- „Kalandozások a textilek birodalmában”
Három napos szakmai sorozatunk második rendezvényét tartottuk november 12-én Székesfehérváron a Rác utcában, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében.
Nyiredy Judit textilművész „Foltvarrás Magyarországon” címmel a foltvarrás kialakulásáról beszélt, a kezdetektől napjainkig, Magyarországon való elterjedéséig. A foltvarrás a XVIII. században élte virágkorát, a világ minden táján ismerték, Amerikában, az Indiánoknál, Angliában, Írországban, Skandináv országokban, stb. Terjedése során új mintákkal, technikákkal gazdagodott. Judit képekkel gazdagon illusztrált előadásában ismertette a minták fajtáit, kész darabokat ábrázoló fotóin láthattuk a színek harmóniáját. Például az Ír lánc elnevezésű minta 1850-ből származik, angol technika a Nagymama virágoskertje, érdekes a Lyuk a csűr falán , a Log Cabin (kunyhó blokk), a Bírósági lépcső blokk, az Ananász blokk, a Kosár blokk, a négyszögek és háromszögek világa, és még hosszan lehetne sorolni. Kezdetekkor praktikus szempontból alkalmazták a foltvarrást viseleteken, takarókon, az indiánoknál ingek díszítésén, majd az évek során mára hobbivá vált.
Magyarországi vonatkozásban Mentényi Irma nevéhez fűződik az első magyar applikált quilt, 1934-ben készítette chicagói tartózkodása idején. Magyarországon Dolányi Anna terjesztette el a technikát, tanította az érdeklődőket, nevéhez fűződik a Magyar Foltvarró Céh létrehozása 1989-ben. Sok könyve jelent meg. Urbánfy Terézia is ismerős a Kézművesek Házában, előadóként járt nálunk. A foltvarrás témában megjelent könyve sok hasznos tudnivalót tartalmaz. A szorgos kezek alkotásait országos és számos világ kiállításokon lehet megcsodálni.
A Kézműves Ház kiegészítése: Székesfehérváron meg kell említeni Berente Juditot, (Dolányi Anna tanítványa). Judit vezetésével 1995-ben megalakult a Korona Foltvarró Kör hat taggal , akik a spanyolországi Sitges városába küldték el munkájukat a hagyományos foltvarró fesztiválra. Örökség és hagyományaink témakörben fogtak foltvarráshoz. A versenybe az európai szövetség 17 országát hívták meg két-két munkával. Összesen nyolcvan pályázatot értékeltek, huszonkettő volt nemzetközi, a többi spanyol. A Korona Foltvarró Kör kis lelkes csapata a nemzetközi díjat kapa meg. A jó kezdést követően számos sikert értek még el.
Erdei Lilla etnográfus, muzeológus „Művészi csipkék a régi korok ruháin” címmel vezetett végig a csipkék történetén. Képeken megismertük a fajtáit, technikáit, a különböző korban készült csipkék jellemzőit, gyönyörködtünk a szebbnél szebb munkákban. A felhasználási lehetőségek sora szinte végtelen, láthattuk betétcsipkeként alsóneműn, szegély csipkeként ruhán, nyak körüli gallérokon, rátétként, öltözék kiegészítőként, lakás díszként, egyházi textileken, férfiak öltözékén. Önálló darabként pedig csodás vállkendők készültek.
A gyakorlati foglalkozáson a foltvarrással lehetett ismerkedni, illetve „ A magyar népviselet történeti nézőpontból” témakörben véleményt cserélni Erdei Lilla vezetésével.
A „Kalandozások a textilek világában” hasznosak voltak , azok számára is akik még most kezdtek el ismerkedni a két témával. Erre a napra is, – mint a pár éve kezdődött őszi sorozataink korábbi előadásaira is – megállapítható, az új ismeretekkel ismét gazdagabbak lehetünk.
- Kézműveseink Lajoskomáromban
November 19-én kézműveseink foglalkozásokat tartottak Lajoskomáromban, a nap folyamán többféle mesterséggel ismerkedtek az érdeklődök. Jó hangulatban gyorsan szaladt az idő.
- NESZ megalakulásának 40 évfordulója
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége megalakulásának 40. évfordulója alkalmából születésnapi ünnepséget tartottak, melyen a 64 tagszervezetből vettek részt vendégek.
Büszkék vagyunk és szeretettel gratulálunk Landgráf Katalin egyesületi tagunknak, aki az ünnepségen emléklapot vett át, mint a NESZ alapító tagja.
- Betlehemi szép csillag kiállítás
A megnyitó ünnepséget 2022. november 26-án tartottuk. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szeretettel meghívja Önt a XX. Betlehemi szép csillag kiállítás megtekintésére a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájába! (Székesfehérvár, Liszt Ferenc u. 1.)
A kiállítás 2022. december 20-ig tekinthető meg, hétfőtől szombatig 13-tól 18 óráig, vasárnap 15-tól 18 óráig.
- Műhelyeink
Novemberben is nagy volt az érdeklődés műhelyeink iránt, a kézműves házban 13 szakkör működik, jó hangulatban sok szép alkotás készül.
- „Kalandozások a textilek világában” szakmai nap 3. a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében
Szeretettel várunk Mindenkit a „Kalandozások a textilek világában” című szakmai sorozatunk harmadik napjára december 3-án (Székesfehérvár, a Rác utca 27.) !
„ A mesés Kelet” címmel érdekes előadás hallgatható meg, nem csak szövőknek, miközben szép képeken , keleti szőnyegekben lehet gyönyörködni. Ezek a csodás színek Mindenkit rabul ejtenek.
A regisztrációs lap az egyesület honlapjáról tölthető le: https://www.fehervarikezmuvesek.hu/72-hirek-2022/1834-textiles1203
- Advent a Rác utcában
Decemberben két alkalommal tartunk Adventi foglalkozást gyerekeknek, családoknak.
Szeretettel várjuk az érdeklődőknek december 10-én és 17-én 10-18 óráig!
Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza FB oldalunkon.