszerkészítés és hímzés rejtelmeibe, tovább fejleszthették az előző években már táborozóként megszerzett tudásukat. Gyermektáborunk a nagy meleg ellenére is jó hangulatban zajlott. A hét közepén egy napos kirándulást tettek Nádudvarra és Hajdúszoboszlóra, ahol hűs épületekben szeretettel fogadtak őket. Betekintettek a Szakiskolában tanulható népi mesterségek műhelyeibe. Nagyon érdekes dolgokat hallhattak a különféle mesterségekről. Megnézték Nádudvaron a kézművesség fővárosában az Ady Endre Művelődési Központban a XV. Országos Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat országos kiállítását. Hajdúszoboszlón a Bocskai Múzeumban érdekes tárlatvezetésen vettek részt. Közben az Alkotóházban a kemencében kiégették a gyerekek kerámiáit. A tábor utolsó előtti napját a Bodorka NépmesePontban töltötték. A tábor zárásaként a hét során készült kincsekből kiállítást rendeztek. Mindenki boldogan vitte haza a saját kis alkotását és sok sikerélménnyel gazdagodott. A napot a Bajnóca néptáncosok zenés műsorával, játékával zárták.
Határon túli kapcsolatok
- Július 11-én, délután és este a Bihari Népművészeti Egyesület látta vendégül a Partiumi Szabadegyetem résztvevőit. Az Alkotóházunkban kipróbálhatták a bőrözést és fazekasságot. A meleg ellenére egy jó hangulatú szalonnasütésre is sor került.
- A Szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület gyermek táborában 2024. július 8-12. között kipróbálhatták a gyerekek a szűrrátét készítését Gyönyörűné Erdei Judit vezetésével. Könyvjelzőt, neszesszert, tolltartót, kisebb használati tárgyakat készített a táborlakók.
https://www.facebook.com/m1szatmar/videos/827453576010512
Gyászhír
- Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Nemes Sándor famíves, a Bihari Népművészeti Egyesület alapító tagja 2024. június 25-én, életének 73. évében elhunyt. Példaadó egyénisége, útmutatása, hátrahagyott öröksége előttünk és velünk marad mindörökre!
Régebbi hírek róla: