- Nemzet Betleheme
November 27-én ünnepélyes keretek között átadásra került a Nemzet Betleheme az Országház előtt Kékedi László, Kisgyőr polgármestere, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti tagozatának vezetője ötlete alapján. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjai is részt vettek e nemes küldetésben. Szabó József a pólyás kis Jézust, Balatoni Tibor Gáspár királyt, Kiss István Menyhért királyt, Varga Csaba pedig jászol előtt fekvő kos figuráját alkotta meg.
Teljes cikk: http://hmne.hu/tartalom/nemzet-betleheme
Képek a betlehemről: https://photos.app.goo.gl/i7DZKtraSwUU6o9g9
Képek az ünnepségről: https://photos.app.goo.gl/778eNg6qwNYRsKXF7
- Nyitott műhely-Bogácson
A Heves Megyei Népművészeti Egyesület 2022. december 08. csütörtökön rendezte meg a Nyitott Műhely programját. A városi Civil Alap támogatásával. Az első állomás – Mucsonyi Zsolt Kosárfonó Műhelye és Vigh Ilona Bútorfestő Műhelye volt. Ezt követően a Babamúzeumot látogattuk meg. Harmadik állomás a Bogácsi Szent Márton Római Katolikus Templom látogatása volt. Majd a templomot övező temetőkertben a helyi kőfaragók jeles munkáival ismerkedtünk meg.
teljes cikk: http://hmne.hu/tartalom/nyitott-m%C5%B1hely-bog%C3%A1cson
Fotók: https://photos.app.goo.gl/SdfmNZ6RyWErgS6D9
- 100 jászol a Vatikánban-2022
2022. december 08-án nyílt meg, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában a 100 jászol kiállítás a Vatikánban. Itáliai régiókból és számos országból érkeztek a szebbnél szebb betlehemek. 30 pályázóból a zsűri döntése után 6 mű vált érdemessé arra, hogy ezen a nemzetközi kiállításon Magyarországot képviselje. A Heves Megyei Népművészeti Egyesületből Nádasdi Zoltánné csuhé Betleheme került beválogatásra a legjobb alkotások közé, hogy hírét vigyék a magyar kézművességnek.
Teljes cikk és képek: http://hmne.hu/tartalom/100-j%C3%A1szol-vatik%C3%A1nban-2022
- A SZAKKÖR – bútorfestés Egerszalókon
A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával kezdődött bútorfestő képzés az A SZAKKÖR tematikája alapján Egerszalókon. A képzés szakmai mentora Gelsei Sándor bútorfestő, népi iparművész.
„Igazán örvendetes dolog, hogy a mai nehéz megélhetési körülmények között lehetőség nyílik a tárgyalkotó népművészet iránt érdeklődőknek ismereteik elmélyítésére.
Az Aszakkor.hu online oktatás nagyon jó ötlet, ám a részleteken nyilván még lehetne csiszolni.
A bútorfestés szakágazatról szeretnék itt most csak néhány észrevételt tenni.
Mind bútorfestői, mind oktatás módszertani szempontból fontos tényező a szubjektív motívum.
A művészetekben nagy szerepe lehet, van azonban amikor háttérbe kell szorítanunk. Nem biztos, hogy esetünkben a javasolt szerint előrajzolás nélkül egy kezdő képes a mellékelt motívumokat azonnal megfesteni. A megadott feladat – példák szintén vitára adnak okot, amennyiben nem az adott kor eredeti alkotóinak fotói alapján, hanem változó színvonalú másolatokról folyik az oktatás.
Az ismertetőből nem derül ki a lektor kiléte. A ” tiszta forrás ” hitelessége merül fel, amit a NESZ – nagyjaink példája alapján – konzekvensen követ. Ha néhány részletre jobban figyelünk, még hatékonyabb lehet aszakkör.hu remek vállalkozása.”
-mondja Gelsei Sándor szakkörvezető, rajztanár, népi iparművész.