Újító hagyomány – népi kézműves műhelygyakorlatok négy témában
Az Újító hagyomány – népi kézműves műhelygyakorlatok négy témában c. kiadvány a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Az EFOP-pályázat keretében a bihari térségben egymáshoz kapcsolódó, 12 db tematikus workshop valósult meg: Textilhímzés, szövés megjelenítése az öltözködésben – 4 napos workshop (3 db), Kovács, ötvös, késes tudásátadás – 4 napos workshop (3db), Szálasanyag mai alkalmazásának lehetőségei – 4 napos workshop (3db), Szűr, guba, nemez viseletek napjainkban – 4 napos workshop (3db). Ezeknek a workshopoknak a sikerességét, tapasztalatait, eredményeit bemutató, a három év anyagát összefoglaló nyomtatott módszertani kiadványt jelentettük meg, amely útmutatóként és példaértékű szakmai anyagként szolgálhat a népművészeti egyesületeknek és egyéni alkotóknak egyaránt.
Mesterek és Műhelyek – Példaértékű életutak
A Mesterek és Műhelyek – Példaértékű életutak c. online kiadvány a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Online kiadványunk olyan határon innen és túli magyar mesterek bemutatására fókuszál, akiknek a szakmai életútja, elért eredményei ösztönzőleg hathat a fiatal generáció számára, miszerint a népi kézműves mesterség művelése nem csak hobbi, de jövedelmező megélhetési forma is lehet. Az online kiadvány megjelentetésével a célunk az, hogy az internet adta lehetőséget kihasználva minél több fiatalhoz, fiatal alkotóhoz eljuttassuk ezeket a példaértékű életutakat, így ösztönözve őket a népi kismesterségek elméleti és gyakorlati ismeretanyagának elsajátítására, ennek társadalmi hasznosulásának felismerésére, a megszerzett ismeretek birtokában pedig az utánpótlás szerepének betöltésére a népi kézművességben, így tovább éltetve a kézműves szakmákat.
Így született meg a „Mesterek és Műhelyek” – Példaértékű életutak című válogatás, melyet nagy szeretettel ajánlunk minden érdeklődő figyelmébe.
A válogatott írásokat az alábbi linken láthatjátok: https://issuu.com/…/mesterek__s_m_helyek_-_p_lda_rt_k…
Minták, mesék, mesterségek – online konferencia és workshop
2021. március 20.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként
Célunk, egy olyan szemléletformáló, érzékenyítő, közösségfejlesztő program megvalósítása volt, mely során a résztvevők (pedagógusok, szakkörvezetők, néptáncos-kézműves táborok oktatói, érdeklődők stb.) olyan módszereket, technikákat sajátíthatnak el, melyek segítséget nyújtanak abban, hogy a gyerekek hogyan ismerkedjenek meg közelebbről a kézműves hagyományokkal. A résztvevők olyan, már jól bevált és kipróbált gyakorlatokkal találkozhattak, melyeket saját környezetükben adaptálhatnak a tanórai és a tanórán kívüli nevelésben. A program keretében videók formájában előadásokat lehet megtekinteni a Youtube csatornán keresztül. Az előadások kiegészültek módszertani útmutatókkal, és prezentációkkal melyek a népművészeti tartalmak feldolgozásához adtak segítséget. Az oktatáshoz ajánlott óratervek mellett, sablonok, rejtvényes feladatok, nyomtatható foglalkoztató lapokat is elérhetővé tettünk.
– „ Használható természet”- Tavasztól őszig, ősztől tavaszig
előadás + kézműves bemutató
– Mesék és mesterségek
előadás + kézműves bemutató + mese
– Jeles- és ünnepnapokhoz kötődő foglalkozások
előadás + kézműves foglalkozás
– Rejtvényes MintaKINCStár – hogyan ismertessük és szerettessük meg a népművészetet?
előadás
– „Mintakóstoló”- projekthét – a határon kívüli minták felhasználási lehetőségei az óvodai és az iskolai nevelésben
előadás
– „Mesterségkóstoló” – Használható termékek nemezből
Lépésről lépésre útmutatóval
– Ehető minták- ütőfás mézeskalácsok
előadás + virtuális kiállítás bemutató
– Virtuális kiállítás: Szerelmi szimbólumok különböző technikával készült népi kézműves tárgyakon
– Online játékok: puzzle betyárok; puzzle tojás; memória játék
Szűr, guba, nemez viseletek napjainkban – 4 napos workshop (online)
2021. március 18-21.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a program az online térben került megrendezésre.
A program témája a nemez volt. Célunk volt, hogy a résztvevők elméleti és gyakorlati tudása is bővüljön az alkalom során. A 4 nap folyamán a nemez témakörét körül járva, Vetró Mihály, a Népművészet Ifjú Mestere, a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola művészeti vezetője és nemez oktatója előadásában 2 db szakma elméleti, tematikus prezentáció volt megtekinthető, valamint Dr. Halászné Nagy Andrea, nemezkészítő és Nagy Magdolna, szövő népi iparművész közreműködésében 2 db kézműves bemutatót lehetett végig követni a nemeztárgy készítéséről, a szalagszövésről és a zsinór díszítmények elkészítéséről és felvarrásáról. A résztvevők ötleteket kaphattak, hogy hogyan lehet hagyományos technikákat ötvözni, ill. egyféle anyag különböző módon való feldolgozását alkalmazni egy tárgyon.
Nemzetközi Online Csipkekonferencia
2021. március 13.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége Nemzetközi Online Csipkekonferenciát szervezett 2021. március 13-án a Zoom felületen, melynek célja a Kárpát-medencei csipkeverés, csipkekészítés történeti és néprajzi értékként történő bemutatása, népi hagyományok széleskörű megismertetése, alkotóközösségek kapcsolatrendszerének erősítése.
Programok:
– Danyi Natália – énekmondó, a füleki Mocsári Lajos Magyar tannyelvű Alapiskola tanulója
– Nemzetközi kapcsolatépítés, a népi kézművesség népszerűsítése, szakmai tapasztalatok megosztása alkotók, érdeklődők részére (Török János)
– Nógrádi csipke – Benko Pál
– „Térelválasztó lepedők Gömörben” újrakészítés régi, eredeti darabok alapján – tudományos kutatómunka ismertetése (Mgr. Angela Czintelová, Rožňava/Rozsnyó, etnográfus Kútne plachty v Gemeri)
– Művészi és népi csipke (Erdei Lilla)
– Ruházati kiegészítők és ékszerek vert csipkéből egyedi tervezésű alkotások a Gömöri Művelődési Központ mellett működő Vert Csipke Klub tagjainak, munkásságának bemutatása
– Úrihímzés és csipke (Erdei Lilla)
– Virtuális kiállítás (Hercig Marianna – Erdei Lilla)
– Botos Máté János – mesemondó, a füleki Mocsári Lajos Magyar tannyelvű Alapiskola tanulója
Kalotaszeg kincsei – online konferencia
2021. február 27-én és március 6-án
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége Kalotaszeg kincsei címmel online konferenciát szervez 2021. február 27-én és március 6-án a Zoom felületen, melynek célja a kalotaszegi magyar népviseletek, népi hagyományok széleskörű megismertetése.
A szakmai előadások mellett a résztvevők különböző előadócsoportok Kalotaszeghez kapcsolódó énekét, táncát, zenéjét, mesejátékát is láthatják, valamint 6 féle kézműves foglalkozásból is választhatnak.
Fontos információk:
- A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött.
• Az online felülethez való hozzáférést a konferencia napjait megelőző napon e-mail-ben juttatjuk el.
• Aki nem szeretne a műhelyfoglalkozásokon részt venni, jelentkezhet akár 1-1 napra is.
• A műhelyfoglalkozásoknál csak 1 műhelyben való részvétel válaszható, melyet jelentkezéskor jelölni szükséges. 1-1 foglalkozásvezetőnél 10 fő tud részt venni.
• Aki az előadások mellett kézműves szekcióhoz is szeretne csatlakozni, neki mindkét napon szükséges részt vennie (a létszám betelt, több jelentkezést nem tudunk fogadni).
• Az alapanyagokat térítésmentesen biztosítjuk, melyet postán küldünk el.
A jelentkezési űrlapot a következő linken lehet elérni:
Előadások, előadók meghallgatása:
https://forms.gle/13notugktvFhu3oU7
Jelentkezési határidő: 2021. február 25.
További információ kérhető: a kalotaszegkincsei@gmail.com vagy az efop@nesz.hu email címen, illetve a +36304028383 telefonszámon.
A konferencián látható előadók, előadások:
- február 27.
- „Ezerjó” Szentmiklós Néptáncegyüttes: Kalotaszegi táncok
- Fülemile Ágnes: Kalotaszeg, mint identitás régió
- Berecz András: Kalotaszegi találkozásaim
- Kiss Gabriella: Mit visel a kislány, a nagylány, a menyasszony, az új asszony a kalotaszegi viseleteken?
- Műhelyfoglalkozások (Kalotaszeg gyöngyös kincseinek világa) – betelt!
- Pipás Zenekar és Pauer Dani képei: Kalotaszegi népzene, benne Élménymorzsák Kalotaszegről fotógaléria
- Boldizsárné Kovács Gizella: Színek, formák, harmónia
- Tajti Erzsébet: Jellegzetes szabásvonalak, alapanyagok a kalotaszegi viseleteken
- Majorka Színház: A szépen zengő Pelikánmadár (mesejáték)
- március 6.
- Forgatós táncegyüttes: Kalotaszegi táncok
- Katona Edit: Gyöngyös Kalotaszeg
- Forgatós Táncegyüttes: Kalotaszegi táncok
- Tötszegi Tekla: A kalotaszegi viselet díszítményeinek változása a XX. században
- Műhelyfoglalkozások (Kalotaszeg gyöngyös kincseinek világa) – betelt!
- Vidák István: „Bujka varrók Kalotaszegen, egykor és ma”
- Doktor László: Csodálatos Kalotaszeg
- Forgatós táncegyüttes: Kalotaszegi táncok
- Ágaston-Szűcs Brigitta: A kalotaszegi viselet és az átmeneti rítusok
- Online katalógus: Kalotaszegi barangolók a gyöngyök világában
- Bahorka Társulat: Tündér Ilona (mesejáték)
Hagyományőrző tábor romániai és vajdasági részvevőkkel
Magyarpolány, 2020. október 1-4.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Október 1.
9.00-10.00 – Érkezés, regisztráció
10.00-13.00 – Tábornyitás, ismerkedés
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – A Bakony hagyományainak történeti áttekintés
17.00-18.00 – Vacsora
18.00-20.00 – Ismerkedés Magyarpolány hagyományaival
Október 2.
8.00-9.00 – Reggeli
9.00-11.00 – Előadás a népszokásokról, évkörről, családi ünnepekről
11.00-13.00 – Kézműves foglalkozás: tojásfestés
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Kézműves foglalkozás: csuhéfonás
16.00-18.00 – Kézműves foglalkozás: kosárfonás
18.00-19.00 – Vacsora
Október 3.
8.00-9.00 – Reggeli
9.00-13.00 – Ismerkedés a gyertyamártással
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Szalmafonás hagyományai Veszprém megyében
16.00-18.00 – Kézműves foglalkozás: bútorfestés
18.00-19.00 – Vacsora
19.00-20.00 – „Nagyszüleink játékai”-val való ismerkedés
Október 4.
08.00-09.00 – Reggeli
09.00-13.00 – Kézműves foglalkozás: szövés
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Elkészült tárgyak bemutatója
16.00-tól – Tábor zárása
Felvidék-Matyóföld kézműves szakmai konferencia és workshop
Miskolc, 2020. szeptember 26-27.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
2020. szeptember 26.
Népművészeti mesterségbemutatók, játszóházi foglalkozások, workshopok és a XVI. Virágzó Népművészet c. kiállítás megtekintése egész nap
10,00 Rendezvény megnyitó
11,00 Műhelyfoglalkozások, műhelydarabok c. kiállítás megnyitója
12,30 „A kákán is csomót keres” – Kiss tünde gyékényfonó, népi iparművész szakmai előadása
14,00 Ebéd
15,00 Kerekasztal beszélgetés: A tárgyalkotó népművészet helyzete az észak-magyarországi régióban – B-A-Z megye és a Felvidék népi kézműves egyesületek vezetőivel
16,00 Közös városnézés Miskolcon
18,00 Vacsora
2020. szeptember 27.
10,00 Népművészeti mesterségbemutatók, játszóházi foglalkozások, workshopok és a XVI. Virágzó Népművészet c. kiállítás megtekintése egész nap
11,00 Figurázuk – agyagfigurák készítése
12,30 Ebéd
13,00 Gyöngyös ékszerek a Nádas mentén – Kis Gabriella gyöngyfűző, a népművészet ifjú mestere, népi iparművész szakmai előadása és workshopja
14,00 Mesterségpróbák
18,00 Vacsora
NÉPHAGYOMÁNY A FENNTARTHATÓ TÁRSADALOM SZOLGÁLATÁBAN – KONFERENCIA
Dinnyés, 2020. szeptember 26-27.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Szeptember 26.
- 8:00–9:30 Regisztráció
- 9:30–10:00 Megnyitó, a Hagyományőrző Központ bemutatkozása
- 10:00-11:00 Fenyvesi László környezeti nevelő (Duna-Ipoly Nemzeti Park): „Hagyományos tájhasználat a Dinnyés-fertőn egykor és ma”
- 11:00-12:00 Kemendi Ágnes: „Megtalált színek, a növényi festékek tanítása”
- 12:00-13:00 Kovács Péter: „A kéziszerszámok újrafelfedezése”
- 13:00-14:30 Közös ebéd
- 15:00-18:00 Közös kirándulás a Dinnyési-fertőn
- 19:00-20:00 Közös vacsora
- 20:00-tól Kötetlen beszélgetés, ismerkedés, tapasztalatcsere, zeneszó
Szeptember 27.
- 8:00-9:30 Reggeli
- 9:30-10:30 Langmár Gergely: „Fűtés fával – a tábortűztől a rakétakályháig”
- 10:30-11:30 Rögtönzött rakétakályha építése Langmár Gergellyel
- 12:00-15:00 Kézműves foglalkozások (a teljesség igénye nélkül: gyékény és csuhé megmunkálása, szövés, nemezelés), részvételi lehetőség a Szent Mihály-napi behajtási ünnepségen, valamint közös vacsorakészítés (bográcsozás, kenyérsütés és ételkészítés sütődiszkoszban)
- 15:00 A konferencia zárása
SZÁLASANYAG MAI ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI – 4 NAPOS WORKSHOP
Berettyóújfalu, 2020. szeptember 24-27.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Szeptember 24.
13:00-17:00
– A kosárfonás nemzetközi bemutatás 75 országon át.
– A gyékény feldolgozása, gyékénytárgyak használata napjainkban
Szeptember 25.
Kiutazás Bojtra a Tájházba, a műhelymunka egyik helyszínére
9:00 – 13:00: kézműves foglalkozás (különböző formájú üvegek befonása, anyag megválasztás, technika elsajátítása
13:00-14:00: Ebéd szünet
14:00-18:00: kézműves foglalkozás (különböző formájú üvegek befonása, anyag megválasztás, technika elsajátítása
Szeptember 26.
9:00 – 13:00: Kézműves foglalkozás (gyékényszakajtó kosár készítése; anyag előkészítése, technikai fogások elsajátítása)
13:00 – 14:00: Ebéd szünet
14:00 – 18:00: Kézműves foglalkozás (gyékényszakajtó tálca készítése; anyag előkészítése, technikai fogások elsajátítása)
Szeptember 27.
9:00 – 13:00: Kézműves foglalkozás: használati tárgy készítés
13:00 – 14:00: Ebéd szünet
14:00 – Haza utazás
ÚJRAGONDOLT HETÉS – A TÖRTÉNELMI HETÉS VISELETÉNEK FELDOLGOZÁSA, MAI ALKALMAZÁSA, SZLOVÉNIAI MAGYAR ÉS ZALAI NÉPMŰVÉSZEKKEL, DESIGNER BEVONÁSÁVAL – 3 NAPOS TUDÁSÁTADÓ WORKSHOP
Zalaegerszeg, 2020. szeptember 14-16.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
2020. szeptember 14.
