2019.júniusában egyesületünk 31 eseményt valósított meg önállóan, partnerként, vagy szolgáltatóként.

Három EFOP projektünk folyamatosan zajlik, ezeken belül júniusban is folyamatosan szerveztük meg a projektek tervezett eseményeit.

  • EFOP 3.3.2-16-2016-00010

A 2019 januárjától indult művészeti csoportok 7 partnerintézménynél, Békéscsabán, Békésen, Békéssámsonban, Nagybánhegyesen, május-júniusban fejezték be tevékenységeiket. A 15 foglalkozáson sokszínű tevékenység folyt, a gyerekek a hagyományos népi kézművesség anyagaival, technikáival, tárgyaival ismerkedhettek meg. Az elvégzett hatékonyságvizsgálatok alapján a bevont gyerekek részben a különböző kézműves technikákat említették,  mint újonnan elsajátított ismeretet (szövés, hímzés, batikolás, fafaragás stb.), részben pedig kiemelték a közösségben tevékenykedés örömét.

  • EFOP-3.7.3-16-2017-00075

A „Használható hagyományok – népi kézműves tudás átadása” című – EFOP-3.7.3-16-2017-00075 azonosítószámú projekt keretében februártól kezdődően folyamatosak a tudásátadási alkalmak, művészeti csoportok, műhelyfoglalkozások és foglalkozássorozatok zajlanak:

2019-ben 7 csoport működik Szegeden (népi játszóházi), Kecskeméten (2 db – népi játszóházi és hímző), Körösnagyharsányban (népi játszóházi), Kötegyánban (fazekas), Csanádpalotán (6 kézműves ág megismertetése) és Gyulán (hímző), júniusban a csoportok mindösszesen 10 foglalkozást tartottak.

A térítésmentesen igénybe vehető foglalkozásokon a résztvevők megízlelik a kézművességet, kipróbálhatják a hagyományos népi kismesterségek fogásait. Az év második felében kísérletképpen innovatív projektelemeket valósítunk meg, megpróbálkozunk a mai technikai lehetőségeket is a tudásmegosztás szolgálatába állítva e-learninges tananyagot fejleszteni 2 szakágban (hímző és csipke).

  • EFOP-1.3.5-16-2016-000026

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület által megvalósítás alatt álló EFOP-1.3.5-16-2016-000026 azonosítószámú „Közösségek fejlesztése a népművészet eszköztárával Békés megyében” című projekt keretében júniusban, 2 alkalommal „Kisközösségek a helyi hagyományokért – szakmai találkozó” valósult meg 2 településen, Mezőkovácsházán, és Újkígyóson.

  • Szent Iván Napi Vigadalom, Békéscsaba, Szent István tér

2019. június 22-én, immár 5. alkalommal rendeti meg a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, együttműködő partnereivel a Szent Iván Napi Vigadalom című rendezvényt. A 2015-ben hagyományteremtő szándékkal induló esemény mára a megyeszékhely egyik ikonikus rendezvényévé vált, ahol a népi kultúra velünk élő elemeivel találkozhattak az érdeklődők, főként családok. A táncházba is bekapcsolódhattak kicsik és nagyok a Városháza előtti főtéren a város táncegyütteseinek – Balassi Táncegyüttes, Hétpróbás Néptánciskola, Balkán Táncegyüttes, Mindenki Néptánciskolája – táncosaival. Muzsikált a Suttyomba zenekar, s egy flashmob keretében a résztvevők együtt énekelhettek a Meseházi Családi Dalárda közreműködésével. A táncok pihenőjében Soós Emőke, bábszínész mondott mesét, majd Baukó-Salamon Gréta tűzshow műsorában gyönyörködhettünk.

A máglyagyújtás idején Szent Iván éji dalokat énekelt a Gyöngygallér Énekegyüttes. A tűz körültáncolása, a tűzugrás  igen népszerű volt mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály körében.

A Szent Iván Napi Vigadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség bemutatók, játszóházak, népművészeti vásár, kreatív népi játszótér és kosaras hinta várta az érdeklődőket. Közreműködtek a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai.

