Az immár hagyományosan megrendezésre kerülő szakmai tanulmányút célja 2019-ben a Felvidék, ezen belül Csallóköz, Zoboralja, Mátyusföld, valamint észak Szlovákia régióiban található népművészeti értékek, szokások és tárgyi emlékek tanulmányozása volt.
A kirándulás 4 napos volt, Budapestről indult és oda érkezett vissza.
A tanulmányúton a NESZ 18 egyesületének tagjai vettek részt, az alábbi részletezésben:
Aranykapu NE: 2 fő
Békés megyei NE: 2 fő
Dunakanyar NE: 2 fő
Duna-Tisza közi NE: 3 fő
Fehérvári Kézművesek Egy: 5 fő
Hajdú-Bihar Megyei NE: 2 fő
Hegyaljai Mesterek Népműv. Egy: 2 fő
Heves Megyei NE: 1 fő
Komárom-Esztergom Megyei NE: 2 fő
Kisalföldi Népművészek Egy: 5 fő
Kosbor Kézműves Műhely: 2 fő
Magyar Csipkekészítők Egy: 8 fő
M-ART: 4 fő
Pest-Budai Kézműves és Népm. Egy.: 4 fő
Somogy Megyei NE: 2 fő
Tojásdíszítők Egyesülete: 1 fő
Tolna Megyei NE: 1 fő
Veszprém Megyei NE: 1 fő
összesen 49 fő.
Elsőként egy kis településen EKECS-en kerestünk fel a Csémi Andrea által vezetett intézményt, ahol testi- és szellemi hiányossággal élő embereket foglalkoztatnak terápiás céllal, többek között a szövés, és fazekas mesterségek oktatásával, tanításával. Az általuk készített tárgyak némelyikének színvonala nem marad el az egészséges emberek alkotásaitól. Jó példát láttunk itt a sérült emberek képzésére, melyet szakképzett oktató irányít.
Következő állomásunk Dunaszerdahely volt, ahol a Csallóközi Múzeum igazgatója Nagy Iván fogadott bennünket és mutatta be a Csallóköz múltját és jelenét, az itt élők lakótereit, berendezési tárgyait. Szép számú fafaragás gyűjteményük külön helyiséget érdemelt ki.
A két szakmai program után következett egy kis kultúra, Pozsonyban a helyi idegenvezető Korpás Árpád tartott egy mindenre kiterjedő városnézést, mintegy két órás séta keretében,
több magyar vonatkozású történelmi eseményre utalva és a város nevezetes épületeit bemutatva.
Másnap reggel Pozsonyban felkerestük az ULUV intézményét (ez a szlovák NESZ), ahol az igazgatónő Olga Fratricová igazgatónő fogadott személyesen és üdvözölte a csoportot, majd kollégái segítségével bemutatta az intézményük működését, a kitűnően felszerelt műhelyeiket. Szövő, fafaragó, fazekas, drótos, kosárfonó, bőrös külön-külön helyiségben berendezve, felszerelve a szükséges anyagokkal és szerszámokkal. Ilyen műhelyekben könnyű és öröm oktatni és foglalkozásokat vezetni. Az iskolák speciális módon támogatják diákjaikat a foglalkozásokon való részvételben.
Az intézmény saját kiállítótérrel rendelkezik az emeleten, ahol egy szépen megrendezett kiállítást láthattunk, elsősorban a hímzést és annak sokszínűségét állítva a középpontba. A kiállítótéren kívül működik saját ajándéktárgy üzletük, ahol tagjaik által készített tárgyakat lehet megvásárolni. Ugyanitt szép számmal kitűnő szakmai kiadványok is kaphatók, sajnáltuk azonban, hogy az üzletben – ahol jócskán vásárolt a csoport – semmilyen magyar nyelvű kiadványt nem találtunk.
A szakmai látogatás után ismét egy kis kultúra következett. Mátyusföld központjában Galántán az Esterházy kastélyban Takács Zsolt egy fantasztikus előadást tartott nekünk az ódon borospincében – sajnos borkóstolás nélkül – az Esterházy család történetéről egészen a mai magyar kapcsolatáig.
Jóérzéssel hallgattuk ízes beszédét, melyből sugárzott a csallóközi öntudat, a büszkeség az ezen a területen élő magyarság nyelvét és hagyományát őrző, ápoló akarat.
