Szövő Szakmai Bizottság – Szenczi Jánosné

XVII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál és a „Népi textilek a mai éltünkben” című országos pályázat

2020. március 6-7-8.

Mindig izgalommal és nagy várakozással készültem a békéscsabai szőttes-konferenciára, és ez az idén is így volt. A NESZ Szövős Szakmai Bizottsága vezetőjeként zsűrizési feladatom volt, és a konferencián, mint előadó is szerepeltem, tehát érthető az izgalmam, és kíváncsi voltam, hogy a vendéglátó Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai milyen izgalmas és látványos programmal, ötletes ajándékkal lepnek meg bennünket.

A konferencián, mely az idén a „Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál” nevet viselte, hazai és külföldi előadók ismertették és mutatták be a csipke, a hímzés, a nemez és a szőttes használatát népi textíliákon és népi viseleti darabokon. A külföldről érkezett előadók hazájuk viseletét, a ma is élő textilhagyományaikat mutatták be. Nagy sikere volt a két észt hölgynek, akik az előadásuk alatt folyamatosan kézimunkáztak, ámulatba ejtve többünket. A szünetben aztán a közönség közelről is szemügyre vehette, hogy mit készítettek a hölgyek az előadásuk alatt.

A „Népi textilek a mai éltünkben” elnevezésű pályázati kiírás célja volt, hogy a pályázók a Kárpát-medence bármelyik tájegységét feldolgozva, bemutatva hozzanak létre olyan textíliákat, melyek a mindennapokban is használhatók, viselhetők.

A pályázati kiírásra 28 csoportos és 144 egyéni alkotás érkezett, majd a zsűrizés után a kiállításon a 172 alkotásból 117 alkotás szerepelt. A pályázatra érkezett alkotások között meglepően kevés volt a rongyszőnyeg, a gyapjúszőnyeg, az eddigi évekhez hasonlóan kevesebb volt a terítő, az abrosz, viszont nagyon sok stóla, kendő, sál, vállkendő és babahordozó kendő érkezett, valamint kéziszövéssel készült szoknyák, ruhák, viseleti darabok.

A díjazott alkotásokban összhangban volt az anyagválasztás, a szövési technika, az egyes darabokat egymáshoz varró öltéstechnika és a szélek míves eldolgozása.

Érdekes és újszerű volt a szőttes és csipke együttes alkalmazása, vagy a szövött szalag és nemez párosítással készült viseleti darabok.

Sajnos több szőttes és az öltözetekhez alkalmazott szőttes tervezési, eldolgozási hibát mutatott, és a Kárpát-medencétől idegen színvilággal, rózsaszín gyapjúszőnyegekkel is találkoztunk. A zsűri szinte nem találkozott szedettes technikával készült alkotásokkal, holott az eddigi években ez népszerű szövési mód volt.

A szakmai ismeretek hiányának oka talán a nem megfelelő szakmai képzések és a továbbképzési lehetőségek csökkenő tendenciájában rejlik, melyen a közeljövőben a Szövős Szakmai Bizottsággal közösen szeretnénk segíteni.

2020. októberétől havi 1 alkalommal szövős továbbképzést hirdetünk Székesfehérváron, melynek időpontjait és tematikáját a nyár végére nyilvánosságra hozunk.

A konferencia egyik szívet-lelket melengető élménye volt a gyulai kirándulás, mely óriási meglepetés volt mindenkinek. Az Almássy kastély és a Vár megtekintése után, a kastély mellett állva csodálatos és páratlan élményben, egy koncertben volt részünk. Az éjszakában a „Hazám, hazám..” és a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország…” elhangzása után többen meghatódva vettünk búcsút Gyulától.

Köszönjük a házigazda Békés Megyei Népművészeti Egyesület vezetőinek és minden segítő tagjának, hogy ezt a 3 napot érdekessé, emlékezetessé és felejthetetlenné tették számunkra.