8:00-9:00 Megérkezés
9:00-10:00 Program ismertetése, átbeszélése
10:00-12:30 A csoportok átbeszélik a nyáron történteket, tennivalók számbavétele
12:00-13:30 Ebéd szünet
13:30-15:30 A megkezdett szakmai munkák folytatása csoportonként. Megmaradt alapanyagok szétosztása, felhasználása
16:00-19:00 A nyáron elkészült öltözetek fotózása, ruhapróbák
19:00 Vacsora
20:00- 21:30 A csoportok beszámolnak a még hátralevő szakmai megvalósításaikról.
2020. szeptember 15.
8:00-9:00 Reggeli
9:00-12:00 Öltözetek elkészítésének folytatása
12:00-13:00 Ebéd
13:00-19:00 Varrás és hímzések folytatása, folyamatos konzultációk a csoportok között
19:00 Vacsora
20:00 – Dokumentálás: fotózás, tervek összegyűjtése, alapanyagok, ruhaméretek összeírása csoportonként.
2020. szeptember 16.
8:00-9:00 Reggeli
9:00-13:00 Az elkészült öltözetek számbavétele, próbababákra helyezése, öltözetek csoportosítása motívumok, alapanyagok, szabásminták, méretek szerint. Az öltözékek elnevezése.
13:00-14:00 Ebéd
14:00-18:00 Műhelyek összecsomagolása
18:30 Vacsora
Hazautazás
ZALAEGERSZEGI FAFARAGÓ KONFERENCIA
Zalaegerszeg, 2020. szeptember 11-13.
„Kéregbe gurulunk…”
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Téma: „Megújítási törekvések a fakéreg, mint faanyag felhasználásával a tárgyalkotó népművészetben – a mai funkciók megtalálása a környezeti kultúrában”
PROGRAM
2020. szeptember 11.
10:00-12:00 – A fakéreg tradicionális megmunkálása, mesterségbemutatók tartása
Helyszín: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola
12:00-14:00 Érkezés, regisztráció, ebéd
Helyszín: Arany Bárány Szálloda és Konferenciaterem
14:00 Ünnepélyes megnyitó
14:10-15:00 Széll János etnográfus előadása: A fakéreg sokoldalú felhasználása az emberiség kultúrtörténetében
15:00-15:45 Dr. Cseh Fruzsina etnográfus előadása: Kéregtárgyak a magyarországi kézműves mesterségben
16:00 Utazás a Gébárti Kézművesek Házába
17:00 – „FA kívül és belül” a VI. Zalaegerszegi Országos Faműves Pályázat és Kiállítás megnyitója és díjkiosztója
Helyszín: Gébárti Kézművesek Háza
19:00 Közös vacsora a Gébárti Kézműves Házában
2020. szeptember 12.
7:30- Reggeli a szálláshelyen
9:00-12:30 Előadások
Helyszín: Arany Bárány Szálloda és Konferenciaterem
9:00-9:45 Jankovics Tamás a Népművészet Mestere előadása: „A magyar kéregművesség alapanyagai”
9:45-10:30 Kiss Nóra etnográfus előadása: Zalai kéregedények
10:30-11:00 kávészünet
11:00-12:00 Szabó Zoltán etnográfus előadása: „Hangszerek fakéregből”
12:00 Ebéd
13:30 Utazás a Kézművesek Házába
13:45-18:30 Programok a Kézművesek Házában a „Kárpát-medencei Tradicionális Fa sírjelek Emlékpark” megtekintése a Gébárti Kézművesek Háza új szárnyában a Jurta kiállítás, a Szelestey László pásztorművészeti gyűjteményének és a Makovecz imre emlékkiállítás megtekintése
Kéreg megmunkálási technikák bemutatása/ mesterségbemutatók:
– Jankovics tamás Népművészet Mestere
– Bujtor tibor Népi iparművész
– Skáfár József Népi Iparművész
– Mikes Lajos Népi Iparművész
– Magyar Faesztergályos Egyesület
18:30 Vacsora a szálláshelyen
2020. Szeptember 13.
7:30 Reggeli a szálláshelyen
9:00-11:30 Pódiumbeszélgetés és közös tárgyelemzés a „FA kívül és belül” VI. Zalaegerszegi Országos Faműves Pályázatra beérkezett tárgyak szakmai elemzése
Helyszín: Arany Bárány Szálloda és Konferenciaterem
11:30-12:00 A NESZ Fafaragó Szakbizottságának beszámolója a két országos konferencia közötti időszakról, aktualitások
Helyszín: Arany Bárány Szálloda és Konferenciaterem
12:00-13:30 Ebéd
13:30 Népzenei műsor Arany Bárány Szálloda és Konferenciaterem
18:30 Vacsora
Nemzetközi Fafaragó Tábor: Fafaragók részére szakmai találkozók megvalósítása közösségi alkotások létrehozása céljából
FELVIDÉK-MATYÓFÖLD KÉZMŰVES ÖRÖKSÉGVÉDELMI ESEMÉNYEK – MAGYARORSZÁGI ÉS FELVIDÉKI NÉPI KÉZMŰVES KONFERENCIA
Mezőkövesd, 2020. szeptember 10-12.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
2020. szeptember 10.
9:00-9:30 Regisztráció
9:30-10:10 A szellemi kulturális örökség jegyzék szerepe a közösségek hagyományainak tovább élésében
10:10-10:50 A népi kézműves hagyományok megjelenítése pályázatok és nagy fesztiválok alkalmával
10:50-11:30 A magyar népviseletek jellegzetességei mai ruhadarabokon
11:30-12:10 Folklór rendezvények a néptánc hagyományok éltetésében
12:10-12:50 Néprajztudomány és a népművészet utóélete
12:50-13:30 Az MMA szerepe az örökségvédelem támogatásában
13:30-14:30 Ebéd
14:30-18:30 Népi játék az óvodában – a MintaKINCStár foglalkoztató módszer bemutatása és kipróbálása és Mesterségbemutatók
18:30-19:30 Vacsora
19:30 Táncház
2020. szeptember 11.
10:00-10:40 Örökségvédelem a tájházakban
10:40-11:20 A Hadas városrész felújítása
11:20-12:00 A Népi Építészeti ÁProgram tájházak számára biztosított lehetőségei
12:00-12:40 Egerlövői házfelújítás
12:40-13:20 Tájházi Tudástár 3. Hagyományos népi építészeti technológiák bemutatása
13:30-14:30 Ebéd
14:30-16:30 Városnézés, a Hadas városrész megtekintése
16:30-18:30 Mesterségbemutatók, kézműves workshopok tartása
18:30 Vacsora
2020. szeptember 12.
10:00-11:00 A Matyó Múzeum megtekintése
11:00-12:00 Hajdú Ráfis János Gépmúzeum megtekintése
13:00-14:00 Ebéd
14:00-16:00 Mesterségbemutatók, kézműves foglalkozások tartása
18:00 Vacsora
19:00 Haza utazás
FELVIDÉK-MATYÓFÖLD HATÁRON ÁTNYÚLÓ NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL
Mezőkövesd, 2020. augusztus 28-30.
A Felvidék-Matyóföld határon átnyúló népművészeti fesztivál a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Augusztus 28.
10:00 – 15:00 Mesterségbemutatók, népi játékok, kézműves portékák, jótékonysági vásár, viseletbe öltözés és más különlegesség
15:00 – Népművészeti Kiállítás megnyitó és díjkiosztó ünnepség
19:00 – Kerekes Band koncert
Augusztus 29.
10:00 – 18:00 Mesterségbemutatók, népi játékok, kézműves portékák, jótékonysági vásár, viseletbe öltözés és más különlegesség
19:00 – 21:00 Matyó Népművészeti Egyesület táncosainak és a Bekecs Néptáncszínház fellépése
21:00 – Táncház a Dobroda zenekarral
Augusztus 30.
10:00 – 18:00 Mesterségbemutatók, népi játékok, kézműves portékák, jótékonysági vásár, viseletbe öltözés és más különlegesség
17:00 – FOLKID: a térség gyermek csoportjainak műsora
19:00 – Folklór gála: Fellépnek a Matyóföld táncegyüttesei és hagyományőrző csoportjai (Mezőföld, Tard, Szentistván) valamint Maglód, Mezőcsát, Szihalom, Szécsény együttese
Kísér: a Dobroda zenekar
KOVÁCS, ÖTVÖS, KÉSES TUDÁSÁTADÁS – 4 NAPOS WORKSHOP
Berettyóújfalu, 2020. augusztus 27-30.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Augusztus 27.
13:00-14:00: Megérkezés, regisztráció
14:00-17:00: Tűzben éledő képek – bemutatkozó előadás
18:00: Vacsora
Augusztus 28.
9:00-10:00 Elméleti tudásátadás az ötvös mesterségről és a zománcozásról
10:00-13:00: Műhelymunka: sodronyzománc medál készítése (tervezés, előkészítés)
13:00-14:00: Ebédszünet
14:00-18:00: Műhelymunka: sodrony készítése, rekeszek hajtogatása, alapozás, égetés
18:00: Vacsora
Augusztus 29.
9:00 – 13:00: Népművészeti motívumok átírása, fémműves technikákban való alkalmazási lehetőségek áttekintése, önálló tervezés
13:00 – 14:00: Ebédszünet
14:00 – 18:00: Ékszerkészítés fémműves alaptechnikák (lemezek fűrészelése, hajlítása, kalapálása, huzalmunkák) alkalmazásával.
Augusztus 30.
9:00 – 13:00: Műhelymunka: Hajlított, kovácsolt hajdísz/ kontydísz, és gyűrű, karkötő készítése vörös és sárgarézből
13:00-14:00 Ebéd
14:00 Hazautazás
„NEMZETISÉGI NAP” – NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL
Székesfehérvár, 2020. augusztus 20.
A „Nemzetiségi nap”- népművészeti fesztivál a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
9.00-19.00 Kézműves bemutatók és vásár
Többek között: fafaragás, ékszerkészítés, nemezelés, szálasanyag fonás, gyöngyfűzés, bútorfestés, mintaKINCStár gyermekprogram
14.00 órától az Országzászló téren néptánc bemutatók élőben és felvételről
14.00-14.30 25 éves a Táncol” KODO” felvétel 1. blokk
15.00-15.30 Fehérvári Zorba Görög Néptáncegyüttes – élő
15.45-16.00 Vértesboglári Német Nemzetiségi Tánccsoport felvétel
16.05-16.10 Táncolj a magyarral felvétel a MYTHOS Produkció Kft, a Táncház Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére létrejött nemzetközi videó
16.10-16.30 25 éves a Táncol”KODO” felvétel 2. blokk
16.30-16.45 Beloiannisz Triandafylla Görög Néptáncegyüttes felvétel
17.00-17.30 Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport műsora – élő
17.30-18.00 Lippert Ferenc műsora – néptáncoktató Tés – élő
18.00-18.25 25 éves a Táncol” KODO” felvétel 3.blokk
18.25-től a Flare Beas együttes dalai felvételről
19.00-től Moldvai táncház
ÚJRAGONDOLT HETÉS – A TÖRTÉNELMI HETÉS VISELETÉNEK FELDOLGOZÁSA, MAI ALKALMAZÁSA, SZLOVÉNIAI MAGYAR ÉS ZALAI NÉPMŰVÉSZEKKEL, DESIGNER BEVONÁSÁVAL – 6 NAPOS TUDÁSÁTADÓ TÁBOR
Zalaegerszeg, 2020. augusztus 10-15.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
2020.augusztus 10.
8:00-9:00 Megérkezés, regisztráció
9:00-12:30 A csoportok műhelyeinek kialakítása
A varráshoz szükséges anyagok kiosztása
Közös megbeszélés: az elkészült öltözetek bemutatása, az újabb készülő öltözetek megvalósításának egyeztetése a csoportok között az átfedések megakadályozására
12:30-13:30 Ebéd
13:30-19:00 Az alkotó team-ek elkezdik munkájukat oktatók szakmai vezetésével
Dokumentálás: Az elkészült öltözetekről dokumentáció összeállítása: rajzok, tervek, alapanyag szükségletek, méretek. Látványrajzok készítése, modellezés, szabás, viselet kiegészítők meghatározása
19:00-20:00 Vacsora
20:00- Team-ek munkájának folytatása
2020. augusztus 11.
8:00-9:00 Reggeli
9:00-13:00 Team-munka folytatása oktatók szakmai vezetésével
Alkotócsoportok elnevezésének megbeszélése
Ruhapróba, varrás megkezdése
A díszítések elhelyezése az öltözéken (hímzések, csipkék, nemezelés, kiegészítők stb. kivitelezése)
Varrás folytatása
13:00-14:00 Ebéd
14:00-19:00 Team-munka folytatása
19:00-20:00 Vacsora
20:00- Az eddig elkészült munka eredményének csoportok közötti megosztása.
202. augusztus 12-13-14.
8:00-9:00 Reggeli
9:00-12:30 Team-munka folytatása oktatók szakmai vezetésével
12:30-13:30 Ebéd
13:30-19:00 Team-munka folytatása, ruhapróbák gyermek és fiatal felnőtt modellek bevonásával
19:00-20:00 Vacsora
20:00- Beszámoló a napi munkáról, team-munka folytatása
2020. augusztus 15.
8:00-9:00 Reggeli
9:00-12:30 Közös beszámoló az eddig elvégzett munkáról, az őszi időszak terveinek ismertetése
Műhelyek összecsomagolása
Felkészülés az otthoni munkára
12:30-13:30 Ebéd
13:30 Hazautazás
FEHÉRVÁRI BÚTORFESTŐ ALKOTÓTÁBOR
Székesfehérvár 2020. július 20-24.
A Fehérvári Bútorfestő Alkotótábor a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Július 20.
09:00-10:30 Regisztráció
10:30-12:00 Ismerkedés egymással és a bútorfestés témakörével
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 A sárközi bútorfestészet c. előadás
18:00-19:00 Vacsora
Július 21.
09:00-12:00 Egy tábla és egy ládikó festésének előkészítése
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 A festékkészítés technikái, keverés
18:00-19:00 Vacsora
Július 22.
09:00-10:30 Mintatervezés a táblaképhez
10:30-12:00 Előrajzolás
13:00-15:00 Festés
15:00-17:00 Közös városnézés
17:00-18:00 Csapatépítő program
18:00-19:00 Vacsora
Július 23.
09:00-10:30 Mintatervezés a ládához
10:30-12:00 Előrajzolás
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Festés
18:00-19:00 Vacsora
Július 24.
09:00-12:00 – A munkák befejezése egyedi sajátosságok
12:00-13:00 – Ebéd
13:00-14:30 – Lakkozás
14:30-16:00 – Hazautazás
HATÁROK NÉLKÜLI NÉPRAJZI NÉPFŐISKOLA
Békéscsaba, 2020. július 20-25.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Csoportvezetők: Dr. Illés Károlyné, Népművészet Mestere, népi iparművész és Jenei Anikó, népi iparművész
Július 20. hétfő
10.30-18.00 Békés megyei szűcshímzés textilen és bőrön. A hímzés színezése, ornamentikája és öltéstechnikája. A bőrhímzés alkalmazásával ékszerek készítése.
Július 21. kedd
9.00-18.00 Békés megyei szűcshímzés textilen és bőrön. A hímzés színezése, ornamentikája és öltéstechnikája. A bőrhímzés alkalmazásával ékszerek készítése.
Július 22. szerda
9.00-18.00 A baranyai horvát főkötő díszítményei kompozíciója, színezése és öltéstechnikája.
Július 23. csütörtök
9.00-18.00 A furtai hímzés öltéstechnikája, szabadon választott funkciójú tárgyak készítése.
Július 24. péntek
9.00-18.00 A gyetvai hímzés újszerű feldolgozásának módjai.
Július 25. szombat
9.00-13.30 A héten tanultak ismétlése, gyakorlása.
14:00 Hazautazás
FEHÉRVÁRI CSIPKEHÉT
Székesfehérvár, 2020. július 13-17.
A Fehérvári Csipkehét a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
2020. július 13.
9.00-10.30 Regisztráció
10.30-12.30 Ismerkedés
12.30-13.30 Ebéd
13.30-15.00 Kiállítás rendezés
15.00-16.30 Szakmai munka előkészítése
18:30-19:30 Vacsora
2020. július 14.