Megnéztük a már felújított épületrészt – kívülről – majd a felújított részben lévő múzeumnak is beillő, elegáns kávézóban ittunk nagyon finom kávét.
Következő állomásunk Pográny volt, Tóth Borbála fogadott bennünket, a szerény tájházban. Onnan Alsóbodokra mentünk, ahol Fehér Sándor tanár úr tartott egy kimerítő tárlatvezetést a falu magyar nyelvű magániskolájában berendezett „múzeumban”, a Zoboraljához kötődő személyekről és tárgyakról, valamint helytörténeti- és néprajzi gyűjteményét is bemutatta. Színes színfoltként a faluban élő Holecz Ilonka – 2014 óta a Népművészet Mestere kitüntetés birtokosa – zoboraljai viseletben énekelt lelkesen néhány népdalt nekünk.
Másnap reggel mentünk Zsérére, az itt berendezett tájházba, ahol Benczné Ilonka a Zsibircei Hagyományörző csoport vezetője zsérei viseletben fogadott bennünket. Kissé korábban érkeztünk a bejelentett időpontnál, ezért izgatott volt, hogy nem tud időre beöltözni, de sikerült mégis, igaz, hogy néhány alsószoknyát a sietség okán elhagyott.
Bemutatta a viselet darabjait, és ő is énekelt néhány éneket. Kedves, mosolygós arcával, szép hangjával elbűvölte a csoportot és mindenkit levett a lábáról a direkt nekünk frissen sütött nagyon finom pogácsájával, no meg a pálinkájával.
Nem nagyon kellett bennünket unszolni, hamar el is fogyott mindkettő. Sajnáljuk, hogy a pogácsa receptjét nem kértük el tőle a nagy sietségben.
Következett Csicsmány. A csodás falu, ami nem skanzen. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, esett az eső, így esőben sétálgattunk a házak között, de így is nagyon megérte. Az egyformán fekete házak fehér színű, geometrikus ornamentikával díszítve, szinte mesébe illő képet alkottak. Nem véletlen, hogy 1977 óta az egész falu védetté van nyilvánítva. Manapság mintegy 250 fő lakja.
Többek szerint talán ez volt csúcspontja a kirándulásunknak, mindenki ezt az élményt helyezte első helyre.
Frivaldnádason a fából faragott „Szlovák Betlehem” is lenyűgözött mindenkit, a hatalmas méretével, valamint a mozgó bábuival. Különösen értékes volt számunkra az, hogy sok mesterséget is bemutatott, pl. fazekas, szövő, kovács, lópatkoló, és a napi élet tevékenységi köreit is, pl. szüret, körmenet, juhokat terelő juhász, vagy éppen juhot elcsenő medvét és az őt üldöző pásztorokat. Mindezeket mozgásban. Mindez egyetlen fafaragó mester Jozef Pekara keze alól került ki, aki ezen a hatalmas művén több, mint 10 évig dolgozott.
Másnap a Zsolna melletti Budatin várában lévő drótos mesterség használati és dísztárgyait bemutató kiállítást tekintettük meg, felidézve azt a rég elfelejtett mesterséget, melynek legegyszerűbb alkalmazásától – a cserépedények összedrótozásától – egészen az ötvösmesterséget megközelítő és talán el is érő alkotásokig mutatta be kiállítás.
Ezt követően ismét egy kis kultúra következett, magában Budatin várban lévő Vágmenti Múzeum – korabeli lakásbelső, ill. bútor kiállítását – tekintettük meg. A vár egykori tulajdonosa Csák Máté, majd a Szunyogh család, az utolsó birtokosa a Csáky család, akiknek a neve a vár építésével, későbbi bővítésével egybefonódik, azonban az ő nevük a vezetés során nem került említésre.
Továbbutazva Körmöcbánya következett, ez a mesés, jobban mondva „arany” város, ahol Károly Róbert idején verték az arany pénzérméket. Itt szabadidő keretében sétálgattunk a városka főterén, és felmentünk a Szent Katalinnak szentelt Dómba. A bátrabbak a tornyába is, ahonnan csodás panoráma tárult a szemük elé.
Ezzel a látvánnyal zárult a szakmai tanulmányutunk négy napja.
Bízom benne, hogy a résztvevők tapasztalatokkal megrakodva, élményekkel gazdagodva, jól elfáradva, de jóleső érzéssel tértek haza ki-ki a saját otthonába.
Gyulay Mária