- Január és február hónapban is „teljes kapacitással” működnek a szakköreink, melyeket a Csoóri Sándor Alap támogat. Felnőttek szakkörei:
-A Szövő Szakkör tagjai egyre nagyobb biztonsággal ülnek a szövőkeretek elé. Egyre bonyolultabb minták alakulnak a kezeik alatt. A szakkörrel neveztünk a békéscsabai textiles konferenciára és kiállításra. Reménykedve várjuk a pozitív eredményt.
-A Tiszavárkonyban 2016 óta működő Komplex Kézműves Szakkör foglalkozásai is folytatódnak. E felnőtteknek szervezett szakkör sajátossága, hogy igyekszünk minél többféle kézművességet és technikát megismertetni a tagokkal.
- A gyermekek részére öt szakkört működtet az egyesületünk, amiket szintén a Csoóri Sándor Alap támogatásából tartunk fenn:
-A Kunmadarasi Általános Iskolában fazekas,
-Kunhegyesi Általános Iskolában – rajzóra keretében – szalmafonó,
-Szolnokon az állami gondozottak körében korábban indított szakkörünk a pandémia után újraéledt.
-A Tiszapüspöki Általános Iskolában – amit az Országos Roma Önkormányzat működtet – szeptember végén indítottuk el az új szakkörünket, ahol szalma- és csuhéfonást tanulnak a tanulók,
-A Nagykörűi Művelődési Házban október elejétől működik a szakkörünk. Itt gyöngyfűzést tanulnak a kislányok.
- Február 8-án Elnökségi ülést tartottunk.
- Pályázatot nyújtottunk be a Magyar Falu Program – Falusi Civil Alaphoz a tiszavárkonyi Alkotóház felújítási munkálatai folytatására; a földszint felújítása IV. ütemére.
- Az egyesület volt elnöke, Kenyeres Sándorné meghívásra részt vett Budapesten az I. Országos Civil Konferencián, ahol az egyesületet képviselte.
A 2017. januári rendkívüli közgyűlés döntése nyomán az egyesület folytatja az adománygyűjtést a tiszavárkonyi alkotóház újraépítésért.
Kérjük, hogy Ti is segítsétek, karolják fel ezt a kezdeményezést!
Az adománygyűjtéshez elkülönített bankszámlát nyitottunk, ami:
A jogosult: JNSZ Megyei Népművészeti Egyesület
TISZAVÁRKONY ALKOTÓHÁZ ÚJJÁÉPÍTÉSE
Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt: 11745004-21413926
Jelentősen nőttek az építőipari árak, most pénzbeli segítségre van szükségünk!
Kérem, segítsetek, hogy építhessünk!