• Fafaragó tábor

Egyesületünk idén végre újra megtarthatta hagyományos fafaragó táborát, immár a hatodik alkalommal. Partnerünk ezúttal is a Sárbogárd-Sárszentmiklósi Evangélikus Egyházközség volt. Június 21. és 26. között vették birtokba a gyülekezet megújult közösségi házát és a templomudvart a faragni vágyó ifjak és idősebbek.
Nemes Ferenc népi iparművész irányítása mellett, valamit Váraljai Péter és Viasz Zoltán segítségével mélyedt el a mintegy húsz résztvevő a faragás rejtelmeiben. Készültek a fajátékok, sípok, sótartók, medálok, és más, egyedi tárgyak. Közös alkotást is létrehozott a csapat: egy fedett „kiülő” padot, melyet a helyi hajléktalan szállónak adományoztunk.
Csütörtökön, a szokásos szakmai kiránduláson Gárdonyba látogattunk el, ahol megtekintettük Gárdonyi Géza szülőházát, a fiatalabbak – míg bírták a hőséget – elfoglalhatták a rönkvárat, de a napot záró strand is méltán volt népszerű abban a melegben…
Szombaton, a táborzáró napon pedig kiállítást rendeztünk a született alkotásokból.

Köszönjük szépen Váraljainé Melis Orsolya evangélikus lelkész áldozatos munkáját, aki a háziasszonyi teendők mellett a napi lelki táplálékról is gondoskodott!
Köszönjük a Csoóri Sándor Alapnak is, hogy támogatta fafaragó táborunkat a 2021-es esztendőben!
Nagyon jól éreztük magunkat; s reméljük, jövőre újra találkozunk!

  • Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztiválon

Szervezetünk kézművesei a M-ART meghívására részt vettek a XIII. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztiválon Agárdon. Június 25-27. között az agárdi főtéren a zenéé és a gasztronómiáé volt a vezető szerep, de a népművészetnek, a kézművességnek is jutott hely a programban. Ezt színesítették mestereink a M-ART és a Barkó Kézműves Egyesület tagjaival karöltve. Utóbbiak divatbemutatót is tartottak a barkóság értékeiből merítő ruházati kollekciójukkal.

Köszönjük szépen a meghívást!

  • Halászbúcsú

Rétimajorban július 10-én zajlott a halászbúcsú, melynek keretében egy új kápolnát is felszenteltek a házigazdák. A ceremóniát követő, főzőversennyel egybekötött vigasságon egyesületünk tagjai is bemutatkoztak, s játszóházzal, valamint portékáikkal színesítették a programot.

Hálásak vagyunk a jó időért, és köszönjük szervezőknek a meghívást!