9.00-10.30 Az úrvölgyi csipke bemutatása
10.30-12.30 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban (A kezdők elsajátíthatják a csipkeverés alapjait, a haladók szél-és betétcsipkét készítenek)
12.30-13.30 Ebéd
13.30-16:30 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
16.30-tól Városnézés Székesfehérváron
18:30-19:30 Vacsora
2020. július 15.
9.00-12.30 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
12.30-13.30 Ebéd
13.30-15.30 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
15:30-17:30 Közös városnézés
17:30-18:30 Csapatépítő program (mézeskalácskészítő workshop)
18:30-19:30 Vacsora
2020. július 16.
9.00-12.30 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
12.30-13.30 Ebéd
13.30-16.30 Kiállítás megtekintése a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban
16:30-18:00 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
18:30.19:30 Vacsora
2020. július 17.
9.00-12:30 Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
12.30-13.30 Ebéd
13.30-15.00 Műhelymunka zárása, az elkészült alkotások bemutatása
15.00 Hazautazás
On-line Kézműves Szakkörök Szakmai Konferenciája
2020. július 4.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
A székesfehérvári Kézműves Szakkörök Szakmai Konferenciát idén on-line formában valósítjuk meg. A programon youtube csatornán láthattok előadást, lapozható füzetekben olvashattok többek közt a komáromi ládák történetéről a mézeskalács ütőfákról, de a csipkék típusait is megismerhetitek. Rövid összefoglalót olvashattok a Hungarikumok-értéktárak rendszeréről. A lakócsai gyöngyfűzést vagy egy egyszerűbb gyékényből készített játék fogásait is elsajátíthatjátok. Sőt, virtuális kiállításban is gyönyörködhettek programunkban.
Kérjük az érdeklődőket, hogy a jelentkezzenek az űrlapon, s a hozzáférést a konferencia anyagaihoz a megadott e-mail címre küldjük 2020. július 04-én.
Várunk szeretettel!
A regisztrációs űrlap linkje:
FELVIDÉK-MATYÓFÖLD KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ TÁBOR PROGRAMJA
Mezőkövesd, 2020. június 24-28.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
- június 24. szerda:
Dél körül érkezés Mezőkövesdre
Délután rövid városnézés (Hajdú Ráfis János Gépmúzeum, Takács István Gyűjtemény)
Este baráti beszélgetés, program egyeztetés
2020. június 25. csütörtök:
Délelőtt kézműves vendégeink bemutatkozása, Közösségfejlesztő program
Délután Mesterségbemutatók (mintarajzolás, gyékényfonás, szalmafonás)
Este baráti beszélgetés
2020. június 26. péntek:
Délelőtt részvétel a VII. Százrózsás Hímzőkiállítás megnyitó és díjkiosztó ünnepségén
Délután Szakmai előadások:
- A Magyar Művészeti Akadémia mecénás tevékenysége
- A VII. Százrózsás Hímzőpályázat anyagának értékelése
- Szentistváni vizitke minta újra alkalmazásának lehetőségei
- Hagyományos technikák modern viselet darabokon
Közös Bográcsgulyás készítés
2020. június 27. szombat:
Délelőtt a vendéglátó mezőkövesdi kézművesek bemutatkozása,
Közösségfejlesztő program
Délután Mesterségbemutatók (horgolás, sablonálás, hímzés)
Este baráti beszélgetés
2020. június 28. vasárnap:
Délelőtt a Százrózsás Hímzőkiállítás megtekintése a Matyó Múzeumban tárlatvezetéssel
Mesterségbemutató (mézeskalács készítés, szövés)
Hazautazás
TEXTILES KONFERENCIA
Békéscsaba, 2020. március 7-8.
A Textiles Konferencia a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Szakmai védnökök:
Népművészeti Egyesületek Szövetsége Hímző-, Szövő-, Nemez-, Csipke- és Viseletkészítő Szakmai Bizottságai
Európai Kézműves Szövetség (European Folk Art and Craft Federation)
A konferencia helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Kar (Békéscsaba, Bajza u. 33.)
Konferencia programja:
Március 7. (szombat)
07.00 – 08.00 Reggeli
08.00 – 08.30 Az Európai Kézműves Szövetség tevékenysége
Előadó: Solveig Grinder, az Európai Kézműves Szövetség elnöke
08.30 – 09.15 A hagyományos hímzés életben tartása a népviseleten keresztül Norvégiában
Előadók: Barbro Storlin, a Norvég Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke
09.15 – 10.00 Élő örökség – finn textilhagyományok ma
Előadó: Kikka Jelisejeff, a Taito Finn Kézműves Szervezet fejlesztési igazgatója
10.00 – 10.30 Szünet
10.30 – 11.15 A hímzés jelenlegi használata Szlovákiában
Előadó: Natália Mišovičová, az ULUV munkatársa
11.15 – 12.00 Időtálló nemzeti kézművesség Észtországban
Előadó: Liis Burk és Anu Randmaa, az Észt Népi Művészeti Egyesület Kollégiumának munkatársai
12.00 – 13.30 Ebéd
13.30 – 14.15 Mozgásban lévő kultúra – Ausztria textiles hagyományai a mai életünkben.
Előadó: dr. Monika Primas Stájerországi Népi Kulturális Szervezet igazgatója
14.15 – 15.00 Kézműves nyelv Sápmi-ban – Lappföldön – régen és ma
Előadó: Anna-Stina Svakko, számi kézműves mester
15.00 – 15.30 Szünet
15.30 – 16.15 Népi textíliák használata napjainkban Magyarországon
Előadó: Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely nyugalmazott vezetője
16.30 – 17.30 Vacsora
18.00 Kirándulás Gyulára, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, s egyéb nevezetességek megtekintése
Március 8. (vasárnap)
07.00 – 08.30 Reggeli
08.30 – 09.00 Hímzések a mai használati textíliákon
Előadó: Dr. Illés Károlyné, a NESZ Hímző Szakmai Bizottságának vezetője
09.00 – 09.30 Szőttesek a mai használati textíliákban
Előadó: Szenczi Jánosné, a NESZ Szövő Szakmai Bizottságának vezetője
09.30 – 10.00 Csipkék a mai használati textíliákban
Előadó: Tóthné Kiss Szilvia, a NESZ Csipke Szakmai Bizottságának vezetője
10.00 – 10.30 Szünet
10.30 – 11.00 Nemezek a mai használati textíliákban
Előadó: Nagy Mari, a NESZ Nemez Szakmai Bizottságának vezetője
11.00 – 11.30 Népi viseletek a mai használati ruháinkban
Előadó: Berzeviczy-Fehér Jánosné a NESZ Viselet Szakmai Bizottságának vezetője
11.30 Konferencia zárása és ebéd
TEXTILHÍMZÉS, SZÖVÉS MEGJELENÍTÉSE AZ ÖLTÖZKÖDÉSBEN – 4 NAPOS WORKSHOP
Berettyóújfalu, 2020. február 20-23.
A Textilhímzés, szövés megjelenítése az öltözködésben – 4 napos workshop a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
2020.02.20.
13:00-14:00 Megérkezés, regisztráció
14:00-18:00 Előadás és konzultáció lehetősége: A hagyományos felső öltözékek bemutatása (pruszlik, paraszti blúz, vizitke); Konzultáció a mai viseletben való újragondolás lehetőségeiről.
18:00-19:00 Vacsora
2020.02.21.
09:00-13:00 Gyakorlati műhelymunka: Szoknya modellezése és különböző fazonok kialakítási módjai
13:00-14:00 Ebéd
14:00-18:00 Gyakorlati műhelymunka: Szoknya modellezése és különböző fazonok kialakítási módjai
18:00-19:00 Vacsora
2020.02.22.
09:00-13:00 Gyakorlati műhelymunka: Szoknyatervezés saját alkatra, rajzolás, szabásminták átalakítása a kiválasztott fazonra, szoknya szabása
13:00-14:00 Ebéd
14:00-18:00 Gyakorlati műhelymunka: Szoknyatervezés saját alkatra, rajzolás, szabásminták átalakítása a kiválasztott fazonra, szoknya szabása
18:00-19:00 Vacsora
2020.02.23.
09:00-13:00 Gyakorlati műhelymunka: Komádi motívumok tervezése, alkalmazási lehetőségei, kirajzolása a választott fazonra.
13:00-14:00 Ebéd
14:00 Hazautazás
SZŰR, GUBA, NEMEZ VISELETEK NAPJAINKBAN – 4 NAPOS WORKSHOP
Berettyóújfalu, 2019. november 21-24.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
November 21. csütörtök
14.00 – 17:00 előadások
Guba, az elfeledett viselet. Előadó: Dezsőné Borbély Emma szövő népi iparművész
Tervezés a szövés előtt. Előadó: Kányási Holb Margit textilművész
November 22. péntek
9.00-12.00 Gyakorlati műhelymunka: Gyapjú festése növényekkel.
Előadó, gyakorlatvezető: Páll Etelka gyapjúfestő, szövő
12:00-13:00 Ebéd szünet
13:00-17:00 Szövés a guba szövéstechnikájának felhasználásával (ülőpárna, tarsoly készítése)
Gyakorlatvezetők: a Gubás társulat szövői
November 23. szombat
9:00-12:00 Gyakorlati műhely munka, gyakorlatvezetők: a Gubás társulat szövői (ülőpárna, tarsoly készítésének folytatása + kisebb bábok készítése hengerek és karmantyúk segítségével)
12:00-13:00 Ebéd szünet
13:00-17:00 Gyakorlati műhely munka, gyakorlatvezetők: a Gubás társulat szövői
November 24. vasárnap
09.00-12.00 Gyakorlati műhely munka, gyakorlatvezetők: a Gubás társulat szövői
Befejező munkafázisok elkészítése. Szádfán szalag és vállpánt szövése
„NÉPHAGYOMÁNY A FENNTARTHATÓ TÁRSADALOM SZOLGÁLATÁBAN” – konferencia
2019. október 12-13.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Október 12. – SZOMBAT
- 8:30–9:30 – Regisztráció
- 9:30–10:00 – Megnyitó, az Atilla Király Gimnázium bemutatkozása
- 10:00-10:50 – Törő Krisztina (SzÖSz): „Mi a Szösz – bemutatkozik a Szeri Ökotanyák Szövetsége”
- 10:50-11:10 – Kávészünet
- 11:10-12:00 – Cseh Fruzsina (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Néprajztudományi Intézet): „Szekerek és kocsik a paraszti járműkultúrában”
- 12:10-13:00 – Nagy Tamás (SzÖSz): „Méhészkedés természetesen”
- 13:00-14:30 – Közös ebéd
- 15:00-18:30 – Kézműves foglalkozások (gyékény, csuhé, szalma és sás megmunkálása, szövés, kovácsolás, nemezelés és gödrös égetés) valamint vacsorakészítés (bográcsozás, kenyérsütés és ételkészítés sütődiszkoszban)
- 19:00-20:00 – Közös vacsora
- 20:00-tól – Kötetlen beszélgetés, ismerkedés, tapasztalatcsere, zeneszó
Október 23. – VASÁRNAP
- 8:00-9:30 – Reggeli
- 9:30-10:30 – Buzás Miklós (Szabadtéri Néprajzi Múzeum): „Föld-ház – hagyományos föld-építési módok és technológiák”
- 10:30-11:30 – Nagy György (Gömöri Kézművesek Társulása, Szlovákia): „Kézművesség Gömörben”
- 12:00 – A konferencia zárása
A rendezvény a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
Mesterségek dicsérete – népművészeti fesztivál
2019. szeptember 21-22-én a Csillag erőd előtt
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
szeptember 21.
10.00 KicsiÓriás zenekar koncertje
11.00 Réparetekmogyoró Társulat műsora
14.00 Nosztalgia Operett műsor
17.15 Black Birds – Beatles Tribute Zenekar
19.00 Blahalouisiana koncert
20.30 Dj Tomek videoDisco
szeptember 22.
10.00 Holló Együttes zenés műsora
11.00 Cseperedők Néptáncegyüttes fellépése
13.00 Riegel Zoltán élménydobolása
13.30 Komáromi Mesterségek bemutatása
zászlós felvonulás
14.00 Garabonciás Néptáncegyüttes műsora
15.00 100 tagú Citerazenekar műsora
16.30 Fekete lakkcipők – koncert
18.00 Riegel Zoltán élménydobolás
Fehérvári Bútorfestő Alkotótábor
Székesfehérvár, 2019. július 22-26.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Július 22. Hétfő
9.00-10.30 – Regisztráció
10.30-12.00 – Ismerkedés egymással és a bútorfestés témakörével
12.00-13.00 – Ebéd
13.00-16.00 – A felvidéki bútorfestészet c. előadás
18.00-19.00 – Vacsora
Július 23. Kedd
9.00-12.00 – Egy tábla és egy ládikó festésének előkészítése
12.00-13.00 – Ebéd
13.00-16.00 – A festékkészítés technikái, keverés
16.00 – Városnézés
18.00-19.00 – Vacsora
Július 24. Szerda
9.00-10.30 – Mintatervezés a táblaképhez
10.30-12.00 – Előrajzolás
13.00-16.00 – Festés
18.00-19.00 – Vacsora
Július 25. Csütörtök
9.00-10.30 – Mintatervezés a ládához
10.30-12.00 – Előrajzolás
12.00-13.00 – Ebéd
13.00-16.00 – Festés
16.00-18.00 – Esti séta
18.00-19.00 – Vacsora
Július 26. Péntek
9.00-12.00 – A munkák befejezése egyedi sajátosságok
12.00-13.00 – Ebéd
13.00-14.30 – Lakkozás
14.30-16.00 – Hazautazás
NEMZETKÖZI FAFARAGÓ TALÁLKOZÓ
Békéscsaba, 2019. július 15-20.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Oktatók: Széll János etnográfus, Népi Iparművész, Nagy József fafaragó
Július 15. hétfő
Megnyitó
Előadás: A békéscsabai festett bútorok
Ismerkedés a hét feladataival
Munkafolyamatok megbeszélése, csoportok kialakítása
Faanyagok kiválogatása, előkészítése, munkafeltételek egyeztetése
Esti program: Székely est és táncház
Július 16-19. keddtől péntekig
„A” csoport: kosaras hinta készítése
„B” csoport: harangláb elkészítése
Esti programok:
kedd: Kürtöskalácssütés – Közös éneklés
szerda: Táncház
csütörtök: Népi kézműves szellemi és gyakorlati vetélkedő
péntek: Táborvégi vigasság és táncház
Július 20. szombat
Befejező műveletek
Újragondolt Hetés – A történelmi hetés viseletének foldolgozása, mai alklamazása, szlovéniai magyar és zalai népművészekkel, designer bevonásával – 6 napos tudásátadó tábor
2019. július 8-13.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
2019. július 8.
8,00-9,00 Reggeli
9,00 A csoportok műhelyeinek kialakítása
Az varráshoz szükséges anyagok kiosztása
Közös megbeszélés: a „végleges” tervek egyeztetése a csoportok között az átfedések megakadályozására
12,30 Ebéd
13,30- 19,00 Az alkotó team-ek elkezdik munkájukat
Dokumentálás: utalás a múzeumi adatokra, fotódokumentáció rögzítése folyamatosan. A dokumentáláshoz már az elejétől rögzíteni kell a leltári számot, fotóanyagot, rögzíteni, hogy ki tervezte az öltözék stílusát, formáját, ki a hímzést, csipkét, szőttes mintát stb.
Látványrajzok készítése
Modellezés, szabás
Viselet kiegészítők meghatározása
19,00 Vacsora
20,00- Team-ek munkájának folytatása
2019. július 9.
8,00-9,00 Reggeli
9,00-13,00 Márkajel tervezésének elindítása a csoportokban.
Team-munka folytatása:
Ruhapróba, varrás megkezdése
A díszítések elhelyezése az öltözéken
hímzések, csipkék stb. kivitelezése
Varrás folytatása
13,00 Ebéd
13,30- 19,00 Team-munka folytatása
19,00 Vacsora
20,00- Az eddig elkészült munka eredményének csoportok közötti megosztása.
2019. július 10-11-12.
