Az Iharos Népművészeti Egyesület 25 éves fennállását kiállítással és munkával ünnepli. Szeptembertől kezdve programsorozat keretében népszerűsítjük különlegesen értékes népi tárgykultúránkat: mesterségbemutatókat, népi kézműves játszóházakat, „Kérdezd a mestert!” programokkal járjuk a térséget.

Visszatekintő kiállításunk – „Óperencián innen” címmel-a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban (Budapest, Fő u.6.) január 29-ig látogatható, keddtől péntekig 10.00-18.00 óra között. Megnyitotta Szigetvári József, a CIOFF alelnöke, a százhalombattai Barátság Művelődési Központ igazgatója, a Forrás Néptáncegyüttes vezetője, közreműködött Bánki Bettina, népdalénekes és Karakas Zoltán, a Magyar Dudazenekar tagja. Egyesületünket  a NESZ és Pál Miklósné nevében is köszöntötte Kolozsvári István, alelnök. A kiállítás teljes nyitvatartása alatt minden nap valamilyen kísérőprogrammal várjuk a látogatókat: kézműves foglalkozás, mesterségbemutató, rendhagyó tárlatvezetés, folkgasztro, vagy éppen előadás. 

Programok

Minden alkotótársunknak, barátunknak áldott ünnepet kívánunk!