Szeptember 27-ig még látogatható a Matyó Múzeumban a Százrózsás Hímzés Kiállítás. A júniusban megtartott zsűrizés után a beérkezett közel 250 pályamunkából 191 alkotás került kiállításra. A 7. alkalommal meghirdetett pályázatra a matyó hímző kultúrát feldolgozó alkotásokat küldték be egyéni és csoportos alkotók, nagyon magas színvonalon és változatos kivitelben.
Augusztus 13-án, Soltvadkerten, az ott zajló felnőtt népismereti tábor programjaként mutatkozott be Matyóföld. Néprajzi és népművészeti előadás, hímzés bemutató és tanulás valamint matyó táncok tanulása voltak a program részei egyesületünk tagjai és meghívott néprajzos előadó közreműködésével, a közönség nagy megelégedésére.
Miután a várakozásokkal ellentétben a kormány nem enyhített a rendezvények kérdésében, a közel 40 éves múltra visszatekintő Matyóföldi Folklórfesztivál helyett augusztus 27-28-29-én Matyóföldi „Folkhétvége” néven rendeztünk komplex népművészet eseményt Mezőkövesden. Augusztus 27-én a rendezvény nyitó programjaként került sor az Élő Népművészet – Észak-Magyarország és Felvidék c. kiállítás megnyitójára. A pályázatra közel 700 tárgy érkezett be, legnagyobb számban hímzett és szövött textilek, ruhaneműk. De nagyon szép tárgyak képviselték a többi szakmát is, a gyöngyszövéstől a fafaragáson át a kovács mesterségig. A beadott tárgyak színvonalát mi sem jelzi jobban, mint hogy mindössze 10%-uk nem felelt meg a zsűri által elvártaknak, a többi egy nagyon színvonalas kiállítás keretében látható november 15-ig a mezőkövesdi Közösségi Házban. A megnyitó beszédet Fekete Péter államtitkár úr tartotta.
Augusztus 28-29-én a Mesterségek Ünnepe- másként eseménysorozathoz csatlakoztunk, mindkét napon közel 30 kézműves várta bemutatókkal és szebbnél szebb portékával az idelátogatókat a Hadas városrész hangulatos alkotóházaiban és udvarain. Saját mestereink mellett a többek között a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület és a Bihari Népművészeti Egyesület, valamint a Cívis Hagyományőrző Népművészeti Egyesület mesterei is jelen voltak. A szabadtéren megrendezett esti programban mindkét napon gyermek és felnőtt néptánc együttesek adtak látványos műsort, teljessé téve a népművészet-folklór iránt érdeklődő közönség élményét.