• JPalóc Viseletek Napja

Második alkalommal rendezték meg a Palóc Viseletek Napját a Hevesi Háziipari Szövetkezet és a Csillagvirág Népművészeti Egyesület szervezésében.

A Recski Tájházban színes programok várták a látogatókat. A megnyitó után kézműves foglalkozások, vidám népzenei műsorok követték egymást. Az érdeklődők megtekinthették egy kamara kiállításon Berzeviczy-Fehér Jánosné gyönyörű palóc viseleteit is, és mesterség bemutatón vehettek részt.

A TV Eger egy rövid hírben és egy hosszabb tudósításban, „A mi történetünk..”-című műsorban is beszámolt az eseményről:

Röviden

„A mi történetünk”

  • Mátrai Erdészeti Nyílt Nap

2023. szeptember 28-án rendezték meg Mátrafüreden. Az erdő életét, hasznosításának lehetőségeit bemutató állomások között ott voltak egyesületünk tagjai is.

Mucsonyi Zsolt a kosárfonás rejtelmeibe vezette be a látogatókat, Kiss István pedig a láncfűrészes faragást mutatta be. A látogatók nagy figyelemmel kísérték a munkafolyamatok bemutatását. A napvégére elkészültek a kosarak, és a sólyom szobor is.

A sólyom faragása

Teljes cikk és fotók

  • AGRIA AUT-ART KIÁLLÍTÁS

Nagy érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a XV. Agria Aut Art kiállítás a Civil Közösségi Házban, ahol 52 autodidakta helyi képzőművész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október 21-ig.

A tárlatot pénteken délután M. Pusztai Éva rajztanár, valamint Minczér Gábor alpolgármester nyitotta meg.

Egyesületünket Balatoni Tibor, Dr. Koncsos Ferenc, Molnár János és Szabó József fafaragók alkotásai képviselik.

Fotók

  • Fafaragótábor Kunmadarason

Második alkalommal rendeztek fafaragótábort Kunmadarason.  Az összegyűlt mesterek folytatták a betlehem elkészítését. Simon Attila egyesületünk fafaragója egy pásztor, és egy bárány szobrát készítette el.  Már csak az istálló építése van hátra, hogy Advent idején az összefogással elkészült betlehem hirdesse az örömhírt.

Fotók