• Mesterségkóstoló! 

Családi Hétvége és szakmai programok a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központban

A kézművesség iránt érdeklődő gyermekeknek, felnőtteknek, kezdőknek és haladóknak 2021. augusztus végén családi alkotó napokat hirdettünk.

A program különlegessége volt, hogy többféle mesterség mutatkozott be, többek között: hímzés, nemezelés, bőrművesség, bútorfestés, csuhézás, gyöngyfűzés. A mesterek külön készültek arra, hogy gyermekeknek, felnőtteknek, kezdőknek, haladóknak is kínáljanak programot. A pedagógusoknak tartott szakmai programunkon bemutatkozott a MintaKINCStár program.

  • Megyenap és megyekorzó

Szeptemberben két megyei rendezvényen tartottunk foglalkozásokat a Fejér megyei értéktár részeként MintaKINCStár programunkkal.

Szeptember 4-én a 14. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál és Megyekorzó rendezvényén és a szeptember 10-én a Nádasdladányban tartott Megyenapon. Mindkét helyszínen az érdeklődők kipróbálhatták a MintaKINCStár játékokat, megismerkedhettek a foglalkoztató füzeteinkkel és játékainkkal. 

  • Dinnyési Terasz

Alkotóházak Hétvégéje a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központban 2021. szeptember 11. 10-17 óráig

A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VIII. Országos Hétvégéje szakmai program sorozatának részeként egyesületünk tagjai tartottak foglalkozásokat a templomkert udvarán.

Programunkon faesztergályos bemutatót és kiállítást láthattak, mesterségkóstoló játszóházunkban pedig termésékszereket készíthettek, ütőfás mézeskalácsok festhettek, könyvjelzők hímezhettek az érdeklők.

MintaKINCStár játéksziget, valamint az Öltözz és fotózkodj! Népviseleti ruhatár a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár munkatársaival című program is e nap része volt. Ráadásul Így tedd rá! foglalkozáson vehettek részt a kicsik.

A programhoz kapcsolódóan ezen a napon nyílt az Élő Népművészet Kirakat-kiállítás a XVII. ONK Fejér megyei, illetve megyei egyesületekhez tartozó díjazott alkotóinak munkáiból is. 

  • Ismeretterjesztő előadássorozat

Szeptemberben is folytatódott a egyesület szervezésében népművészeti ismeretterjesztő sorozatunk.

Szeptember 10-én Viasz Zoltán hangszerkészítő (a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület elnöke) tartott a magyar pásztorfurulyákról előadást és a furulyák megszólaltatásával hangszerbemutatót.

Szeptember 17-én Kék Mongólia címmel Ament Éva bútorfestő (az Iharos Egyesület elnöke) tartott különleges úti-beszámolót és megkóstolhattuk a különleges mongol teát.

Október 15-én folytatódik a sorozat Ament Éva újabb élménybeszámolójával.

  • Mesterségkóstoló játszóházak az agárdi Almáriumban

 A tavasszal megnyílt termelői piacon minden szombaton kézműves portékákkal és programokkal is várják a vásárlókat.

Szeptember hónapban két alkalommal tartottunk Mesterségkóstoló – kézműves foglalkozásokat az agárdi Almáriumban.

Szeptember 4-én délelőtt bőrből készíthető kulcstartóval, ütőfás mézeskalács pingálással, egyedi népművészeti motívumos csomagolópapírokkal füzet és könyvcsomagolással vártuk a kicsiket és nagyokat.

Szeptember 18-án „Fosztóka” programot szerveztünk. Itt a gyerekek ismerkedhettek a kukoricafosztással, morzsolással és különféle termésekből készíthettek játékokat.

  • Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál

Idén szeptember 10-11-én részt vettünk a Népmesefesztiválon MintaKINCStár játszóházzal. Pénteken a 100 órás világrekord kísérlethez csatlakozva mondtunk mesét, majd szombaton családi játékprogrammal vártuk az érdeklődőket.

  • Civil nap

Szeptember 18-án a székesfehérvári Civil Napon egyesületünk tagjai adtak ízelítőt éves szakmai tevékenységükből a székesfehérvári érdeklődőknek, a látogatók részére MintaKINCStár bemutató foglakozásokat és játszóházi programokat is szerveztünk.

