- Utazó Tojáskosár
14 egyesületi tagunk az ország különböző pontjain tojásírás foglalkozásokat tartott, ahol a hagyományos, viasszal írt tojásokkal ismertette meg az érdeklődő közösségeket. Így összesen 42 helyszínen több mint 800 főt értünk el: Óvodásokat, iskolásokat, óvónőket, pedagógus kollektívákat, múzeumi szakembereket, családanyákat és családokat. A programot a Csoóri Pályázat segítségével valósítottuk meg immár második évben, egyre népesebb résztvevőkkel.
- Tankó Anna emlékkiállítás
Tankó Anna alapító tagunkra emlékeztünk március 25-én nyílt kiállítással Ferencvárosban. Tankó Anna és lánya munkái mellett 8 fiatal alkotó mutatkozott be. Húsvéti Írottasaink címmel vártuk a látogatókat.
- Gombosi Beatrix
A Népi Iparművészeti Múzeumban, Kecskeméten nyílt meg kiállítása Gombosi Beának és 6 tanítványának. Elismerés és biztatás ez a tárlat az ifjaknak, és a szakmának is.
- Bakó Ildikó
Bostonban tanított majdnem 200 érdeklődőt a tojásdíszítésre.
- Dömötör Andrea
Csoportos kiállításokon való részvétel: Lendván a Vináriumban, a zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola aulájában, valamint a Göcseji Falumúzeum fogadóépületében
Tojásíró foglalkozást a zalaegerszegi Kézműves Házban tartottam gyerekeknek, illetve a Göcseji Múzeumban is volt egy délután, ahol főleg felnőttek ismerkedhettek meg a viaszolt tojásírás technikájával (itt tv felvétel is készült a rendezvényről).
- Mészáros Józsefné Ilike
950 éves Tokaj városára 950darab tojás kiállítás 1 hónapig.
„Nyitott műhely” országos program sorozat része kiállításom jelenleg is tart 1 hónapig.
Kiállítás Nagyasszonyok Társszékesegyház Nyíregyháza 1 hónapig kiállítás.
Demecseri Tájház hagyományos tojás festés.
Falusi Húsvét Nyíregyháza – Sóstó Múzeumfalu 2 napos tojás hímelés.
Részese lehettem egy online zsűrizésnek Sóstói Múzeumfaluban.
Média: Szabolcs Online Kelet Magyarország újságja
- Báling Aranka és Kinga
Húsvét vasárnap, és hétfőn a Gödöllői Királyi Kastély rendezvényen vettünk részt:, ahol nagyon sokan voltak, libatojással és tyúk tojással dolgoztunk, egész nap tojást írtunk az érdeklődőkkel.
- Fekete Ildikó
Tojásírás tanítás:
- 2023.03.30-31. Strasbourg – Glaz étterem
- 2023.04.01 Párizs – Liszt Intézet
- 2023.04.04.03 Párizs – Sorbonne Egyetem.
Kossuth Rádió interjú: https://www.youtube.com/watch?v=TH_cZBGqNfg
- Mosonyi Éva
Egyéni „Kirakatkiállítás” Budapesten, a Józsa Judit Galériában. Ez azért jó nagyon, mert az emberek jártukban-keltükben látják a hímes tojásokat, akkor is, ha nem járnak kiállításokra, múzeumokba. Rengeteg emberhez el tudtam így juttatni a törékeny varázslatokat.
„2023 viasszal írva” kiállítás Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban, s a Mindszenty emléktemplomban 2023 piros hímes tojásnak raktunk fészket. Ez a program átível a 2021-es Pécs Európa Kulturális Fővárosát Veszprémmel, jelentősége a kulturális kapcsolatokban legalább olyan fontos, mint néprajzilag.
Sóstó Múzeumfalu tojásdíszítő verseny kiírásában, zsűrizésében és jutalmazásában való részvétel
Emlékkiállítás megnyitása Tankó Anna a Tojásdíszítők Egyesületének alapító tagjára emlékezve
Néprajzi Múzeum tojásíró programon való részvétel
Zugló Húsvéti sokadalom
Média megjelenések:
Kossuth Rádió március és nagyszombat
We love Budapest Mosonyi Éva tojásíró népi iparművésszel beszélgettünk (welovebudapest.com)
ATV Start videó (atv.hu)
vehir.hu – Tojáskiállítás a templomban
FEOL – Már a húsvétra készülnek a fehérvári Kézművesek Házában
Bama BAMA – Tojásokból épült híd két EKF-helyszín, Pécs és Veszprém között