Fejér Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Fejér Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Madarak és Fák Napja

Május 12-én vasárnap, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ismét megrendezte az immár hagyományosnak mondható, a Madarak és Fák Napjához kapcsolódó, elsősorban gyerekeket és családokat megcélzó ismeretterjesztő, figyelemfelhívó programját. A kezdeményezéshez szervezetünk is csatlakozott egy, a természetes anyagok sokféle felhasználhatóságát bemutató játszóházzal. A változékony idő ellenére szerencsére sok látogató tisztelte meg a rendezvényt, így a mi asztalainknál sem akadt hiány ügyeskedni vágyó kicsikből és nagyobbakból. Készültek a csuhémadarak és a bürökdudák, a rendezvény többi programján pedig egyebek mellett láthattak szirti sast, kóstolhattak mézet és megcsodálhatták a nagyteremben megnyílt, a természet szépségei által inspirált kiállítást is.

  • XXVIII. Sárbogárdi Napok

A XXVIII. Sárbogárdi Napok keretében egyesületünk gyermeknapi játszóházat tart az Ifjúsági parkban. Délelőtt 10 órától több mesterrel is várjuk az ügyeskedni vágyó kicsiket és nagyobbacskákat a Tájháznál. A kézműveskedés mellett a helyi evangélikus egyházközség fajátékait is kipróbálhatják az érdeklődők.