Pályázati felhívás

Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Föderációja, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány meghirdeti az
ERDÉLYI MESTERSÉGEK ÜNNEPE
2024. évi kiállításának pályázatát

 

A pályázat és kiállítás témája: A JÁTÉK

A pályázat célja:
Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Föderációja a hagyományos magyar népi kézművesség értékeinek támogatását, a kézműves mesterségek fennmaradását és a mesterségbeli tudás átörökítését tűzte ki céljául.
2023-ban a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány társszervezésében első alkalommal került megrendezésre az Erdélyi Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen, melynek elsődleges feladata az erdélyi hagyományos népi kultúra és főként a népi kézművesség támogatása, annak fenntartása és átmentése a következő generációk számára.

 

Pályázat:
A pályázatra olyan öt évnél nem régebbi pályamunkákkal lehet jelentkezni, melyekkel felnőtt és gyermek szívesen játszik. A gyerekek szocializálásában mindig fontos szerepe volt a játékoknak, ugyanakkor a felnőttek is sokszor eszközös játékokkal (is) oldották a nehéz munkák, hosszúra nyúló kalákák szüneteit. Régi és új, hagyományos és újszerű, lányos és fiús, gyerekeknek és/vagy felnőtteknek való játékkedvet hozó tárgyakkal lehet jelentkezni a kiállításra.

A pályázók köre:
Hazai és határon túli 16 év fölötti hagyományőrző népi kézművesek, játékkészítők

Pályázati kategóriák:
I. Népi kézművesek munkái, melyben fontos szempont, hogy természetes anyagokból, hagyományos népi kézműves technikával készült, szakirodalomból vagy múzeumi, tájházi gyűjteményekből, terepgyűjtésből ihletett, a használhatóságot és az esztétikai szempontot szem előtt tartva létrejött alkotás legyen. A pályamunkák elbírásánál az alapanyag, a forma és a funkció összhangja szerint lesznek kiválogatva a legjobb alkotások.

II. Olyan innovatív, újszerű játékok (társasjátékok, foglalkoztató füzetek stb.), amelyek őrzik az adott tájra/vidékre jellemző népművészeti stílusjegyeket, néprajzilag hiteles, minőségi, példaértékű játékok, melyek funkcióval bírnak és alkalmazkodnak a mai kor elvárásaihoz, valamint megfelelnek a játékokkal szemben elvárt követelményeknek.

 

Kiállítás:
A zsűri által kiválasztott alkotók munkái a II. Erdélyi Mesterségek Ünnepén szeptember 21 – 22. között a marosvásárhelyi várban egy kiállítás keretében lesznek megtekinthetőek.

Jelentkezési határidő: 2024. június 30., a mellékelt adatlap kitöltésével

Jelentkezési adatlap: https://forms.gle/5CusBVdCFWre8hBT8

 

Pályamunkák beadási határideje: 2024. augusztus 15-30. (Marosvásárhely)

 

Pályázatok beküldési címe:

  1. Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány 540069 Marosvásárhely, Sáros utca 1.

Todor-Soó Ágnes 0771 784 223

2. 400098 Kolozsvár, Főtér 29., Nagy Bernadett 0770638094

3. 530210 Csíkszereda, Kis Réka 0772 072 261; Demeter Arnold 0747 082 750

4. 535600 Székelyudvarhely, Tamási Áron utca 15., Kinda Botond 0746 120 033

5. 520055 Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca 5/A., Kolozsi Ildi 0743 708 235

6. 410115 Nagyvárad, Ștefan cel Mare utca, 6., Jozsa Jennifer 0774 427 165

 

Nevezési díj: nincs

További információ: Erdélyi Kézműves Egyesületek Föderációja, Kolozsi Ildi – Tel. +4 0743 708 235, Székely Erika – Tel. +4 0773 717 552, ekeszerdely@gmail.com

 

Pályázati felhívás