- Mutatom az utat, gyertek velem! – Beszélgetés Szenczi Jánosnéval
Nagy szeretettel mutatjuk a Székesfehérvár Városportál riportját Szenczi Jánosnéval. Köszönjük a beszélgetést Havasi Timinek, a képeket Simon Erikának! Riport
- Szeretettel gratulálunk Pál Ildikó selyemfestő egyesületi tagunknak!
Ildikó a Magyar Kézművességért Alapítvány pályázaton eredményesen szerepelt, munkáját a zsűri kiállításra javasolta. Alkotása a díjazottak között szerepel.
Az AMKA kiállítás 140 alkotót és 210 alkotást mutatott be a Vajdahunyad várban.
- Ez is papír… Szakmai nap a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében
A papír feltalálásának köszönhetően október 7-én érdekes előadásokon sok információt tudtunk meg Kőnig Nórától a könyv megjelenéséről, a könyvkötészetről, Vincze Mátyástól a papír kialakulásának történetéről, a merített papír készítéséről, és Horváth Hellától a csodaszép papírokat használó origami technikáról.
Kőnig Nóra könyvkötő kézműves mester, beszélt a szakmai ismeretekről, a könyvkötészet fajtáiról (ragasztás, varrás), a díszítési lehetőségekről, (metszés, festés, aranyfüsttel való bevonás). Munkája során nagyon sok általa megmentett, régi, kézi szerszámot használ, melyekből párat bemutatott.
A gyakorlatban pedig segítségével nyolcas varrással kis jegyzetfüzetet készítettünk.
Vincze Mátyással mindenki kipróbálhatta, és élvezte a papírmerítés technikáját, sablonokkal minták nyomtatására is lehetőség volt. A lépéseket követve, papírmerítés, víztelenítés, szárítás, a munka mindenkinek sikeres volt, szép emléket őrzünk erről a napról.
Köszönjük Horváth Hellának, egy új irányzat, a tesszalációs hajtogatás mesterének érdekes előadását az origamiról, a mini kiállítását, melyben bepillanthattunk művészetébe.
A Magyar Origami Kör 1988 januárjában alakult meg. Célja az volt, hogy minél több emberrel megismertesse az origamit, elsajátíttassa a tanítókkal, óvónőkkel, szülőkkel az alapokat, hogy aztán ők továbbadhassák tudásukat. Hiszen az origami nem csak hobbi, hanem összehangolja a szem és a kéz munkáját, fejleszti a kézügyességet, kreativitást, memóriát, gondolkodást. Az origami alapelvét használják a tudomány világában is, az űrkutatás egyes területén, az építészetben a tartószerkezeteknél, az autóiparban a légzsákoknál.
Sziliné Molnár Klári, Hella tanítványa, nagy türelemmel tanított néhány hajtogatási formát, dobozt, borítékot hajtogattunk. Néhány munkáját szintén megmutatta nekünk.
- Szeretettel gratulálunk Sigmond Gáborné, Judit szövő, egyesületi tagunknak!
Juditnak a Hagyományok Háza által meghirdetett „Kis fekete 2023” pályázatra beadott kollekcióját a szakmai zsűri I. díjjal jutalmazta.
A pályázatra 52 nevezés érkezett, melyből 30 pályamunka került bemutatásra. A zsűri 7 alkotást díjazott, ebből 4 különdíj, valamint I – II -III. díj került átadásra. Díjátadásra október 8-án került sor egy divatbemutató keretében.
Judit a díjátadón a pályázatra beadott saját tervezésű ruhát viselte, mely kézi szövéssel készült, a kiegészítők nyaklánc, karkötő, gyöngyszövés, táska szintén saját tervezése és kivitelezése.
- Műhelyeink
Jelenleg a kézművesházban 13 szakkör, műhely működik. Sokan rendszeresen jönnek, de új érdeklődők is felkeresik kézműves házunkat.
Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza FB oldalunkon.