• Fosztóka

A Fosztóka őszi rendezvényünk egyidős az általunk működtetett Alkotóházzal, azaz 10. alkalommal rendeztük meg október 5-én.

 2015-ben megnyitott Alkotóházunk első programja volt. Az elmúlt évek alatt sok féle Fosztókánk volt. Átéltünk borús, esős napokat, de legtöbbször nagyon szép napos időben került sor a rendezvényre, amit minden alkalommal nagy sikerrel bonyolítottuk le, és évről évre folyamatosan fejlesztünk.

Idén is érdekes időjárásunk volt, hiszen az eső 3-4 napja esett, majd a rendezvényünk napján elállt, délután pedig még a nap is kisütött kicsit így jó hangulatban lebonyolítottuk a 10. Fosztókát is.

Célunk most is a régi gazdasági és közösségi szokások megismertetése, hagyományépítés a különféle korosztályok számára.

A gyerekek a kukorica részeiből, csuhéból állatfigurákat, csuhévirágot készítettek az egyesület tagjaival. Meghívott vendégünk Herpácsiné Mester Mariann a Debrecen -Hajdú Bihari Népművészeti Egyesülettől érkezett, akivel figurákat készíthettek a az érdeklődő felnőttek.

A gyermekek és szüleik már megszokták, hogy játszani jönnek hozzánk, mert a játékon keresztül tanítunk. Így erre a 10. alkalomra kifejlesztettük a7 próbás Kukoricás játékszigetünket. Ezúttal a kukoricák, csutkák, seprűk, talicskák, segítségével versenyezhettek a gyerekek. A jutalmuk kukorica volt, melyet kézműves tárgyakra válthattak be a Tengeri boltban. Voltak, akik úgy gondolták, hogy halat vásárolhatnak, majd később megismerték a tengeri szó jelentését. Néhány éve működik a Fosztóka Totó is, ahol a gyerekek képek segítségével eleveníthették fel ismereteiket a kukoricafosztásról, a kukoricás népszokásokról.

A nagysikerű játékok mellett lehetett fosztani, kézzel és géppel morzsolni, darálni is.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a résztvevők kiállítások keretei között tekinthessék meg azt, hogy kitartó munkával szép dolgokat lehet készíteni.

Ezúttal a ceglédi Kossuth Művelődési Központ Folton Folt Körének „Rőt avarban jár az ősz” című folt munkákból és textiljátékokból készült kiállítását láthatták a programon résztvevők.

Mindezeken kívül két fotó kiállítással is készültünk az érdeklődők számára. A Bütyköldékben általában csuhévirág vagy apró figura készül, holott ez az egyszerű alapanyag számtalan csodát rejt magába. Így az első fotó kiállításon megmutattunk edény alátéteket, kosarakat, nehezebben elkészíthető figurákat, betlehemeket. A kiállítást az Alkotóház gangján helyeztük el.

A másik kiállításunk a10 éve Fosztóka- fotó kiállítás a szín alatt az eltelt évek élményfotóiból készült el. Jó volt látni a ahogyan keresték magukat a képeken a nagyobbacska gyermekek.

Hagyománnyá vált, hogy a rendezvényeinkre a helyi illetve a térségben élő kézművesek is hozzák portékáikat. A lakosság szívesen vásárol tőlük, így erre 10 jubileumi alkalomra is meghívást kaptak.

Minden programunkban így itt is megjelent a Gasztronómia:

Ismét begyújtottunk az udvari kemencébe, amelyben Vas István pék kukoricás pogácsát sütött, melyet helyben gyúrt, szaggatott.

A Törökszentmiklósi Cukorbeteg Egyesülete sós és édes görhét kóstoltatott, s ezzel is egy régi ízt hozott mai életünkbe.

A programjainkhoz a Folklór is hozzá tartozik.

A színpadi programok sorát a Kuttyomfity Társulat kezdte Kukorica Jancsi a vitéz című mesejátékával, majd a Törökszentmiklósi Városi Óvodák Tulipánkert óvodájának Tapsi –füles csoportja adta elő Ősz köszöntő műsorát.

A napot a Sodrás Zenekar és Juhász Kata öröm zenéje és tánca folytatta, majd Sári Enikő és Timkó Tamara élőszavas mesével zárta a nap gyermekeknek szánt részét.

Napunkat a felnőttek részére a régi jól bevált Borkóstolóval zártuk, ahol a Kuttyomfitty Társulat No ÉS? című játékával a népi humorba is belekóstolhatunk, s ezzel gazdagítottuk mindenki nagy örömére ezt a programrészt.  A borokat ezúttal a Hajnalhozó Pincészet biztosította.