  • Szent Mihály-napi forgatag Martonvásáron

2021. szeptember 25-én Martonvásáron a Brunszvik Teréz Óvodában Mihály napi rendezvényt szerveztek, melyre a MintaKINCStár foglalkozásunkat is meghívták. Igazi családi rendezvényen tartottunk foglalkozásokat. A MintaKINCStár játékai mellett, gyöngyöztek, nemezeltek és az ütőfás mézeskalács festését is kipróbálhatták a gyerek.

A régi vásárok szokásait, hagyományait kikiáltókkal, népzenékkel is visszaidézték a rendezők.

Igazi közösségformáló rendezvény részesei voltunk.

  • Csoóri Piknik a Velencei-tavi Galériában

Szeptember 25-én a Csoóri Sándor Társaság szervezte meg a 15 órától estig tartó szakmai előadásokkal fűszerezett és divatbemutatóval színesített Csoóri Piknik programot.

A program borkóstolóval, majd a Fehérvár Televízió Csoóri-interjújával kezdődött, majd Novák Péter zenész, dalszövegíró, Csoóri Sándor barátja tartott előadást, a most bemutatott Csoóri-színdarab, a Halálra táncoltatott lány rendezőjeként mesélt az előadásról, beszélgetőtársa Bakonyi István volt. Egyesületünk közreműködésével valósult meg ezt követően Beszprémy Katalin (a Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnöke) előadása, a Magyarországi népi kézművesség múltja, jelene és jövője címmel.

Este hatkor Hagyomány a divatban – viselet másként címmel bemutatkozott a KÉKSÉG Mundrusz Anett, a Népművészet Ifjú Mestere kollekciója.

 A nap Bakonyi István fáklyás tárlatvezetésével záródott a Fejér megyei irodalmi emlékfalnál, majd a Csoóri Sándor portrénál koszorúzás, virágelhelyezés volt.

  • Terményünnepen voltunk a Svábhegyen

2021. szeptember 26-án a sváb dallamok, néptánc, mosolygós kézművesek, helyi finomságok, várták az idén szeptember utolsó vasárnapján ellátogatókat a svábhegyi terményünnepre, a Diana parkba.

A régi idők hagyományait felelevenítő rendezvényt ünnepi mise nyitotta meg, majd Kocsis István atya, az Istenhegyi Szent László Plébánia lelkipásztora megáldotta a frissen sült kenyereket. 

Az igazi vásári forgatagban nemcsak a gasztronómia szerelmeseit várták meglepetések, de a  Egyesületünk tagjai is kínáltak kézműves foglalkozásokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Seregély Mirtill az ütőfás mézeskalács festését mutatta be az érdeklődőknek, Komendó Gabriella csuhéból készített bábokat, lovacskát a gyerekekkel.

A Magyaralmási Agrár Zrt. által adományozott kukoricát is foszthatták és morzsolhatták az érdeklődők. Sokan leültek a vájlingok mellé, apukák, anyukák, kicsik és nagyok is hogy morzsolhassák a kukoricát, közben régi gyerekkori emlékeiket mesélték az unokának, gyermekeiknek.

  • Pedagógus Expo

Szeptember 25-én újból részt vettünk kiállítóként az év kiemelkedő pedagógusokat érintő rendezvényén a Pedagógus Expo-n a Budapesti Kongresszusi Központban. A rendezvényen négy teremben több mint 20 előadással és 50 kiállítóval várták a szervezők a résztvevőket.

  • Böndörödő

2021. október 2-a. A Maroshegyi Böndörödő egy egész napos, a hagyományokhoz, a szürethez szorosan kötődő rendezvény, mely méltán vonzó nemcsak Maroshegy, hanem Székesfehérvár, és más településeken élő lakosság számára is. A rendezvény célja a magyar kultúra, a magyar népművészet értékeinek megőrzése és a hagyományokon alapuló művelődési igények kielégítése, valamint a helyi közösségfejlesztés. Együttműködő partnerei vagyunk az idei programnak.

Egyesületünk programjai a rendezvényen:

Faesztergályos bemutató és kiállítás

Mesterségkóstoló játszóház: termésbábok készítése, kötélverés, ajándékkártya hímzéssel, ütőfás mézeskalács festése

MintaKINCStár játéksziget

Mesemondás – felnőtteknek Csiki Lóránt népmesemondó (a Meseszó Egyesület tagja)

Népzene-néptánc-hangszerkészítés a Tálos Edit Alapítvány tagjaival