Fehérvári Kézművesek Egyesületének eseményei

Fehérvári Kézművesek Egyesületének eseményei

  • Asszonyműhely októberben

Maradék kockás anyagokból az ősz ezerszínű hangulatát őrző neszit varrtunk, kedves baba díszítéssel, kócos hajjal, és természetesen őszies hangulatú ruhában. Két egyformát biztosan nem találunk.Különböző tök díszek, és apróságok közül is válogathattunk, Zsuzsa szabásmintái alapján hamar készültek.

  • Készülődés a XVII. Betlehemi szép csillag pályázatra

2019. október 26-án egy kellemes, meghitt hangulatú alkotói napra hívtuk az érdeklődőket a Fehérvári Kézművesek házába.

Kézműveseink segítségével tanácsokat, ötleteket adtunk a betlehemi figurák elkészítéséhez, melyekhez filc alapanyagainkból lehetett választani. Igazán kedves, szívet melengető összeállítások születtek.

Az elkészített figurákat a kiírásnak megfelelően, egyénileg  elképzelt környezetbe kell majd a pályázóknak elhelyezni.

  • Meghirdettük a XVII. Betlehemi szép csillag pályázatot

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Szent Donát Alapítvány és a Szent István Művelődési Ház meghirdeti a XVII. Betlehemi szép csillag pályázatot

A pályázat célja, hogy segítse a Jézus születésének ünnepére való méltó felkészülést, éltesse és felmutassa a magyar szakrális népművészet gazdag hagyományait, ösztönözze a gyermekek és felnőttek alkotó kedvét.

A pályázaton ifjúsági és felnőtt kategóriában hivatásos kézművesek, és műkedvelő alkotók, alkotócsoportok egyaránt részt vehetnek.

Nevezni lehet természetes anyagokból (pl. textil, üveg, fa, papír, csutka, csuhé, vessző, fém, agyag, gyapjú, bőr, élelmiszer stb.) kizárólag kézműves kivitelezéssel készült betlehemi jelenetekkel. A pályázatra maximum 3 db tárgy adható be, melyek az eddigi „Betlehemi szép csillag” kiállításokon még nem szerepeltek.

Zsűrizés után a legjobb munkák díjazásban részesültek, és kiállításra kerültek.

A kiállítás-megnyitót és a díjátadó ünnepséget 2019. november 30-án tartottuk a Szent István Művelődési Házban.

  • Magyar Kézműves Remek díj 2019

Az idei Magyar Kézműves Remek pályázaton két kézműves társunk is megkapta a „Magyar Kézműves Remek” elismerő oklevelet a Magyar Kereskedelmi Ipar Kamarától, aki a pályázatot 2002 óta írja ki.

A Fejér Megyei Kormányhivatal dísztermében november 12-én a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a kézműveseinket.

Szabóné Demény Mónika népi bútor-díszítőfestő, Nagykőrösi templomkazetta rekonstrukciójáért, Szenczi Jánosné szövő, Fejér Megye Népművésze  Úrasztala terítő, kenyértakaró, kehelytakaró munkájáért kapott elismerést.

Sok szeretettel gratulálunk!

  • Színek és szőttesek szakmai napunk

Négy részes sorozatunk második előadását 2019. november 16-án tartottuk a Fehérvári Kézművesek Egyesülete alkotóházában.

Sok türelemmel,szorgalommal,próbálkozásokkal csodás színeket érhetünk el a gyapjúfestésben.  Régebben a fonalszínezési eljárások  többsége szájhagyomány útján terjedt, ma már írásos anyag is olvasható ezzel kapcsolatban. A gyapjút először pácolták, majd a színezőnövényből készített színezőfürdőbe helyezték. A színezőnövényeknek gyökerét, szárát , levelét, a virágok szirmait is fel lehet  használni, mindegyikkel más színt lehet előcsalogatni.. A „Növények titkos tudásával” ismertette meg az érdeklődőkkel Haris Mária– a Népművészet Mestere- előadásában,  gyerekkori emlékei és később festői tapasztalatai alapján.

Kovács Árpád művésztanár Színtan – színelmélet „órája” mindenkinek felejthetetlen tudást, élményeket adott. Összeállított kép anyagai alapján, egy képzeletbeli galériában sétálva, ismert és kevésbé ismert alkotásokat elemezve lehetett megfigyelni a színhatásokat és a különféle kontrasztokat interaktív formában.

Délután B.Dobos Teréz és Szenczi Jánosné segítségével ismerkedtünk szalagszövéssel, kártyaszövéssel, fonásokkal, kis mintadarabok készültek csodálatos színpárokkal.

A nap végén egyik vendégünk fogalmazta meg érzéseit, beszélgetésekből, búcsúzáskor kiderült, mindenki így érzett:

„Tartalmas, szép nap volt, új ismeretekkel gazdagodtunk”

A folytatás 2020. január 18-án, majd február 15-én újabb érdekes témákkal és előadásokkal következik.

Eseményeinkkel kapcsolatban további képeket lehet megtekinteni a www.fehervarikezmuvesek.hu oldalunkon a Galériában vagy Kézművesek Háza    FB oldalunkon.