8,00-9,00 Reggeli
9,00-12,30 Team-munka folytatása
12,30-13,30 Ebéd
13,30- 19,00 Team-munka folytatása
19,00-20,00 Vacsora
20,00- Beszámoló a napi munkáról
Team-munka folytatása
2019. július 13.
8,00-9,00 Reggeli
9,00-12,30 Közös beszámoló az eddig elvégzett munkáról, az őszi időszak terveinek ismertetése
Műhelyek összecsomagolása
Felkészülés az otthoni munkára
12,30-13,30 Ebéd
13,30-tól Hazautazás
„Közös Értékeink” – népművészeti fesztivál
2019. július 13.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Miskolc, Nagy Lajos király utca 18.
9-17 óra között népművészeti fesztivál határon túli és hazai népi kézművesekkel, művészeti csoportokkal
„népművészeti fesztiválunk egy olyan kulturális rendezvénynek a megvalósítása, ami a generációk közötti párbeszédről, az értékátadás ösztönzéséről, valamint a közösségszervezésről, hálózatosodásról és a hosszú távú határon átívelő együttműködések kialakításáról szól”
Egész napos csalási program keretében határon belüli és határon túli kézműves mesterek várják a tisztelt érdeklődőket.
Program:
Az egész nap folyamán mesterségbemutatók és kézműves vásár várja az érdeklődőket
vendég: a Gömöri Kézművesek Társulásának mesterei
népi játszókert, népi játszóházi foglalkozások
Színpadi program:
9 órától
gyerekprogram: Zagiba Tamás mesemondó (Várhosszúrét)
Kováts Marcell – tekerőlanton és tárogatón zenél (Kassa)
Gyöngyvirág Éneklő Csoport (Várhosszúrét)
Kokas Banda (Kárpátalja)
Novák László citerál
Árvalányhaj Éneklő Csoport (Királyhelmec)
A Buzitai Citerazenekar (Buzita)
Ács Gyula felvidéki dudanóták
Csiszár István és barátainak népzenei koncertje
Mesterek és mesterségek, Dunán innen és túl – 3 napos nemzetközi workshop
Komárom-Szőny, 2019. július 8-10.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Komárom-Szőny, Petőfi u. 3.
Kézműves jó gyakorlatok megismerése, tapasztalatok gyűjtése, hagyományos és innovált kézműves technikák elsajátítása. Környezetbarát, tudatos újrahasznosítás, együttműködési lehetőségek keresése a kézművesség területén.
Program:
2019. július 8. 10.00 – 18.00
– A szlovák Tradicne Ludové umelecké remeslá egyesület tevékenységét, működését, az elnyert pályázatok és az azokban vállalt szerepét, bemutatják Milos Kunkel elnök és Lubica Kuzmova egyesületi vezetők.
– Műhelymunka és szlovák mesterek bemutatói – Együttdolgozás/vesszőszobrászat, zöldvessző, fonás, alternatív anyagok/pedignád alkalmazása, kosárfonás/
– Szakmai kirándulás: Bertáné Lőcsei Krisztina fazekas műhelyének látogatása
– Ötletbörze
2019. július 9. 8.00 indulás
– Nyitott műhely látogatás a hartai bútorfestő házaspár műhelyében. Tájházak megtekintése
– Ötletbörze
2019. július 10. 10.00-18.00
– A „Kutatás – tanulás – tanítás” komáromi bútorfestés projekt bemutatása. A projekt munkák kiállítása
– Műhelymunka – bútorfestés, mesterek és tanítványok segítségével.
– Innoválható technikák, új anyagok, gyakorlati munka. A megyei mesterek bemutatói, együttdolgozás.
– Tüzekárium nyitott műhely megtekintése.
– Ötletbörze
A műhelylátogatások további inspirációt adnak a kézműves alkotás továbbgondolására, A műhelyekben dolgozó mesterek maguk is haladó módon segítik a hagyományos kézművesség tovább éltetését és tovább adhatóságát.
„Nemzetiségi Napok” – népművészeti fesztivál
2019. július 7.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Székesfehérvár, Rácz utca: Szerb Ortodox templom kertje
9.00-18.00 Kézműves bemutatók és vásár
Többek között: mézeskalács, fafaragás, virágkötés, ékszerkészítés, bőrművesség, szövés, játékkészítés, hímzés, csuhé, gyöngyfűzés, MintaKINCStár
14.30-19.00 színpadi produkciók
Szabad Színház: Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök bábelőadás
Posareváci egyházi kórus
Ruzmarin FolkeStars – Budakalász
Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyüttes
Vértesboglári Német Nemzetiségi Tánccsoport
Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport
Schwowischi Buam
Triandafylla Együttes
Beloianniszi Görög Kulturális Egyesület Ifjusági csoport
Zorba Görög Néptáncegyüttes – Székesfehérvár
Andi bohóc
Flare Beás együttes – Devecser
A délutáni programok ideje alatt a templom látogatható
Nemzetközi Kispalóc Kézműves Tábor
Tarnaméra, 2019.07.01-06.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
NAPIREND
7.00 Ébresztő
7.20 Reggeli torna
8.00 Reggeli
9.00-10.30 Szabadidős foglalkozás: strandolás, futball-labdázás
10.30 Tízórai
11.00-12.30 Kézműves foglalkozás:
1.nap: Keresztszemes hímzés
2.nap: Keresztszemes hímzés folytatása
3.nap: Keresztszemes hímzés folytatása
4.nap: Keresztszemes hímzés befejezése, Zsinórkészítés, Kötélverés
5.nap: Gyöngyfűzés – ékszerkészítés
12:45 Ebéd
14:00-14:30 Csendespihenő
14:45-16:15 Kézműves foglalkozás:
1.nap: Gyékényezés (sodrás, kötözés) – lovacskakészítés
2.nap: Gyékényezés – madárkakészítés
3.nap: Vesszőmunka (gúzs) – karikadobáló készítése
4.nap: Zsinórkészítés, Kötélverés
5.nap: Nemezelés
16:15 Uzsonna
16.30-17.45 Szabadidős foglalkozás: strandolás…
18.30 Vacsora
19.00-20.00 Szabadidős foglalkozás: spontán játék (futball-labdázás, tollaslabdázás, stb.)
20.00-21.00 Folklór programok: népi játék, néptánc, népmese, népdal
1.nap: moldvai táncok, magyar népdalok, népi gyermekjátékok: dalos körjátékok
2.nap: moldvai táncok, népi gyermekjátékok: kergetős körjátékok, magyar népmese hallgatás
3.nap: moldvai táncok, ügyességi játékok, magyar népmese hallgatás
4.nap: moldvai táncok, népi sportjátékok, magyar népmese
- nap: moldvai táncok, népi sportjátékok
22.00 Villanyoltás
Hagyományőrző tábor romániai és vajdasági részvevőkkel
Magyarpolány, 2019. június 29-július 02.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
Június 29.
9.00-10.00 – Érkezés, regisztráció
10.00-13.00 – Tábornyitás, ismerkedés
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Veszprém megye hagyományainak történeti áttekintés
17.00-18.00 – Vacsora
18.00-20.00 – Ismerkedés Magyarpolány hagyományaival
Június 30.
8.00-9.00 – Reggeli
9.00-11.00 – A Válaszúti Kallós Alapítvány múltjának és jelenének bemutatása, a hagyományőrzés lehetőségei Erdélyben
11.00-13.00 – Népviseleti babakészítés
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Népi fafaragás
16.00-18.00 – Népi bőrművesség
18.00-19.00 – Vacsora
Július 01.
8.00-9.00 – Reggeli
9.00-13.00 – Ismerkedés a népi fafaragás motívumrendszerével és technikai hátterével
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Szalmafonás hagyományai Veszprém megyében
16.00-18.00 –Népi bútorfestés – bevezetés a festett bútorok világába (a régmúlt festett bútorai és a bútorfestés napjainkban); bútorfestés alapismeret, minták jelentése, mint szerkesztés
18.00-19.00 – Vacsora
19.00-20.00 – Élő-Forrás Hagyományőrző Egyesület
Július 02.
08.00-09.00 – Reggeli
09.00-11.00 – Szövés hagyományai és eszközei
11.00-13.00 – Hímző hagyományok Veszprém megyében – A hímzés alapjai
13.00-14.00 – Ebéd
14.00-16.00 – Elkészült tárgyak bemutatója
16.00-tól – Tábor zárása
Nemzetközi Csipkekonferencia Palócföldön
Kozárd, 2019.06.29.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
8.30 Érkezés, Regisztráció
9.30 A rendezvény és kiállítás hivatalos megnyitása
Köszöntőt mond:
dr. Hajasné Banos Márta, Kozárd község polgármestere,
Bablena Ferenc István, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke
Bemutatkozik a Magyar – Kínai Kulturális Egyesület
Előadó: Wang Yuxiang az egyesület alelnöke
Megalakult a „RINK”
Remeselnícky inkubátor Gemer
Előadó: Helena Novotná intézményvezető
Konferencia, előadás, gyakorlati ismeretek, tudásmegosztás:
„Móga csipke” új kutatási eredmények
Előadó: Erdei T. Lilla etnográfus, múzeológus, az Iparművészeti Múzeum munkatársa
Szakmai bemutató, műhelymunka:
A móga csipke sajátos elemeinek technikai megoldásai
Gyakorlatvezető: Erdei T. Lilla
Kisjankó Bori Hímzőkonferencia
Mezőkövesd, 2019. június 28-29-30.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
2019. június 28. péntek
Délelőtt:
Érkezés a Közösségi Házba, regisztráció, a kiállításra nem kerülő pályázati anyagok átvétele
11.00 XXIX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjátadó- és kiállítás megnyitó
13.00 Ebéd a Hímzőkonferencia résztvevői számára
A beérkezett pályázati anyag értékelése
14.00-15.00
Lakástextíliák és közösségi terek kategóriába beérkezett textíliák értékelése
15.00-16.00
Öltözetek és kiegészítők kategóriába beérkezett textíliák értékelése
Képzés-oktatás-tudásátadás
16.00-16.30
Tudásmegosztás kis közösségekben
Előadó: Kölcseyné Balázs Mária, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkatársa
16.30-17.00
Hogyan lehet a fiatalokat kézműves szakma tanulására ösztönözni?
Előadó: Benő Nagy Réka, BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola oktatója
17.00-18.00
Kérdések és hozzászólások
Beszélgetés résztvevői: Kölcseyné Balázs Mária és Benő-Nagy Réka
19.00 Vacsora
20.00 Baráti találkozó – Folklór műsor és táncház
2019. június 29. szombat
Népszerűsítés
10.00-10.30
Kézművesség, közösség, élmény. A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye működésének bemutatása
Előadó: Farkas Réka, a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyének vezetője
10.30-11.00
Elektronikus könyv, tudásátadás az interneten
Előadó: Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke
11.00-12.00
Kérdések és hozzászólások
Beszélgetés résztvevői: Farkas Réka, Berecz Lászlóné
12.30 Ebéd
Jó gyakorlatok
14.00-14.30
A workshop módszere, értékesítés a 21. században
Előadó: Szabó Erzsó, Junior Prima díjas nemezkészítő
14.30-15.00
Saját brand építése
Előadó: Stumpf Imre ruhatervező
15.00-16.00
Kérdések és hozzászólások
Beszélgetés résztvevői: Szabó Erzsó és Stumpf Imre
16.00-16.30 Szünet
Tervezés – színek és az anyaghasználat
16.30-17.00
Matyó hímzések újragondolása, tervezése
Előadó: Zeleiné Pap Bernadett Népi Iparművész
17.00-17.30
Formák, színek titkos élete otthonunkban
Előadó: Trom Kata tér-rendező, nyakékmíves
17.30.18.30
Kérdések és hozzászólások
Beszélgetés résztvevői: Trom Kata és Zeleiné Pap Bernadett
19.00 Vacsora
2019. június 30. vasárnap
Marketing
10.00-10.30
A kézműves és a követői: Tartalomírás a gyakorlatban
Előadó: Várőri Adrienn marketing szakember
10.30-11.00
Reprezentáció és márkaképviselet
Előadó: Hrivnák Tünde divattervező
11.00-12.00
Kérdések és hozzászólások
Beszélgetés résztvevői: Várőri Adrienn, Hrivnák Tünde
12.00-16.00
Kézműves bemutatók (hímzés, fazekasság, mézeskalácsosság, bútorfestés, szövés, gyékényfonás), hímzés gyakorlat, táncház
(A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják)
KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM
2019. június 28 – 30.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Otthonról haza” című projekt elemeként.
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren
2019. június 28., péntek
15.00 Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorának nyilvános főpróbája a sokadalmi színpadon.
17.30 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról: Sóvirág Citerazenekar – Dévaványa, Ilyés Levente mesemondó – Békéscsaba, Rakonczai Kata Bíborka népdalénekes – Csanádapáca, Talentum Egyesület néptánccsoportja – Vajdaság, szólótáncosok: Róth Bence és Zolnai Réka – Mezőberény, Lendér Levente – Gyula, Hajzer Sándor és Szabó Dorka – Mezőberény, kísér a Dűvő Zenekar
18.20 „Idenézz a figurára” – táncház a tér öt pontján
18.30 Körös-völgyi Sokadalom megnyitója
19.00 Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora a sokadalmi színpadon
Közreműködnek: Hétpróbás Néptánciskola Hárompróbások és Hétpróbások Csoportja – Békéscsaba, Tiszavirág Néptáncegyesület Cibere csoportja – Deszk, Bóbita Néptánccsoport – Hódmezővásárhely, Kis-Berényke Táncegyüttes – Mezőberény, Talentum Egyesület néptánccsoportjai – Vajdaság, valamint a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny kiemelt arany minősítést kapott indulói, kísér a Dűvő Zenekar
2019. június 29., szombat
10.00 Országos Gyermektánc Fesztivál – Gyermekjátszó
11.15 Békés Megyei Táncosok Találkozójának nyilvános főpróbája
15.00 Békés Megyei Táncosok Találkozója
Közreműködnek: Báró Bölönyi József Biharugrai Hagyományőrző Néptáncegyüttes Utánpótlás csoportja – Biharugra, Belencéres Néptáncegyüttes Gyermek csoportja – Békés, Belencéres Néptáncegyüttes Ifjúsági csoportja – Békés, Berecske Néptánccsoport – Mezőberény, Cimbora Gyermek Táncegyüttes – Gyula, Gyöngyszemek Ifjúsági Táncegyüttes – Gyula, Harsány Táncegyüttes – Körösnagyharsány, Kamuti Ifjúsági Néptáncegyüttes – Kamut, Kis-Berényke Néptáncegyüttes – Mezőberény, Komádi Kis-Csicsergők csoportja – Komádi, Nagybokréták Tánccsoport – Mezőberény, Zsákai Zsizsegők – Zsáka, valamint a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny legeredményesebb indulói, kísér a Ludas Zenekar és a Talléros Együttes
18.00 Langaléta Garabonciások – Gólyalábas utcaszínház
18.45 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Közreműködnek: Szivárvány Bábcsoport – Szeghalom, Nagybánhegyesi IGLICE Citeraegyüttes – Nagybánhegyes, Talentum Egyesület néptánccsoportjai – Vajdaság, Pataky Lídia Edit mesemondó – Gyula, Talléros Együttes – Békéscsaba, Balkán Táncegyüttes – Békéscsaba, Ifj. Mahovics Tamás szólótáncos – Békés, Hlásznyik Attila népzenész – Békéscsaba
20.30 Békés Megyei Néptáncgála a Tószínpadon
Közreműködnek: Balkán Táncegyüttes – Békéscsaba, Belencéres Néptáncegyüttes – Békés, Berény Táncegyüttes – Mezőberény, Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes – Békéscsaba, Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes – Elek, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Körös Táncegyüttes – Gyula, Körösmenti Táncegyüttes – Gyomaendrőd, Tabán Táncegyüttes – Békéscsaba, kísér a Bürkös Zenekar
2019. június 30., vasárnap
10.00 A Békéscsabai Napsugár Bábszínház „Csacsifogat” című előadása
15.00 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Közreműködnek mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról: Meseházi Családi Dalárda – Békéscsaba, Dihen Ferenc mesemondó – Békés, Párta Banda – Újkígyós, Illés Panna Népdalkör – Gyula, Talentum Egyesület néptánccsoportjai – Vajdaság, Jani Ágota Eszter népdalénekes – Békéscsaba, Skaliczki Tamás mesemondó – Békéscsaba, Körös Táncegyüttes – Gyula, Kádár Ferenc és a Kis Duó – Körösladány, Gyomaendrőd, Gyöngygallér Énekegyüttes – Békéscsaba, Botyánszki Jázmin Boglárka mesemondó – Békéscsaba, Vésztői Népdalkör – Vésztő, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, kísér a Suttyomba Zenekar
17.30 „Macskacicó” interaktív mesemondás, mesél a Pompás Napok mesemondója: Náfrádi Anikó
18.00 A Suttyomba Zenekar koncertje
19.00 A Balassi Táncegyüttes „Őszülő Halánték” Senior Csoportjának műsora
Kísér a Suttyomba Zenekar
A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség bemutatóval, játszóházzal és népművészeti vásárral várjuk az érdeklődőket.
