- Szakmai út Boszniába
05.19-27 – ig szakmai utat szerveztünk tagjainknak Boszniába. Fókuszba a kézművességet állítottuk, mely azonban a mai adottságoknak csak részben felelt meg.
Mostarban a reggeli bolhapiac után megismerkedtünk a történelmi városrésszel, végig jártuk Csontváry Kosztka Tivadar lehetséges szemlélőpontjait. Meglátogattuk a helyi bolhapiacot, majd a közeli Blagaj kolostorát, mely ma is aktív. Felkerestük a 2200 m magasan fekvő „etnofalut”, Lukomirt. Itt megállt az idő: nyaranta 60 fő lakja, éteknek a hagyományos… Majd meglátogattuk Pocitejt, a művészfalut, mely leginkább a mi Szentendrénkhez hasonlítható. Felkerestük a Stolac-tetszik-et, azaz a 4000 éves tömbsírokat, valamint a Zavala monostort. No, itt csendesedett el igazán a világ..!
Trebinjében tettünk egy sétát a városban, belekóstoltunk a pompás többszáz éves platánok árnyas hangulatába, felkerestük a városi Múzeum néprajzi gyűjteményét, majd ellátogattunk a Kotori-öbölbe is. Ott egzotikus hajóúton vettünk részt, felkerestük a Szent György szigetet, és a történelmi belvárosban sétáltunk, mely valóságos időutazás volt.
Aztán Szarajevó izgalmas, sokvallású és sokszínű belvárosával ismerkedtünk, ahol a rézművesség, ékszerkészítés, szabás-varrás, kultikus kávézás és a bőrművesség titkaival ismerkedtünk meg.
Csoda 8 nap volt! Olyan izgalmas területeket, embereket ismertünk meg, hogy szívesen megismételnénk utunkat bármikor!
HÉTHATÁRON utunk idén újabb egzotikus célpontot talált, melyen alkotóink új információkkal, gazdag élményekkel töltődtek föl.