  • A Népi Mesterségek Átörökítése – Középpontban a Gyertyakészítés

Egyesületünk kiemelt célja a népi mesterségek, különösen a gyertyakészítés hagyományának továbbadása, amely napjainkra ritka és kevéssé ismert mesterséggé vált. Fontos számunkra, hogy a tudásátadás már kisgyermek kortól kezdve lehetőséget biztosítson az érdeklődők számára a mesterségek elsajátítására és felfedezésére.

Programcsomagunk sokszínűsége minden korosztály számára vonzó lehetőségeket kínál, így minden érdeklődő betekintést nyerhet a gyertyakészítés művészetébe. A program elemei a következők:

Inasképző foglalkozások: Több alkalmas műhelymunka, amely során a gyermekek és felnőttek lépésről lépésre sajátíthatják el a gyertyakészítés technikáit, hosszú távú fejlődést biztosítva.

Műhelyfoglalkozások és workshopok: Egy- vagy félnapos képzések, ahol az érdeklődők rövid idő alatt is elkészíthetik saját gyertyáikat. Ezek az alkalmak rugalmasak, a csoport igényeihez igazodnak, így gyermekek és fiatalok számára is ideálisak.

Játszóházak: A gyermekek számára interaktív módon mutatjuk be a gyertyakészítés eszközeit és alapanyagait, játékos formában ismertetve meg őket a mesterség történetével és folyamataival. A program során a gyerekek a gyertyakészítést is kipróbálhatják, melyet mindig nagy érdeklődés övez.

A gyakorlati képzések mellett egyesületünk szívesen vállalja gyertyatörténeti előadások és kiállítások szervezését is, amelyek során a gyertyakészítés hagyományai, eszközei és történelme kerülnek bemutatásra. Gyertyakutató csoportunk jelentős eredményeket ért el a mára már elfeledett gyertyakészítési módszerek és offerek kutatásában, amelyek kiállításaink és előadásaink szerves részét képezik.

Gyertyatörténeti előadások és kiállítások: Bemutatók és ismeretterjesztő programok, melyek során a gyertyakészítés hagyományai, eszközei és technikai fejlődése kerülnek a középpontba.

Mind gyakorlati, mind elméleti alkalmainkat személyre szabottan állítjuk össze, igazodva a csoportok vagy megrendelők igényeihez, hogy mindenki a lehető legjobban megtapasztalhassa a gyertyakészítés művészetét.

  • Kalotaszegi Kiállítás a Gyöngyök Szerelmeseinek

A kalotaszegi gyöngyékszerkészítés hagyománya kel életre egy különleges kiállításon, amely a népművészet és a modern divat iránt érdeklődők számára is igazi csemegét kínál. A Kalotaszegi Barangolók alkotócsoport 2020 óta járja a kalotaszegi vidékeket, hogy elsajátítsák és továbbadják a régió ékszerkészítési fortélyait.

A kiállítás látogatói megismerkedhetnek a kalotaszegi viselet fontos részét képező tradicionális ékszerekkel, mint a híres kalotaszegi párta, az asszonycsipke, a kalapdíszek és egyéb kiegészítők. Ezek az alkotások nemcsak a népi kultúra különleges darabjai, de lenyűgöző szépségükkel és részletgazdagságukkal elvarázsolják a látogatókat.

A tárlat egyedi vonása, hogy a hagyományos ékszerek mellett modern, újragondolt formában is bemutatják a kalotaszegi motívumokat. Ezek az ékszerek, táskák és ruhák a mai hétköznapok világába emelik át a népi művészet szellemiségét, új értelmezést adva a hagyománynak.

A kiállítás egy olyan találkozási pont a múlt és a jelen között, ahol a régi technikák és a modern kreativitás együtt alkotnak harmóniát.

Kalotaszegi kiállítás: Kiállítás a gyöngyök szerelmeseinek. Kalotaszegi barangolók alkotócsoportunk 2020-ban kezdte a közös munkát, melynek eredményeképp több tanulmányút során elsajátították a kalotaszegi gyöngyékszerkészítés fortélyait. Kiállításunk segítségével megismerhetőek a kalotaszegi viselet fontos részét alkotó ékszerek, a kalotaszegi párta, az asszonycsipke, a kalotaszegi kalapdísz és egyéb gyönyörűségek. Kiemelten fontos számunkra a hagyományos népi kultúra átmentése a hétköznapokba, így kiállításunk külön szekcióját képezik az újragondolt ékszerek, táskák és ruhakollekciók.