A népi kézműves műhelyekben megismerhetik a hagyományos mesterségeket: csuhé- és gyékényfonás, szegedi papucs készítés és hímzés, bőrművesség (saru és bocskorkészítés), viseletkészítés, hímzés és csipkeverés (alsónemű és felsőruházat), ékszer és egyéb kiegészítők készítése (kalap, süveg, főkötő, táska stb.), kovácsolás, fafaragás.
A rendezvény ideje alatt minden nap íjászbemutatót tart a Kerecsényi Íjász Egyesület. A Viaticum Alapítvány megújuló energiákat népszerűsítő játszóháza és a Békés Megyei Román Önkormányzat értékbemutató kiállítása várja a látogatókat.
Az érdeklődők a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthetik a „Dél-alföldi viseletek régen és ma” című kiállítást.
A gyermekek mindhárom nap alatt régimódi játszótéren ügyességi és népi játékokkal mulathatják idejüket.
Gazdag folklórprogram, magyaros vendéglátás várja a látogatókat.
Fehérvári Csipkehét
2019. június 24-28.
A rendezvény az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
2019. június 24.
9.00-10.30 – Regisztráció
10.30-12.30 – Ismerkedés
12.30-13.30 – Ebéd
13.30-15.00 – Kiállítás rendezés
15.00-16.30 – Szakmai munka előkészítése
2019. június 25.
9.00-10.30 – Bedfordshire csipke tanítása
10.30-12.30 – Műhelymunka: kezdő csoport Kárpáti Veronikával, a haladó csoport pedig a rozsnyói csipkeverő szakkörrel
12.30-13.30 – Ebéd
13.30-15.00 – Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
15.00-16.30 – A felvidéki bányavárosok csipkéiről szakmai előadások, vetítések. A megkezdett munka folytatása
16.30-tól – Városnézés Székesfehérváron
2019. június 26.
9.00-10.30 – Bedfordshire csipke tanítása
10.30-12.30 – Műhelymunka: kezdő csoport Kárpáti Veronikával, a haladó csoport pedig a rozsnyói csipkeverő szakkörrel
12.30-13.30 – Ebéd
13.30-15.00 – Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
15.00-16.30 – A felvidéki bányavárosok csipkéiről szakmai előadások, vetítések. A megkezdett munka folytatása
16.30-tól – Közös múzeumlátogatás – Híresek és képek modern irányzatok a magyar fotográfiában
2019. június 27.
9.00-10.30 – Bedfordshire csipke tanítása
10.30-12.30 – Műhelymunka: kezdő csoport Kárpáti Veronikával, a haladó csoport pedig a rozsnyói csipkeverő szakkörrel
12.30-13.30 – Ebéd
13.30-15.00 – Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
15.00-16.30 – Balatonendrédi szélcsipke
2019. június 28.
9.00-10.30 – Bedfordshire csipke tanítása
10.30-12.30 – Műhelymunka: kezdő csoport Kárpáti Veronikával, a haladó csoport pedig a rozsnyói csipkeverő szakkörrel
12.30-13.30 – Ebéd
13.30-15.00 – Műhelymunka kezdő és haladó csoportban
15.00-tól – Hazautazás
Kovács, ötvös, késes tudásátadás – 4 napos workshop
2019. június 20-23.
A rendezvény az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
Helyszín: Berettyóújfalu, Nadányi Zoltán Művelődési Ház – 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy-Zs. u. 27. – és a Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza – 4100 Berettyóújfalu, Tavasz körút 10.
Részletes szakmai program:
Június 20.
13-14 óráig érkezés, regisztráció
14-17-ig „Aranytitkok” című előadás, mely betekintést ad az aranyművesség kialakulásának történelmi körülményeibe, a legalapvetőbb technikákba, az eszközök változásába, fejlődésébe.
A napi program vezetője: Rácz Erika Népi Iparművész, Népművészet Ifjú Mestere
Június 21.
9-12-ig a résztvevők műhelymunka formájában ismerkedhetnek meg az ötvösség alapeszközeivel, azok használatával. A fémdomborítás egyszerűsített változatával a fóliadomborítással készítenek ékszert.
12-13.30-ig Ebéd
13.30-18.30-ig Műhelymunka: A domborított ékszer hordozófelületeként fa alap fűrészelése, pácolása, a domborított fémlemez felragasztása. A fémfűrészelés, zománcozás előkészítése.
A napi program vezetője: Rácz Erika Népi Iparművész, Népművészet Ifjú Mestere
Június 22.
9-12-ig Előadás: az ötvösségnek a térségben fennmaradt hagyományairól. A résztvevők betekintést kapnak az ötvös képzés jelenlegi magyarországi lehetőségeiről is.
12-13.30-ig Ebéd
13.30-18.30-ig Műhelymunka: a részvevők gyakorlatban is elsajátíthatják a zománcozás alapvető műhelyfogásait.
A napi program vezetője: Rácz Erika Népi Iparművész, Népművészet Ifjú Mestere
Június 23.
9-11.30-ig Műhelymunka: zománcozás, drótékszerek készítése. Javítási módok, lehetőségek. Színvariációik kipróbálása, a formákban rejlő lehetőségek kiaknázása.
11.30-12.00-ig Összegzés, zárás
12-13.30-ig Ebéd
13.30 Búcsúzás, hazautazás.
A napi program vezetője: Rácz Erika Népi Iparművész, Népművészet Ifjú Mestere
HATÁROK NÉLKÜLI NÉPRAJZI NÉPFŐISKOLA
Békéscsaba, 2019. július 15-20.
A rendezvény az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
Oktatók: Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész, Népművészet Mestere és Jenei Anikó, Népi Iparművész
Július 15. hétfő
Ismerkedés, a heti program megbeszélése
Előadás a Csángó népcsoportokról, viseletükről, szokásaikról
A keptár motívum világa alapján készült feldolgozás, kiállításba rendezése
Esti program: Székely est és táncház
Július 16. kedd
Rábaközi hímzés helye a Kárpát-medencében
Szabadrajzú hímzés minta szerkezete, öltéstechnikái
Zsűrizett munkák megtekintése, elemzése
Funkcióválasztás, egy jellemző minta előrajzolása, öltéstechnika tanulása, mintagyűjtés
Esti program: Kürtöskalácssütés – Közös éneklés
Július 17. szerda
Előrajzolt minta kivarrása, gyűjtött minták öltéstechnikájának megbeszélése, széleldolgozási és összedolgozási lehetőségek, előforduló hibák javítása, konzultáció
A keptár elemzése képek alapján, általános tudnivalók az alapanyagokról
Funkció és mintaválasztás, műhelyrajz készítése
Öltéstechnika bemutatása, hímzés elkezdése
Esti program: Táncház
Július 18. csütörtök
Előadás az anyag és motívum összhangjáról
Csángó földön készült videó bemutatása a moldvai keptárról
A keptár mintáival készülő tárgy hímzésének folytatása
Esti program: Népi kézműves szellemi és gyakorlati vetélkedő
Július 19. péntek
Mintagyűjtés, előforduló hibák megbeszélése, javítása
Hímzés folytatása
Esti program: Táborvégi vigasság és táncház
Július 20. szombat
Tárgyak befejezése
Tanácsadás az otthon készülő tervek készítéséhez, kivitelezéséhez
KÉZMŰVES SZAKKÖRÖK SZAKMAI KONFERENCIÁJA, SZÉKESFEHÉRVÁR
2019. MÁJUS 18.
A rendezvény az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
A Közép-Dunántúli kézműves szakkörök fejlődését segítve a szakmai találkozó középpontjába helyezett kérdés: a helyi és a határon túli értékeink a kézművességben
Program:
9.00-10.00 Érkezés, regisztráció
10.00 A találkozó megnyitója: Gondolatok az értéktárrólBalog Gábor − a Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke10.
15-10.45 Ötvenszínű kosár – sokszínű termék Előadó: Kozma Ilona – kosárfonó népi iparművész
10.45-11.00 Kávé szünet11:00-11.30 A szalmafonás régen és maElőadó: Szukits Éva − szalmafonó
11.30-12.15 A fehér hímzés MagyarországonElőadó: Ország László − népi iparművész, a Népművészet Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja
12.15-12.45 Szálasanyagok a mai lakáskultúrábanElőadó: Bárány Mara − népi iparművész
12.45-13.30 Ebédszünet
13.30-16.00 Gyakorlati bemutatók, kézműves továbbképzések
Fehérhímzés: Ország László
Úrihímzés: Cz. Tóth Hajnalka – a Népművészet Mestere, Gránátalma-díjas népi iparművész
Csuhé: Fátán Emma, Lukjánova Klára
Kosárfonás: Legeza Márta
Szalmafonás: Szukits Éva, Szabó Karola
A konferencián való részvétel ingyenes!
Helyszín: A SZABADMŰVELŐDÉS HÁZA
Kárpát-medencei Fazekas-Keramikus Találkozó és fesztivál
2019. május 10-12.
A rendezvény az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
A szakmai konferencia: a Kézművesek Házában 2019. május 10-én
A szakmai konferencián a program szakmai résztvevőit alkotó fazekas és keramikus mesterek délutáni kerekasztal megbeszélés formájában megosztották egymással saját, egyéni szakmai tudásukat, mely a Kárpát-medencére jellemző hagyományos népi kerámiák elkészítéséről, szakmai fortélyairól szólt.
2019. május 11.
Fesztivál és szakmai programrész
14.15-15.00 – KÖRTÁNC Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc Tanszak
15.00 – KÖSZÖNTŐ: Balaicz Zoltán ZMJV polgármestere
15.15-16.00 – Zalai Táncegyüttes műsor
16.15-17.00 – „Járd ki lábam, járd ki most” – Muravidéki Néptáncegyüttes, Ugrós Táncegyüttes, Lindau Táncegyüttes, Harangláb Népzenei Együttes
17.00-18.00 – Tördemic Néptáncegyüttes műsora
Közben:
11.00-13.00 – Fazekas verseny: 4 oldalról lapított butella
11.00-18.00 Gyerekfoglalkozások: kerámia tálak díszítése kárpát-medencei motívumukkal
2019.május 12.
14.15-15.15 – Ispiláng és Kópic Néptáncegyüttes műsora
15.15-16.00 – Zala Zenekar műsora
16.15 – Fazekas verseny eredményhirdetés, díjátadás
16.30-17.00 – Kutyakölykök Táncegyüttes
17.00-18.00 – Somogy Táncegyüttes
Újragondolt Hetés – A történelmi hetés viseletének feldolgozása, mi alkalmazása, szlovéniai magyar és zalai népművészekkel, designer bevonásával – 3 napos tudásátadó workshop
2019. április 26-28.
A rendezvény az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
2019. április 26.
Megérkezés 11 óráig
11.00-12.00 – Program ismertetése, átbeszélése
12.00 – Ebéd
13.00 – Indulás Nagykanizsára a Thúry György Múzeumba
- a múzeum hetési tárgyi anyagának megtekintése, tanulmányozása
- A nagykanizsa környéki szőttesek mintakincse Kiss Nóra etnográfus oktatói előadása
17.00 – Hetés néprajza és népművészete – Marx Mária etnográfus, a Göcseji Múzeum főmúzeológusának oktatói előadása
18.00 – Visszaindulás Zalaegerszegre
19.00 – Vacsora
20.00- 21.30 – Hetési hímzés sajátosságai, motívumok és öltéstechnikák – Török Andrásné, Népi iparművész oktatói előadása
- A Hetési népviselet ruhadarabjai – Molnárné Riskó Erzsébet, Népi iparművész oktatói előadása,
- A hetési viselet sajátosságai és szabásmintái – Takács Zsuzsánna, Népi iparművész oktatói előadása
2019. április 27.
8.00-9.00 – Reggeli
9.00 – Indulás a Zalaegerszegi Göcseji Múzeumba, a múzeum hetési tárgyi anyagának megtekintése, tanulmányozása
- A zalai szőttesek mintakincse Marx Mária etnográfus, a Göcseji Múzeum főmúzeológusának oktatói előadása,
12.30 – Ebéd a Kézművesek Házában
13.30- 19.00 – A projektben résztvevők bemutatkozása
19.00 – Vacsora
20.00 – Személyes bemutatkozások folytatása
2019. április 28.
8.00-9.00 – Reggeli
9.00-17.00 – A projekt szakmai vezetőjének irányításával az alkotó team-ek elkezdik munkájukat,
Témakörök:
- Ötletelés, beszélgetés a csoportokban – kit, mi fogott meg a hetési anyagból, ki milyen öltözéket tart „hordható hetési”-nek.
- Hétköznapi viselet, alkalmi viselet tervezése, motívumrendszerek kiválasztása.
- Viselet kiegészítők, azok szükségességének és milyenségének meghatározása
- Öltözékanyagok, díszítmények alapanyagának válogatása.
- A motívumok újszerű alkalmazása mellett a mintakincsek karakterének megtartása.
- Dokumentálás: utalás a múzeumi adatokra, fotódokumentáció rögzítése.
- Az alapruha, a díszítmények, a mintakincs, motívumok tervezésére csoporttagok kiválasztása, látványrajzok készítése
13.00 – Ebéd
18.00 – Vacsora
Textilhímzés, szövés megjelenítése az öltözködésben – 4 napos workshop
2019. április 25-28.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.12.1-17 „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” tárgyú felhívására EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon regisztrált „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatokerősítésén keresztül” címmel.
Helyszín: 4100, Berettyóújfalu
- Nadányi Zoltán Művelődési Ház – 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy-Zsilinszky u. 27.
- Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza – 4100 Berettyóújfalu, Tavasz krt. 10.
Részletes szakmai program:
Április 25.
13:00-14:00 óráig érkezés, regisztráció
14:00-16:00 Előadás – bemutató – konzultáció a szövés különböző korokban megfigyelhető jellemzőiről, az eszközök változásáról, a szövés technikájának fejlődéséről.
A műhelymunka vezetője: Vetró Mihály, a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola művészeti vezetője
16:30 – 18:30 A Bihari Múzeum szőtteseinek tanulmányozása, a tervezés szempontjainak megbeszélése a gyakorlati munka előkészítése.
A műhelymunka vezetője: Nagy Magdolna, szövő szakoktató, népi iparművész
19:00 Vacsora
Április 26.
9:00-12:00 Az erdélyi csíkritmusú és festékes szőnyegeknek és a hagyományos viseleteknek a tanulmányozása, bemutató a szövés mai öltözködésben való alkalmazási lehetőségeiről.
Gyakorlatvezetők: Galánfiné Schmidt Teréz, a népművészet mestere és Nagy Magdolna, szövő népi iparművész
12:00 – 13:30 Ebéd
13:30 – 18:30 Tervezés, mintázási technikák kipróbálása (színváltás, fogazás, szedettes – karmantyúkon, kereteken), a technika és az ahhoz megfelelő fonalak és díszítmények kiválasztása. Gyakorlati munka elkezdése.
Gyakorlatvezetők: Galánfiné Schmidt Teréz, a népművészet mestere és Nagy Magdolna, szövő népi iparművész
19:00 – Vacsora
Április 27.
