- Magyar Csipkehét, Tállya, július 3-8.
A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete meghívására Tállyára, az Alkotóházba érkeztünk. Dériné Érsek Ágnes, az Egyesület elnöke fogadta és köszöntötte a csipkéseket. Vonsik Zsuzsa, Egyesületünk elnöke megnyitotta a csipkehetet, mind a 22 résztvevőnek jó munkát kívánt. Témák és oktatók:
Fém szélcsipke: Nagy Vincéné
Fonásos, pikós fém szélcsipke: Vonsik Zsuzsa
Rosalin csipke: Kárpáti Veronika
Az Egyesület biztosított arany- és ezüstszínű fonalakat. A mintadarabok alapján mindenki saját ízlése szerint döntötte el, milyen fonalat, kontúrt használ. A gazdag anyagválasztéknak és a fantáziának köszönhetően sok szép csipke született, két egyforma darab nem készült. A fémszálas csipke kedvenc téma, korábban 2008-ban Esztergomban és 2014-ben Sárospatakon Karmanócki Jánosné Irénke tanította nagy szeretettel, türelemmel. Most elégedetten, mosolyogva figyelhette onnan fentről az alkotókat.
A Rosalin csipkét nehézsége ellenére sokan választották szépsége és finomsága miatt. Fő motívuma a 3 vagy 5 szirmú rózsa, kiegészítő motívumok a levél, halacska, gyűrű, lapos szalag, stb. Kisebb virágmotívumok, fülbevalók készültek Veronika segítségével. A Rosalin csipkét Veronika már 2009- ben Székesfehérváron is tanította.
Koscsó Istvánné Zsuzsi csipke tanulás mellett segített az úri hímzés készítésében, előnyomott keszkenőkön mutatta be az öltéseket, sok jó tanácsot kaptunk tőle.
Hét közben meglátogatott bennünket Neszádeliné Kállai Mária és Hornyák Istvánné Marika, aki felajánlotta a csipkéseknek feleslegessé vált könyveit.
A tábor vége felé közeledtünk, péntek délután kenyér lángos készült. Berta Sándorné Böbe bedagasztotta a tésztát, Gombos János a helyi egyesülettől befűtötte a kemencét. A segítők szeletelték, aprították a hozzávalókat, és odafigyeltek arra, hogy az érzékenyek is megfelelő lángost kapjanak. Izgalommal vártuk, hogy kisüljön. Isteni volt! Tokaji bort kortyoltunk mellé, és ráadásként János lánya kemencében sült kakaós csigával vendégelt meg. Nagyon finom volt!
Jó hangulatban vártuk a Tombolát. Sok szép, értékes ajándék találta meg gazdáját. A fődíjat, Nemes Viola készítette stólát Kocsisné Tündik Tünde nyerte meg. Gratulálunk!
Szombaton Vonsik Zsuzsa megköszönte az oktatók türelmét, szakértelmét és a résztvevők munkáját. Táborzárás után hazaindultunk, sok szép élménnyel, tudással gazdagodva.
Köszönet az Egyesületünknek, Vezetőségnek, oktatóknak és szervezőknek a remek táborért!
- Ifjúsági Csipketábor, Terény, július 30 – augusztus 5.
Augusztus első hetében idén is megrendeztük Terényben az egyesület Ifjúsági Csipketáborát.
A törzs-táborozók kérésére a vert csipke mellett ebben az évben horgolt és csomózott csipkekészítést is tanulhattak. Nagy projektként a lányok szatyrot varrtak, erre készítettek különböző csipkéket, ki-ki választása szerint.
Ismét nagyon lelkes, ügyes csapat gyűlt össze, reméljük jövőre újra találkozunk.
- OIDFA Kogresszus, Nova Gorica (Szlovénia) és Gorizia (Olaszország), 2023. augusztus 4-7.
A kétévente megrendezett nemzetközi csipkekongresszus, az OIDFA idén a szlovén Nova Gorcia és az olasz Gorizia városában került megrendezésre augusztus elején. Félreértések elkerülése végett a két város a magyar és szlovák Komáromhoz hasonlóan került kettéosztásra egy kicsit később, a II. világháború után.
Összesen 151 regisztrált résztvevő volt a világ minden tájáról, és 21 ország állított standot, köztük mi, magyarok is. Idén a különböző csipketechnikákkal készült stóláink kerültek kiállításra. A Kongresszuson rengeteg élménnyel és ismerettel gazdagodtunk.
A következő kongresszus Bulgáriában lesz 2025. aug. 15-18-ig Kalofer-Karlovoban. A pályázat témája: Kapcsolat.
- Mesterségek Ünnepe, augusztus 18-20.
Idén is nagy örömmel vettünk részt a budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén. Nagyon sokan fordultak meg Egyesületünk standjánál magyarok és külföldiek egyaránt. Nekünk mindig nagy öröm, amikor mesélhetünk a magyar csipke egyedülállóan gazdag világáról, és bemutathatjuk a különböző technikákat, tájegységenként eltérő motívumokat.