  • Körös-völgyi Sokadalom

2019. június 28 – 30. között 20. alkalommal került megrendezésre a Körös-völgyi Sokadalom, a Dél-Alföld népművészetének ünnepe, amely sokszínű programkínálatával várta a Gyulára látogatókat. A nevezetes középkori téglavár előtti tér a rendezvény három napja alatt megtelt élettel, reggeltől késő éjszakáig tartottak a programok. A fesztivál a világviszonylatban is fontos magyar népi kultúra szinte minden elemét megjelenítette a kínálatban. A megnyitóünnepség egyben a Gyulai Várszínház 56. évadjának megnyitója is volt, beszédet mondott Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, Dr. Görgényi Ernő, Gyula Város Polgármestere, Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő, Dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház ügyvezetője és Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke. A néptáncelőadások során a legfiatalabbaktól a szépkorúakig minden korosztály bemutatkozási lehetőséget kapott, hogy gazdag folklórkincsünket megismertessék. A XIII. Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora a sokadalmi színpadon valósult meg 7 csoport részvételével, a Dűvő együttes kíséretével. A XXIII. Békés Megyei Táncosok Találkozóján a 13 csoport fellépét a Ludas Zenekar és Talléros Együttes kísérte. A két esemény fellépői mindösszesen 11 településről érkeztek, többek között a határainkon túlról is. A XIII. Határ Menti Összművészeti Fesztivál keretében bábosok, mesemondók, hagyományőrzők, néptáncosok, népi énekesek és népzenészek mutatkozhattak be szólóban, kamaraegyüttesekben és csoportokban. Emellett a népi kismesterségek képviselői is jelen voltak a háromnapos forgatag alatt, részben mesterség bemutatókkal, részben pedig árusítással. A kézműves termékek vásárában olyan értékes és időtálló, egyedi termékek is megtalálhatók voltak, mint pl. a míves kerámiák, a jó minőségű kések, a kézzel hímzett lakástextíliák. A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt az Alföld nyolc népművészeti egyesületének több, mint 100 alkotója népi kismesterség bemutatóval, játszóházzal és népművészeti vásárral várta az érdeklődőket: a Bajai Kézműves Egyesület – Baja, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület – Békéscsaba, a Bihari Népművészeti Egyesület – Berettyóújfalu, a Dél-magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete – Csongrád, a Napsugaras Dél-Tisza Menti Népművészeti és Kulturális Egyesület – Szeged, a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület – Kecskemét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület – Szolnok, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület – Debrecen tagjainak közreműködésével.

A népi kézműves műhelyekben megismerhették a hagyományos mesterségeket: csuhé- és gyékényfonás, szegedi papucs készítés és hímzés, bőrművesség (saru és bocskorkészítés), viseletkészítés, hímzés és csipkeverés (alsónemű és felsőruházat), ékszer és egyéb kiegészítők készítése (kalap, süveg, főkötő, táska stb.), kovácsolás, fafaragás.

A rendezvény ideje alatt minden nap íjászbemutatót tartott a Kerecsényi Íjász Egyesület. A Viaticum Alapítvány megújuló energiákat népszerűsítő játszóháza és a Békés Megyei Román Önkormányzat értékbemutató kiállítása várta a látogatókat.

Az érdeklődők a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthették a „Dél-alföldi viseletek régen és ma” című kiállítást.

A gyermekek mindhárom nap alatt régimódi játszótéren ügyességi és népi játékokkal mulathatták idejüket.

Gazdag folklórprogram, magyaros vendéglátás várta a mintegy 20.000 látogatót.

  • Szolgáltatások:

A békéscsabai székhelyű Béthel Alapítvány sikeresen pályázott a Békéscsaba Megyei jogú Város közigazgatási területén élő pszichiátriai és mentális betegséggel küzdők körében megvalósuló, szövésre épülő műhelyfoglalkozás-sorozat megvalósítására. A féléves, heti rendszerességű foglalkozássorozat 10 fővel valósul meg, egyesületi tag oktatóink közreműködésével. Júniusban 4 foglalkozás valósult meg. A résztvevők körében rendkívül népszerűek voltak a foglalkozások, a jelenlévők szívesen ismerkedtek a szövés fogásaival. A foglalkozássorozat júniusban zárult.

  • Közreműködés Népi játszóházakban

Júniusban 3 alkalommal – Kardoson, Magyardombegyházán és Kevermesen – népi játszóházban közreműködtek egyesületi tagjaink különböző iskolai és települési eseményen, s ezen alkalmakon a népi játszóteret is működtettük. 2 alkalommal a rendezvények projektgazdái egyesületünktől béreltek rendezvény-installációt, sátrakat, játszótér elemeket. 1 alkalommal komplex rendezvényt valósítottunk meg gyerekek számára Békéscsabán, a Csaba Parkban népi játszótérrel, játszóházzal, mesterségbemutatókkal, csapatversenyekkel.