9:00 – 12:00 Gyakorlati munka: szőttes kezdés-és befejezés módjainak, a hibajavítás lehetőségeinek elsajátítása
12:00 – 13:30 Ebéd
13:00 – 18:30 Tárgykészítés
Gyakorlatvezető: Árvai Anikó, a népművészet ifjú mestere és Nagy Magdolna, szővő népi iparművész
19:00 – Vacsora
Április 28.
9:00 – 12:00 Szalagszövők, körmöcskék használatának elsajátítása, a rojtozás, zsinórdíszítménykészítés és felvarrás technikájának kipróbálása.
Gyakorlatvezetők: Árvai Anikó, a népművészet ifjú mestere és Nagy Magdolna, szövő népi iparművész
12:00 – 13:30 Ebéd
13:30 – 14:00 Összegzés, zárás
14:00 – Búcsúzás, hazautazás
FELVIDÉK-MATYÓFÖLD KÉZMŰVES SZAKMAI KONFERENCIA ÉS WORKSHOP
2019. április 12-13.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.12.1-17 „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” tárgyú felhívására EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon regisztrált „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatokerősítésén keresztül” címmel.
Célunk, tanácskozási és találkozási lehetőséget teremteni az országban tevékenykedő műhelyek, szakkörök, szakemberek számára. Szeretnénk, ha a konferencia hozzájárulna az olyan ma is hordható viseletek népszerűsítéséhez, amelyek a hagyományos formákat, motívumokat őrzik.
Program
2019. április 12-én
9:30 – 10:30 Regisztráció
11:00 Hagyomány és Divat Országos Viselet Kiállítás megnyitója – megnyitja Beszprémy Katalin a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely tárlatvezetője
12:00 Ebéd
13:00 A konferenciát megnyitja Igyártó Gabriella a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója
13:20 „Ingem, gatyám de szennyes”
A ruházat gondozása és a testi tisztálkodás összefüggései
Előadó: dr. Juhász Katalin tudományos főmunkatárs – MTA BTK Néprajztudományi Intézete
14:00 Viselet vagy matróz blúz
Előadók: Gisztl Anna és Szalai Zsuzsanna – ruhakészítők
14:40 „Karcsú derék, míves sujtás”
Előadó: Stumpf Imre viseletkészítő
15:20 „Kerek égen járó, nap után forduló”
Mai rátétmintás viseletek
Előadó: Juhász Réka
16:00 Szünet
16:20 Zoboralja öröksége
Előadó: Neszméri Tünde – Zoboralji Örökség Őrzői Hímző-és Viseletkészítő Műhely alapító tag
Szállás elfoglalása, városnézés
19:00 Vacsora
2019. április 13-án
9:00 Lábbeli viselet és lábbeli készítés Magyarországon régen és ma
Előadó: Kovács Attila – BOKIK Kézműves Tagozat elnöke, Népi iparművész, Csizmadia-cipész Mester
10:00 „Vászonöltözettől a templomi nagyünneplőig”
Rábaközi népviselet történeti hagyatéka
Előadó: V. Szalontay Judit – Néprajzkutató, a Csornai Múzeum igazgatója
11:00 Vélemények, észrevételek: a konferencia viseletkészítőknek szóló üzenete
Konferencia zárása.
12:00 Ebéd, haza utazás
A rendezvény helyszínei: Heves Megyei Önkormányzat, (3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9.)
Ködmön Csárda és Borétterem, (3300 Eger, Szépasszonyvölgy)
Úri hímzés- nemzetközi konferencia
Tállya, 2018. november 17.
A rendezvény a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége 2018. november 17-én (szombaton) 10 órától Úri hímzés Nemzetközi Konferenciát szervez. Rendezvényünkre szeretettel várjuk az úri hímzés iránt érdeklődőket!
10:00 Úri hímzés – Kiállítás megnyitó
A kiállítást megnyitja és a konferenciát vezeti Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely szakmai vezetője
10:40 Az udvarházak szerepe a kézimunka tanításában a 10-17. században. Az úri hímzés és a csipke kapcsolata. Előadó: Erdei T. Lilla etnográfus, csipkekutató
11:20 Úri hímzés Debrecenben és Tiszántúlon. Előadó: P. Szalay Emőke néprajzkutató
12:00 Kávészünet
12:40 Az úri hímzés szimbólumai. Előadó: Pocsainé Eperjesi Eszter lelkész, etnográfus
13:20 A Dunántúli Református Gyűjtemény úri hímzéseinek díszítményei, öltéstechnikái, anyagai, fonalai. Régi és új hímzések. Csipkék gondozása. Előadó: Egervári Márta textil-restaurátorművész
14:00 Zuberec Vera és Fofrovics Istvánné hímző, népi iparművészek kötetlenül mesélnek az úri hímzésről
14:40 Régi zene az Allegra Vonósnégyes előadásában
15:30 Estebéd
Ebéd után kötetlen beszélgetés és kézműves foglalkozás
A rendezvény helyszíne:
A kiállítás a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének Alkotóházában (3907 Tállya, Gesztenyesor u. 2.); a konferencia a Vincellér Házban (3907 Tállya, Bocskai utca 9.)
Szűr, guba, nemez viseletek napjainkban – 4 napos workshop rendezvény keretében
Berettyóújfalu, 2018. november 22-25.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.12.1-17 „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” tárgyú felhívására EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon regisztrált „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatokerősítésén keresztül” címmel.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége a pályázat keretében workshopot szervez, melyre szeretettel meghívjuk Önt.
Részletes szakmai program:
November 22. csütörtök
14.00-17.00-ig
Előadás:
- Hajdúsági, bihari és erdélyi hímzett szűrök.
Előadó: Dr. V. Szathmári Ibolya etnográfus, Gyönyörűné Erdei Judit népművészet ifjú mestere, népi iparművész
Bemutató: Bujdosó Sándorné népművészet mestere
Műhelymunka:
- Motívumgyűjtés.
November 23. péntek
09.00-17.00-ig
09.00-12.00-ig
Műhelymunka:
- A szűrhímzés gyakorlatban való kipróbálása, mai alkalmazási lehetőségei. Mintagyűjtés, drukkolás.
Közreműködők: Csibi Gyuláné népművészet mestere és Soós Kálmánné népi iparművész
13.30-17.00
Műhelymunka:
- A szűrhímzés kipróbálása, mai használati tárgyon való megjelenítése.
Közreműködők: Csibi Gyuláné népművészet mestere és Soós Kálmánné népi iparművész
November 24. szombat
09.00-17.00-ig
09.00-12.00-ig
Előadás:
- A bihari rátétes díszítmény jellegzetességei a nagyváradi, nagyszalontai, berettyóújfalui, derecskei és kalotaszegi szűrökön.
Előadó: Gyönyörűné Erdei Judit népművészet ifjú mestere, népi iparművész
Műhelymunka:
– A bihari rátétes díszítmény megismerése, tervezés. A dísztűzések mai felhasználása. Tervezés.
– Bemutató: Porkoláb Ferenc népművészet mestere, népi iparművész
– Közreműködő: Bak Zoltán a népművészet ifjú mester, népi iparművész
13.30-17.00 – ig
Műhelymunka:
-A szűrök rátétes díszítményének továbbélése a használati tárgyakon és a viseletben.
Bemutató: Sárközi Béláné népi iparművész
Közreműködők: Marczin Istvánné népi iparművész és Gyönyörűné Erdei Judit népművészet ifjú mestere, népi iparművész
November 25. vasárnap
09.00-12.00-ig
Műhelymunka:
- Használati tárgyak készítése rátétdíszes technikával.
Közreműködők: Sárközi Béláné népi iparművész, Gyönyörűné Erdei Judit népművészet ifjú mestere, népi iparművész
Valamennyi foglalkozáshoz rögtönzött kiállítási bemutató is társul. A kiállítások részben archív anyag segítségével, de többségében azoknak az alkotóknak a munkáiból épülnek fel, akik a foglalkozások közreműködői is egyben. Így a résztvevők élőben is megismerhetik a szűrhímzés és szűrrátét díszítés technikáját, alkalmazási lehetőségeit.
A változtatás jogát fenntartjuk!
„FELVIDÉK-MATYÓFÖLD KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ TÁBOR”
MEZŐKÖVESD, 2018. SZEPTEMBER 26-30.
A rendezvény a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
2018. szeptember 26.
11,00 Vendégek fogadása, regisztráció
Köszöntő: Berecz Lászlóné MNE elnök
A matyó hímzés története
Előadó: Illés Károlyné a Népművészet Mestere
13,00 Ebéd
14,00 A Matyó Múzeum kiállított és kiállításban nem szereplő tárgyainak bemutatása
Előadó: Agócsné Halász Andrea, etnográfus
18,00 Vacsora, közös beszélgetés, a résztvevők korábbi alkotásainak, munkásságának megismerése
2018. szeptember 27.
9,00A matyó hímzések motívumai, színezése, öltéstechnikája
Előadó: Zeleiné Pap Bernadett hímző népi iparművész
12,00 ebéd
13,00 Gyakorlati munka folytatása
18,00 Vacsora
2018. szeptember 28.
9,00 A mai magyar népi iparművészet helyzete, lehetőségek
Előadó: Tarsoly Andorné népi iparművész
10,00 Kézműves hagyományok a felvidéki Bodrogközben
Előadó: Máté Ágnes polgármester
11,00 Felvidék-Bodrogköz kézműves hagyományai, hímzései
Előadó: Máté Ágnes és a kiskövesdi kézművesek
12,00 Ebéd
13,00 Felvidéki hímzések gyakorlati kivitelezése
18,00 Vacsora
2018. szeptember 29.
9,00 Felvidéki és matyó hímzések gyakorlati kivitelezése
Előadó: Tarsoly Andorné népi iparművész és felvidéki hímző szakemberek
12,00 Ebéd
13,00 Gyakorlati munka folytatása
17,00 Találkozó a Matyó Népművészeti Egyesület kézműves mestereivel
18,00 Faműves, fazekas, hímző, mézeskalácsos, játék készítő alkotóházak megtekintése
19,00 Közös vacsora
2018. szeptember 30.
9,00 Mintagyűjtés, gyakorlati munka folytatása
12,00 A tábor zárása Berecz Lászlóné MNE elnök
13,00 Ebéd, hazautazás
„NÉPHAGYOMÁNY A FENNTARTHATÓ TÁRSADALOM SZOLGÁLATÁBAN” – konferencia
A rendezvény a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
PROGRAM:
Szeptember 22. – SZOMBAT
- 8:30–9:30 – Regisztráció
- 9:30–10:00 – Megnyitó, a Vidékfejlesztési Központ bemutatkozása
- 10:00-10:50 – Farkas Gergely múzeumpedagógus (Szennai Skanzen): „Táj és ember – a hagyományos népi életmód”
- 10:50-11:10 – Kávészünet
- 11:10-12:00 – Németh Péter (Öko-völgy Alapítvány): „Termeld meg önmagad!”
- 12:10-13:00 – Lechner Judit kertészmérnök: „Fűszerek és gyógynövények a magyar biokertekben”
- 13:00-14:30 – Közös ebéd
- 15:00-18:30 – Kézműves foglalkozások (gyékény, csuhé, szalma és sás megmunkálása, szövés, faragás, agyagedény-készítés és gödrös égetés) valamint közös vacsorakészítés (bográcsozás, kenyérsütés és ételkészítés sütődiszkoszban)
- 19:00-20:00 – Közös vacsora
- 20:00-tól – Kötetlen beszélgetés, ismerkedés, tapasztalatcsere, zeneszó
Szeptember 23. – VASÁRNAP
- 8:00-9:30 – Reggeli
- 9:30-10:30 – Bócsó Renáta (Áldott Menedék): „Önellátás a gyakorlatban”
- 10:30-11:30 – Hajdú László (Meta Terra Polgári Egyesület, Vajdaság): „Baráthok kútja – egy artézi kút újjáéledése”
- 12:00 – A konferencia zárása
„Mesterségek dicsérete”
2018. szeptember 22-23
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Helyszín: Komárom, Szabadság tér
Program:
2018. szeptember 22. Szombat
10.00 Kuttyomfitty Társulat – Cirkusz Folklórikusz
11.00 Zsebsün koncert
13.00 ifj. Fazekas István Kézműves fazekas népi iparművész Nádudvari kerámia kiállítás megnyitója
13.00 Máltai Paralimpia díjkiosztó, néptánc
15.00 Mesterségek bemutatása, Garabonciás néptánc együttes műsora
17.00 Kerekes Band koncert
2018. szeptember 23. Vasárnap
10.00 Aprók tánca – néptánc gyermek műsor
10.30 Réparetekmogyoró Duó interaktív gyermekműsora
12.00-14.00 Kézmáves vetélkedés gyermekeknek
13.00 Nosztalgia műsor
14.00 Folklór műsor – népzene, népdal
16.00 Tóth Reni műsora
17.00 Hava Viktória és a Horsa Banda
19.00 Péter Szabó Szilvia koncertje
14 nyitott műhelyben szlovák és magyar mesterek bemutatóznak. Népi játszótér, játszóházak, folklór programok várják mindkét nap az érdeklődőket . .
„KÖZÖS ÉRTÉKEINK” – HATÁRON TÚLNYÚLÓ SZAKMAI KONFERENCIA ÉS WORKSHOP
2018. szeptember 21-22.
A rendezvény a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
2018. szeptember 21.
érkezés, regisztráció
12.00 óra • nyitóelőadás:
Közösségfejlesztés és tudásbővítés a népművészet és a kézművesség keretein belül. Előadó: Gergye Zoltán (FMNE).
13.00 óra • bemutatkozik a Gömöri Kézművesek Társulása Szlovákiából,
Közös értékeinkről. Előadó: Nagy György.
14.30 óra • Rigó Béla (Gömöri Kézművesek Társulása) gyékény és kosárfonó mester előadása tájegységeink hasonló értékeiről.
15.30 • Szünet
16.00 óra • Gyékény és csuhétárgykészítés hagyományai a felvidéki Rozsnyó településen Előadó: Rigó Béla
17.00 • A kettős tagság (Gömöri Kézművesek Társulása, Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete) felelőssége és a szakmai ismeretek oda – vissza áramlása Előadó: Simkó Fanny
18.00 óra • vacsora
2018. szeptember 22.
10.00 óra • Bemutatkoznak a Királyhelmeci Művelődési Központ (Szlovákia) művészeti és hagyományőrző csoportjai közül:
Árvalányhaj Népdalkör, Jurta-Helmecz Hagyományorzo Társulás, valamint a kassai Rovás Alkotócsoport
11.00 óra • Közösségfejlesztés és tudásbővítés a népdalkörök világában Előadó: Berta Ludmilla.
12.00 óra • Közös értékeink – Mit? Miből? A közösségfejlesztés és tudásbővítés gazdasági háttere. Előadó: Juhász Anna.
13.00 óra • ebéd
14.00 óra • Viseletek és készítői a Felvidéken Előadó: Pálfi Kata
15.00 óra • Gyöngyfűzés
17.00 óra • programzárás
Szálas anyag mai alkalmazásának lehetőségei
4 napos workshop
2018. szeptember 20-23.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.12.1-17 „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” tárgyú felhívására EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon regisztrált „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatokerősítésén keresztül” címmel.
Helyszín: 4100 Berettyóújfalu
Részletes szakmai program:
Témák:
Szeptember 20. csütörtök, 14.00-17.00-ig
- Vessző, gyékény, sás, csuhé, szalma felhasználása Érmelléken és az Alföldön
Közreműködő: Bárány Mara, F.Tóth Mária
Bemutató: Heczi Sándorné (Marghita), André Sándor (Biharnagybajom)
Szeptember 21. péntek, 09.00-17.00-ig
09.00-12.00: Műhelymunka
- Csuhéfeldolgozás, csomózás technikával.
Közreműködő: Bárány Mara, F.Tóth Mária, Fekete Sándorné
13.30-17.00: Műhelymunka
– Csuhé, sás, gyékény feldolgozás, sodrás, fonás technikával.
Közreműködők: Bárány Mara, F.Tóth Mária, Heczi Sándorné, André Sándor
Szeptember 22. szombat, 09.00-17.00-ig
09.00-12.00: Témák
– Tároló, szállító eszközök készítése vesszőből, Érmelléken és az Alföldön
Közreműködő: Bárány Mara és F. Tóth Mária
13.30-17.00: Műhelymunka
-Tároló eszközök készítése
Közreműködők: F.Tóth Mária, Bárány Mara, Legeza Márta, Ifj. Szatmári Ferenc, Szatmári Ferenc.
