• Gál János emlékkiállítás

Gál Jánosra, kézműves társunkra emlékeztünk a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában megrendezett kiállításának megnyitója alkalmából.

Pásztorkodása során találkozott faszén égető erdei munkásokkal, akiktől sok érdekes dolgot tanult. Így ismerte meg az odú rönkből készült tárgyak készítését: odú szekrényt, ülőkéket, alvó priccset, padokat, dikót. Sokoldalúságára jellemző, hogy készített szekrényt, babaházat, játszóteret, gyermek játékokat.

1972-től számos szobor, 1990-től emlékmű került ki a keze alól, jelentős történelmi eseményeknek, személyiségeknek állítva emléket.

Aktív részese volt alkotóházak építésének, többek között Gébárton, Velemben, Jakabszálláson, Lentiben, Tokajban.

Aktív résztvevője, díjazottja volt országos pályázatoknak, kiállításoknak, az Országos Népművészeti Kiállításon 1989-ben Gránátalma díjat kapott.

A Népművészet Mestere díjat 2002-ben kapta meg.

További elismerései:

Népi Iparművész

Király Zsiga díj

Életműdíj: A Népművészeti Egyesületek Szövetsége különdíja Gál János fafaragó, Népművészet Mestere, Seregélyes, posztumusz 2010.

  • Gyereknap

Számos kézműves programmal vártuk a gyerekeket és szüleiket!

  • Pünkösdi Virágálom – június 3-6.

Székesfehérváron, a Pünkösdi Virágálom rendezvényen aktívan részt vettek a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai. Délutánonként kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket.

  • Szervezzük nyári táborainkat

A gyerekeknek „Gyermekműhely” tábor 10-16 éves korig, két csoportban, júliusban és augusztusban.

Felnőtteknek egy hetes nyári programot ajánlunk: asszonyműhely-, fafaragó-, nemezelő-, gyöngyfűző-, szövő-, üvegékszer-készítő-, csipkeverő-, kosárfonó tábor.

  • Textiludvar – textilkert

Július 16-án egész napos ismerkedés a textilek világával, bemutatókkal, árusítással. Érdekes előadásokkal, programokkal várjuk az érdeklődőket!

A nap témája: Textilek a konyhában

Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza    FB oldalunkon.