- 2023. április 24-én nyílt a révkomáromi (Szlovákia) Duna-Menti Múzeum Zichy-palotájában a „Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok” című kiállításunk. A tárlat 20 -az 1700-as évek jeles -festett templomot sorakoztat föl, mely korántsem lajstromozza teljes értékűen a kor szellemi nagyjait. Kiállításunk a tavaly nyári, komáromi értékmentő táborunk produktuma, mely egyben szakmai számvetése is a XVIII. századnak. Rövid időn belül egy kisfilmben is összefoglaljuk a kiállítást, melyet Kemecsi Lajos, a Magyar Néprajzi Múzeum főigazgatója nyitott meg. A kiállítás megtekinthető 2023. augusztus 31-ig.
- 2023. április 1-én nyílt meg Nagyegyházán, a Batthyány Hangistállóban az Iharos Népművészeti Egyesület „Kékben-zöldben” című kiállítása, melynek alkotói: Sárdi János, kékfestő, Kodolányi Bori, fazekas, Cser Györgyi, viseletkészítő, Gulyás Magdi, viseletkészítő, Zombori László, fazekas. A tárlatot Kovács Norbert „Cimbi” és társainak KISPEJ LOVAM című estje követte. A kiállítás 2023. május 7-ig látogatható.
- 2023. április 4-én a révkomáromi Duna-menti Múzeumban Zentai Tünde könyvbemutatóját tartottuk, melyet Ament Éva rendhagyó tárlatvezetése követett a „Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok” című kiállításon. A sikeres programot követően rengeteg értékes kérdés érkezett, melyre az előadók órákon át válaszoltak.
- 2023. április 22-én az isaszegi Tájházban Szent György-napi vigalom lesz, melynek keretében az Iharos Népművészeti Egyesület kézműves foglalkozásokat, mesterségbemutatókat tart.
- 2023. április 22-én a Magyar Földrajzi Múzeumban a -Múzeum 40 éves születésnapja kapcsán- ” Innováció és földrajz” címmel kézműves foglalkozásokat tartunk.
- 2023. április 29-én, Agárdon a Hal-, Vad-, Pálinkafesztiválon mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, vásárral várjuk kedves látogatóinkat.