Szeptember 23. vasárnap
09.00-12.00: Műhelymunka
-Szállító eszközök készítése
Közreműködők: F.Tóth Mária, Bárány Mara, Legeza Márta, Ifj. Szatmári Ferenc, Szatmári Ferenc.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Nemzetközi Fafaragó Tábor
2018. szeptember 3-8.
A rendezvény a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében valósul meg.
Helyszín: Gébárti Kézművesek Háza 8900 Zalaegerszeg, Gébárti tó 0737/80 hrsz.
Téma: erdélyi protestáns sírjelek készítése
Program:
Szeptember 3. hétfő
8:00 órától Érkezés és regisztráció, büféreggeli
10:00 A tábor ünnepélyes megnyitója
12:00-13,00 Ebéd
13:30-15:00
A tábor szakmai vezetőinek bemutatkozása
A tábor szakmai programjának ismertetése
Helyszín és műhelyek bejárása
15:00-18:00 Mesterségbemutatók
18:30 Vacsora
19:30 Szálláshelyek elfoglalása
Szeptember 4. Kedd
7:30-tól reggeli
9:00 – 10:00 Alkotópárok kiválasztása
10,00 – 12,00 Erdély kis tájegységei néprajzi szakirodalmából elkészítendő sírjelek kiválasztása
12:00-13:00 Ebéd
13:30 – 18:00 Mérethelyes rajzok elkészítése, alapanyag kiválasztása, kéziszerszámok kiválasztása
16:00 – 18:00 Mesterségbemutatók
18:30 Vacsora
19:30 Szállás
Szeptember 5. Szerda
7:30-tól reggeli
9:00 – 10:00 Mesterségbemutatók
10:00 – 12:00 Fejfa alapanyagának előkészítése (gatter)
12:00-13:00 Ebéd
13:30 – 18:00 Fejfák készítése
18:30 Vacsora
19:30 Szállás
Szeptember 6. Csütörtök
7:30-tól reggeli
9:00 – 10:00 Mesterségbemutatók
10,00 – 12,00 Fejfák készítése
12:00-13:00 Ebéd
13:30 – 18:00 Fejfák készítése
18:30 Vacsora
19:30 Szállás
Szeptember 7. Péntek
7:30-tól reggeli
9:00 – 10:00 Mesterségbemutatók
10:00 – 12:00 Fejfák készítése
12:00-13:00 Ebéd
13:30 – 18:00 Fejfák készítése
18:30 Vacsora
19:30 Szállás
Szeptember 8. Szombat
7:30-tól reggeli
9:00 – 10:00 Mesterségbemutatók
10:00 – 12:00 Fejfák készítése
12:00-13:00 Ebéd
13:30 – 16:00 Fejfák készítése
17:00 A tábor ideje alatt elkészült fa sírjelek helyszíni kiállítása, kiállítás megnyitó, az alkotók köszöntése
18:00 Táborzárás, tapasztalatcsere, értékelés
18:30 Vacsora
19:30 Szállás
Mesterek és mesterségek, Dunán innen és túl
3 napos workshop
2018. július 9-11.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Komárom-Szőny, Petőfi u.3.
Kézműves jó gyakorlatok megismerése, tapasztalatok gyűjtése, hagyományos és innovált kézműves technikák elsajátítása. Környezetbarát, tudatos újrahasznosítás, együttműködési lehetőségek keresése a kézművesség területén.
Program:
2018. július 9. 10.00-18.00
– A szlovák Tradicne Ludové umelecké remeslá egyesület tevékenységét, működését bemutatja Milos Kunkel elnök és Lubica Kuzmova egyesületi vezetők.
– Műhelymunka. Szlovák mesterek bemutatói.
– Soponyai csipke készítésének fortélyai.
– Selyemfestés a mester bemutatója és közös selyemfestés.
– Kovácsolás. Bemutatók és jó gyakorlatok átadása.
Szakmai kirándulás: Bencsics Ákos fazekas műhelyének látogatása
– Ötletbörze
2018. július 10. 10.00-18.00
– KEM Népművészeti Egyesület tevékenységének bemutatása.
– Nyitott műhely. A megyei mesterek bemutatói, együtt dolgozás.
– Pöstyéni és soponyai csipkekészítés tanítása a szlovák mesterek irányításával.
– Kovácsolás,fafaragás. Fogások, fortélyok.
Szakmai látogatás. Kajla Ferenc Kertgalériájának és műhelyeinek megtekintése.
– Ötletbörze
2018. július 11. 10.00-18.00
– A Kreatív Stúdió innovált alkotásainak kiállítása.
– Hagyomány és innováció projekt (kékfestő megújítása) bemutatása. (előadás)
– Innoválható technikák, új anyagok ( textil, papír újrahasznosítás módszerei).
– Gyakorlati munka a projektben dolgozó alkotókkal.
Szakmai látogatás. A Győri kékfestő műhely látogatása.
– Műhelymunka. A hagyományos kékfestő nyomás technikájának kipróbálása.
– Ötletbörze
„Nemzetiségi Napok” – népművészeti fesztivál
2018. július 8.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
Helyszín: Szerb Ortodox templom kertje (Székesfehérvár, Rác utca)
9.00-18.00 kézműves bemutatók és vásár
mézeskalács, fafaragás, virágkötés, ékszerkészítés, bőrművesség, szövés, játékkészítés, hímzés, csuhé, gyöngyfűzés
14.30 – 18.00 színpadi produkciók:
Szabad Színház: Ellopták az aranyszőrű bárányt c. bábelőadás
Rozmaring Szerb Táncegyüttes, Budakalász
Ruzmarin FolkeStars
Vértessomlói Német Nemzetiségi Ifjúsági Tánccsoport
Szomorer Jungs zenekar
Vértesboglári Német Nemzetiségi Tánccsoport
Vértesacsai Német Nemzetiségi Tánccsoport
Schwowischi Buam
Triandafylla Együttes
Flare Beás
Varró János
A program ingyenes.
Szervezők:
A Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége
A délutáni a délutáni programok ideje alatt a templom látogatható.
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren
2018. június 29 – július 1.
A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.
A XIX. Körös-völgyi Sokadalom fővédnöke: Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára
RÉSZLETES PROGRAM:
2018. június 29., péntek
15.00 Az Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorának nyilvános főpróbája a Sokadalmi színpadon.
18.00 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról: Királyhalmi Népdakör, Tulkán Tekla mesemondó – Békéscsaba, Talléros Együttes – Békéscsaba, Koleda Együttes – Kétsoprony, Újkígyós, Mészáros Gréta – citera – Újkígyós, Priskin Ágnes – citera – Kétsoprony, Párta Banda – Újkígyós, Kincsünk Táncegyüttes – Vajdaság
19.00 „Idenézz a figurára” – táncház a tér öt pontján
19.30 A Körös-völgyi Sokadalom megnyitója
Köszöntőt mond: Kónya István, Gyula város alpolgármestere
Körös-völgyi Sokadalmat megnyitja: Závogyán Magdolna, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója
20.30 Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora a Sokadalmi színpadon
Közreműködnek: Kis-Berényke Táncegyüttes – Mezőberény, „Szélhalom” Gyermektáncegyüttes – Gyula, Rábai Táncegyüttes – Békéscsaba, Ötpróbás Tánccsoport – Békéscsaba, Alföld Néptánc Együttes ifjúsági csoportja – Csongrád, Ifjú Jártató Táncegyüttes – Jászberény, Kincsünk Táncegyüttes – Vajdaság, Gyermek Néptáncosok XIII. Országos Szólótánc Fesztivál dél-alföldi régióból döntőbe jutott szólótáncosai, kísér a Bürkös Zenekar
2018. június 30., szombat
10.00 Országos Gyermektánc Fesztivál – Gyermekjátszó
11.15 Békés Megyei Táncosok Találkozójának nyilvános főpróbája
15.00 Békés Megyei Táncosok Találkozója
Közreműködnek: Kankalin Néptáncegyüttes Kisgömböc Csoportja – Hódmezővásárhely, Szivárvány Néptánccsoport – Battonya, Kis-Berényke Táncegyüttes – Mezőberény, Zsadányi Topogók – Zsadány, Zsadányi Virgoncok – Zsadány, Báró Bölönyi József Hagyományőrző Néptáncegyüttes – Biharugra, Dobozi Gyermektánccsoport – Doboz, Harsány Táncegyüttes – Körösnagyharsány, Suferini Szerb Néptáncegyüttes – Battonya, Belencéres Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja – Békés, Belencéres Néptáncegyüttes gyermek csoportja – Békés, Gyöngyszemek Ifjúsági Táncegyüttes – Gyula, Cimbora Gyermek Táncegyüttes – Gyula, Harrucken Gyermek Táncegyüttes – Gyula, Elek Tánegyüttes – Elek, kísér a Juhász Zenekar és a Suttyomba Zenekar
Határ Menti Összművészeti Fesztivál
17.30 Nicolae Voiculeţ, bukaresti pánsípművész és zenekara
18.00 Ort-Iki Báb- és Utcaszínház: Vásári attrakciók – gólyalábasok, óriásbábok, muzsikások zajos támadása
18.45 Ványai Húrszaggatók – Dévaványa
19.05 Kincsünk Táncegyüttes – Vajdaság
19.20 Suferini Szerb Néptáncegyüttes – Battonya
19.40 Vaszkó Benedek mesemondó – Békéscsaba
19.45 Ifj. Mahovics Tamás: Dévaványai táncok – Békés
19.50 Királyhalmi Népdakör – Vajdaság
20.30 Békés Megyei Néptáncgála a Tószínpadon
Közreműködnek: Balkán Táncegyüttes – Békéscsaba, Körös Táncegyüttes – Gyula, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Belencéres Táncegyüttes – Békés, Berény Táncegyüttes – Mezőberény, Tabán Táncegyüttes – Békéscsaba, Balassi Táncegyüttes – Békéscsaba, Körösmenti Táncegyüttes – Gyomaendrőd, Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes – Békéscsaba, Gál László Emlékműsor közreműködői, kísér a Juhász Zenekar és a Suttyomba Zenekar
2018. július 1., vasárnap
Határ Menti Összművészeti Fesztivál
10.00 SÜNI gyermek bábcsoport – Szarvas: Az elátkozott malom
10.20 „Mulassunk!” – a Juhász Zenekar gyermekműsora
10.40 SÜNI gyermek bábcsoport – Szarvas: Punch és a sárkány
15.00 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Közreműködnek mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról: Királyhalmi Népdalkör – Vajdaság, Párta Banda – Újkígyós, Ficzere Fruzsina – citera – Elek, Újkígyósi Tücskök, Nagy Alexandra – citera – Újkígyós, Lehoczki Luca és Nagy Ágnes – citera – Újkígyós, Evangélikus Kismadarak – Békéscsaba, Gyöngygallér Énekegyüttes, – Békéscsaba, Kincsünk Táncegyüttes – Vajdaság, Berta János vándorkomédiás – Békéscsaba, Körös Táncegyüttes – Gyula, Hétpróbás Néptánciskola gyermek szólótáncosai – Békéscsaba, Kiss Ferenc – citera – Gyula, Duray Kamilla – népdal – Békéscsaba, Kötegyáni Népdalkör, Zmarintos énekegyüttes – Mezőberény, kísér a Suttyomba Zenekar
18.00 A Suttyomba Zenekar koncertje
19.00 A Balassi Táncegyüttes „Őszülő Halánték” Senior Csoportjának műsora
Kísér a Suttyomba Zenekar
A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség bemutató, játszóház és népművészeti vásár várja az érdeklődőket: az Artera Alapítvány Székelyudvarhely, a Bajai Kézműves Egyesület – Baja, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület – Békéscsaba, a Dél-magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete – Csongrád, a Napsugaras Dél-Tisza Menti Népművészeti és Kulturális Egyesület – Szeged, a Duna-Tiszaközi Népművészeti Egyesület – Kecskemét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület – Szolnok, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület – Debrecen, a Bihari Népművészeti Egyesület – Berettyóújfalu tagjainak közreműködésével.
A XIX. Körös-völgyi Sokadalom fő témája a szövés – fonás, mely kapcsán a látogatók bepillantást kapnak egy hagyományos parasztudvar miliőjébe, hogy miként áztatták, tirolták, törték, gerebenezték a kendert, hogyan taposták, mosták, fésülték, festették, kártolták eleink a gyapjút. Megismerkedhetnek a népi kézműves mesterségekkel: bőrfonás, vászon- és gyapjúszövés, vesszőfonás, szalma- és csuhéfonás.
A rendezvény ideje alatt minden nap íjászbemutatót tart a Kerecsényi Íjász Egyesület. A Békés Megyei Román Önkormányzat értékbemutató kiállítása várja a látogatókat.
Az érdeklődők a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthetik a „A szlovákok textil, faműves és fazekas kultúrája régen és ma” című kiállítást.
A gyermekek mindhárom nap alatt népi kézműves játszóházakban, illetve a régimódi játszótéren ügyességi és népi játékokkal mulathatják idejüket.
Gazdag folklórprogram, magyaros vendéglátás várja a látogatókat.
„Híd mely minket összeköt”
A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projektjének megvalósítása.
Helyszín: H-3053 Kozárd, Fő út 12. Faluház /www.kozard.hu/
2018. 06. 28. – Érkezés, szállásfoglalás – Kiállítás berendezése Partnereink alkotásaiból /Rozsnyó (SK) Bobowa (PL) Krakkó PL) Lepoglava (HR) Csipkeverők Baráti Köre
2018. 06. 29.
9.00 órakor
HATÁRTALANUL
- Köszöntőt mond – Török János, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének elnöke
- A befogadó település – Kozárd – Dr. Hajasné Banos Márta, a település polgármestere
- Határtalanul – Palócföld kulturális értékeinek jelentősége – Bablena Ferenc, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke
- Egyszer volt, hol nem volt – Török János, „Híd mely minket összeköt”
- Nemzeti értéktár, „Út a csipkeverés és varrás nemzeti értékké válásához – Fejesné Koppány Gabriella – csipkekészítő, a karcagi Kunrózsa Csipkekör vezetője
- A határok nélküli csipke – Erdei Lilla, etnográfus
Kérdések, észrevételek, hozzászólások
A rendezvényen résztvevő vendégek alkotásaiból készült kiállítás megtekintése
- V – 4 projekt előkészítés, egyeztetés, megbeszélés – Koniakow – Rozsnyó
Vadvirág étterem – Fő út 29. / www.vadvirag.hu /
Reggeli: 8.00 – 9.00
Ebéd: 12.30 – 13.30
Vacsora: 18.30 -19.30
„Nemzetközi Csipkekonferencia Palócföldön”
A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. tagok által létrehozott konzorcium EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projektjének megvalósítása.
Helyszín: H-3053 Kozárd, Fő út 12. Faluház /www.kozard.hu/
2018. 06. 30.
9.00 órakor
- Csipke – Csipke – Csipke, – Erdei Lilla etnográfus
- A Balatonendrédi Csipke – előadók, és a szakmai munka vezetői Györgyi Hedvig a Csipkéző Kör vezetője és Lovász Zoltánné csipkeverő
- Balatonendrédi csipke a gyakorlatban – műhelymunka
- Műhelymunka szabadon – Mi van a tarsolyunkban? – közreműködők a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének csipkeverői…Devecsei Gáborné, Turós Istvánné, Vajda Béláné, Magulya Miklósné, Zsidai Henriett, Fáyné Tornóczki Judit, Honvári Terézia, Oláh Mónika, Sipos Irén, Kárpáti Veronika
- Nemzeti kultúránk, határtalanul – előadó: Benko Pál, a Pro Futuro Polgári Társulás, Motolla Kézműves Kör, valamint a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének tagja, a Hagyományok Háza Felvidéki megbízott referense (SK)
Folklór – népzene, néptánc
Vadvirág étterem – Fő út 29. / www.vadvirag.hu /
Reggeli: 8.00 – 9.00
Ebéd: 12.30 – 13.30
Vacsora: 18.30 -19.30
2018. 07. 01.
Kirándulás – Hollókő
Indulás 9.30-órakor, érkezés vissza Kozárdra 12.00
Ebéd után a program zárása, hazautazás
A KÖRÖS-VÖLGYI SOKADALOM
A Körös-völgyi Sokadalom a Dél-Alföld népművészetének ünnepe Gyulán, a vár előtt kialakított sokadalmi téren
2018. június 29. – július 1.
2018. június 29., péntek
15.00 Az Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsorának nyilvános főpróbája a Sokadalmi színpadon
18.00 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
Mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról
19.00 „Idenézz a figurára” – táncház a tér öt pontján
19.30 Körös-völgyi Sokadalom megnyitója
20.30 Az Országos Gyermektánc Fesztivál gálaműsora a Sokadalmi színpadon
2018. június 30., szombat
10.00 Országos Gyermektánc Fesztivál – Gyermekjátszó
15.00 Békés Megyei Táncosok Találkozója
18.00 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
20.30 Békés Megyei Néptáncgála a Tószínpadon
2018. július 1., vasárnap
10.00 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
14.30 Határ Menti Összművészeti Fesztivál
19.00 A Balassi Táncegyüttes ’’Őszülő Halánték’’ Senior Csoportjának műsora
A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség bemutató, játszóház és népművészeti vásár várja az érdeklődőket.
Az érdeklődők a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthetik a „Szlovák szövés, fazekasság és faművesség régen és ma” című kiállítást.
A gyermekek mindhárom nap alatt régimódi játszótéren ügyességi és népi játékokkal mulathatják idejüket.
Gazdag folklórprogram, magyaros vendéglátás várja a látogatókat.
Kovács, ötvös, késes tudásátadás – 4 napos workshop
A rendezvény ideje: 2018. május 24-27.
Helyszín: Berettyóújfalu, Nadányi Zoltán Művelődési Ház – 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy-Zs. u. 27. sz. – és a Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza – 4100 Berettyóújfalu, Tavasz körút 10. sz.
Részletes szakmai program:
Május 24. 13-14 óráig érkezés, regisztráció
14-17-ig A fémművesség jellemzői Erdélyben és Magyarországon, a népi fémművesség múltja, jelene, jövője – az átörökítés tükrében – műhelymunka.
A műhelyfoglalkozást vezeti: Vajda László a Népművészet Mestere kovács, Szabó István Népi Iparművész fegyverkovács.
18.00 – Konzultáció, tapasztalatcsere az egyesület Alkotóházában, kovácsvacsora.
Május 25. 9-12 óráig konzultáció, műhelymunka
A gazdasági munka használati tárgyai – szerszámok tájegységi jellemzői -: kapatisztító, szénavágó, szénahúzó, szekér-vasalatok, tűzszerszámok, cégér, oromdísz, faragószerszámok.
12-13.30-ig Ebéd
13.30-17.00-ig Műhelymunka
A műhelyfoglalkozást vezeti: Vajda László a Népművészet Mestere kovács, Szabó István Népi Iparművész fegyverkovács.
Május 26. 9-12 óráig A fegyverek történeti áttekintése, a fegyverkészítés menete, folyamata, anyaghasználat, formaiság, technikai kivitelezés. Fokos és szablya (markolattüske, vércsatorna) – készítésének technikai megoldásai.
12-13.30-ig Ebéd
13.30-17.00-ig Műhelymunka
A műhelyfoglalkozást vezeti: Vajda László a Népművészet Mestere kovács, Szabó István Népi Iparművész fegyverkovács.
18.00- Találkozás a helyi harcművészetek gyakorlóival.
Május 27. 9-11.30 óráig Műhelymunka
A műhelyfoglalkozást vezeti: Vajda László a Népművészet Mestere kovács, Szabó István Népi Iparművész fegyverkovács.
11.30-12.00-ig Összegzés, zárás
12-13.30-ig Ebéd
13.30 Búcsúzás, hazautazás
A változtatás jogát fenntartjuk!
ZALAEGERSZEGI FAFARAGÓ KONFERENCIA
A konferencia időpontja: 2018. május 25-27.
Helyszíne: Keresztury Dezső VMK, 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
A konferencia célja:
Találkozási lehetőség biztosítása a magyar tárgyalkotó népművészetben tevékenykedő fafaragóknak. Szakmai tapasztalatcsere, tudásátadás: a különböző régiók néprajzi hagyományaiból kiinduló fa, csont, szaru megmunkálású tárgyak elkészítésében.
Előadások és konzultációk lebonyolítása a konferencia témájául választott hagyományos tárgyak és technikák megújításához.
A szakterület aktualitásának megvitatása.
Témái:
„Megújítási törekvések a szaru és a csont felhasználásával a tárgyalkotó népművészetben – a változó környezeti kultúrában”
A konferencia programja:
2018- május 25. Péntek
10,00-12,00 óráig: Csont és szaru tárgyak tradicionális megmunkálásáról mesterség bemutatók tartása
Helye: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Göcseji utca 16.
12.00-14.00 óráig Érkezés, regisztráció
Helyszín: Keresztury Dezső VMK, 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
14,00 Ünnepélyes megnyitó
14,10-17,45 Előadások
Dr. Cseh Fruzsina: A szaru és csont felhasználása a hagyományos kézműiparban.
Gosztonyi Zoltán, a Népművészet Mestere: Tradicionális kézműves technikák használata mai csont és szaru tárgyakon.
Kovács Zoltán, a Népművészet Mestere: Alapanyag-, díszítmény és funkcióváltás a mai szaru tárgyakon.
19.30 Közös vacsora a Gébárti Kézművesek Házában
A helyszínek közötti mozgást különjáratú autóbusszal oldjuk meg.
2018. május 26. Szombat
Helyszín: Keresztury Dezső VMK, 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.
09.00- 12.30 Előadások
Horváth Béla, a Népművészet Mestere: A csontberakásos technika alkalmazásának lehetőségei a mai tárgyakon.
Bereczky Csaba a Népművészet Mestere: A szaru és a csont felhasználása mai ékszereken
Szabó Zoltán, etnográfus: Szaru és csont alkalmazása a népi hangszereken.
Prokné Tirner Gyöngyi: A zalai múzeumok kincsei: Szaru óraláncok ornamentikája
13.00: Ebéd
14.00-16.00: Előadások
Széll János etnográfus: „Új utak felé” – megújítási törekvések tárgyainak elemzése egy néprajzos szemével
Bálizs Andrej designer: „Új utak felé” – megújítási törekvések tárgyainak elemzése egy designer szemével
16,30-18,30 Mesterségbemutatók
Helye: Gébárti Kézművesek Háza, Gébárti-tó
Edvi Gyula: Csontberakás késnyélen
Nagy Béla Népi Iparművész: Csontberakás ostornyélen
Kovács Zoltán a Népművészet Mester: Szarudíszítés savazással
Gueth Lajos: Szaru edény készítés alakformázással
Bereczky Csaba a Népművészet Mestere: Szarulánc elemeinek készítése
19.00: Vacsora a Gébárti Kézművesek Házában
2018. május 27. Vasárnap
9.00- 11.00: Pódiumbeszélgetés és közös tárgyelemzés.
„Ki mit hozott a batyuban”- tárgyak elemzése fordított sorrendben, először az alkotó
beszél a saját alkotásáról, majd a felkért szakemberek reflektálnak: Szabó Zoltán etnográfus, Marx Mária etnográfus, Széll János etnográfus
11.00 – 12.30 A NESZ Fafaragó Szakbizottságának beszámolója a két országos konferencia közötti időszakról, aktualitások.
12.30 – 14,00: Ebéd, majd hazautazás.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Meghirdető: Népművészeti Egyesületek Szövetsége
Időpont: 2018. május 26-27.
Helyszín: Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, emelet Aula (Nyíregyháza, Szabadság tér 2.)
2018. május 26. (szombat)
9.30 óra Regisztráció
A szálláshoz és az étkezésekhez szükséges kísérő anyagok átvétele
9.50 óra „Alvégesi” Népdalkör – Szatmári népdalok
Vezetője: Végh Jánosné
10.00 óra A Nemzetközi Textilművészeti Konferenciára érkezett külföldi és helyi résztvevők köszöntője
Köszöntik:
- Puskásné Oláh Júlia, Népi iparművész, a Népművészet Mestere
- Tomasovszki Anita a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár igazgatója a Helyi Értéktár Bizottság elnöke
- Baracsi Endre a Megyei Közgyűlés alelnöke és a
Megyei Értéktár Bizottság alelnöke - Mussó László a Megyei Jogú Város Önkormányzati képviselője, bőrműves
- Tóth László ny. igazgató, előadóművész szavalata
10.30 óra A Népművészeti Egyesületek szakmai munkáját intézmények és szövetségek
Előadó:Dr. Puskásné Oláh Júlia, Népi iparművész, a Népművészet Mestere, a népművészeti szakágak művészeti vezetője
10.45 óra Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészete
Előadó: Dr. Ratkó Lujza etnográfus, a Néprajztudományok kandidátusa, Főiskolai docens
A Népművészeti Szakiskola O.K.J. képzésén néprajzoktatás
Előadó: Dr. Bodnár Zsuzsanna etnográfus, néprajzos muzeológus
A Népi Iparművészeti Tanács N.I.T. zsűrizési szempontrendszere
Előadó: Dr. V. Szathmári Ibolya etnográfus a Déri Múzeum ny. igazgatója
S z ü n e t
12.00 óra Kapcsolatok a Szlovák csipkeverőkkel
Előadó: Török János, Népi iparművész
A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodája Közművelődési Közalkalmazottak, Népi mesterségek, Elméleti és gyakorlati előadások.
Előadó: Sotkó Levente Attila, szakmai módszertani referens
Első Nyírségi Fejlesztési Társaság
Előadó: Petneházyné Bugán Magdolna, Operativ igazgató, a Civil Fórum elnöke
Nemezművészet a magyar népi kultúrában, újszerű alkalmazási területek
Előadó: Vetró Mihály, Népművészet ifjú mestere
Csipke szakág – Magyar Csipke Társaság Nemzetközi és Országos rendezvénye
Előadó: Félegyházi Józsefné, Népi iparművész
Szabolcs-Szatmár Megye szakrális textiljei, Református templomok úrasztali terítői
Bemutatja: Kovácsné Tar Ilona, Népi iparművész
A viseletünkhöz kapcsolódó népi ékszerek használata régen és ma
Előadó: Nagy Gyöngyi, Népi iparművész
Ebédszünet
13.00 óra Ebéd és szállás elfoglalása (Luther Márton KollégiumIskola u. 2.)
15.00 óra Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban Konferencia folytatása
A külföldről jött vendégek beszámolója, saját munkáik bemutatása.
17.30 óra Luther Márton Kollégium
18.00 óra Vacsora
19.00 óra Szakmai beszélgetés, beszámolók.
2018. május 27. (vasárnap)
8.00 óra Reggeli
10.00 óra Szobák átadása
Szabadfoglalkozás
Javaslatok: a közelben lévő római katolikus, református, evangélikus, görög katolikus templomok látogatása, Jósa András Múzeum kiállításainak megtekintése
A változtatás jogát fenntartjuk!
KÖZÉP- DUNÁNTÚLI KÉZMŰVES SZAKKÖRÖK SZAKMAI TALÁLKOZÓJA
2018. MÁJUS 19.
SZÉKESFEHÉRVÁR
Szervező: Népművészeti Egyesületek Szövetsége
A Közép- Dunántúli kézműves szakkörök fejlődését segítve a szakmai találkozó középpontjába a következő kérdést állítottuk: A helyi és a határon túli értékeink a kézművességben.
Programunk célja: szakmai előadások, tapasztalatcsere.
Helyszín: Székesfehérvár, Mesterségek Háza Rác u. 20.
2018. május 19. szombat
9.00-10.00 Érkezés, regisztráció
10.00 A találkozót megnyitója
Megnyitja: Juhász Zsófia a Fejér Megyei Művelődési özpont igazgatója és a Fejér Megyei Értéktár Bizottság alelnöke
10.30- 12.30 szakmai előadások
10.30 Gondolattól az értéktárig
Előadó: Gonda Emma
11.00 Határon túli értékeink a szálasanyag felhasználásában
Előadó: Bárány Mara szálasanyagos, népi iparművész
11.30 Dániai országos kosárfonó találkozó és vásár tapasztalatai.
Szakmai lendület Európából
Előadó: Legeza Márti Hagyományok Háza
Népművészeti Módszertani Műhely Oktatási és
Közművelődési Osztály Folklór szakterület
12.15 Értékeink a tervezésben, zsűrizett hímzések elemzése
Előadó: Illés Vanda hímző, a Népművészet Ifjú Mestere, Hagyományok Háza Népi Iparművészeti osztály vezetője
12.45 Ebéd
13.30– 18.00 gyakorlati bemutató, kézműves továbbképzések
Helyszín: Székesfehérvár, Mesterségek Háza Rác u. 20.
• Hímzés mintatervezés
Oktató: Illés Vanda a Népművészet Ifjú Mestere, Hagyományok Háza Népi Iparművészeti osztály vezetője
• Viski csuhéfonás, hagyományos csuhé kosárkészítés Kárpátalján
Oktató: Fátán Emma csuhéfonó
• Üvegfonás csuhéval
oktató: Csifó Erzsébet csuhéfonó
Helyszín: Székesfehérvár, Művészetek Háza III. Béla királytér 1.
• Zöldvesszős kosárfonás, Katalán fenékre fonott egy berakásos cikk-cakk technika kínálótálca
Oktató: Legeza Márta Hagyományok Háza munkatársa
• Kéregedény készítés
oktató: Jankovics Tamás pásztor míves
A konferencián való részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött, a részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi email címen.
Bővebb információ és jelentkezés: Komendó Gabriella, 06-30/955-1742 gabriellakomendo@fejermmk.hu, magyarart@gmail.com
Az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében.
FELHÍVÁS
Az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért − közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében a Népművészeti Egyesületek Szövetsége 2018. július 16-21. között rendezi meg Békéscsabán
NEMZETKÖZI FAFARAGÓ TALÁLKOZÓT
A találkozóra Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Békés megyéből várunk gyakorlattal rendelkező fafaragókat, akik az egy hét alatt a Tótkomlósi Evangélikus Köztemetőbe padokat és a békéscsabai Lencsési Általános Iskola számára kemenceházat készítenek.
Csoportvezető, oktatók, előadók: országosan ismert szakemberek.
A csoportba várjuk: Békés megyéből, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából a fafaragással foglalkozó alkotókat.
Résztvevők száma maximum 15 fő. A jelentkezőket a beérkezés sorrendjében fogadjuk. A részvétel díjmentes.
Bővebb felvilágosítás kérhető: Igyártó Gabriellától neszfolk@nesz.hu e-mail címen vagy a +36 1 214 3523 telefonszámon.
FELHÍVÁS
Az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számon nyilvántartott „Hálózatépítés az élő hagyományért − közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt keretében a Népművészeti Egyesületek Szövetsége 2018. július 16-21. között rendezi meg Békéscsabán
A HATÁROK NÉLKÜLI NÉPRAJZI NÉPFŐISKOLÁT
A résztvevők a hat nap alatt elméleti néprajzi előadások mellett megismerkednek a csornai aranyfonalas mennyecske kendők mintakincsével és azok változatos öltéstechnikájával. Lehetőségük lesz vagdalásos hímzések technikai kivitelezését megtanulni. Öltözet kiegészítőket készíthetnek a gyetvai mintájú vállkendők alapján, amelyeket gyöngyökkel és rojtokkal díszíthetnek.
Csoportvezető, oktatók, előadók: országosan ismert szakemberek.
A csoportba várjuk: Békés megyéből, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából a hímzéssel foglalkozó alkotókat.
Résztvevők száma maximum 15 fő. A jelentkezőket a beérkezés sorrendjében fogadjuk. A részvétel díjmentes.
Bővebb felvilágosítás kérhető: Igyártó Gabriellától neszfolk@nesz.hu e-mail címen vagy a +36 1 214 3523 telefonszámon.
X. Nemzetközi Fazekas Fesztivál a Szilágy megyei fazekas hagyományokra építve
A program meghirdetője a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Budapest
A rendezvény ideje: 2018. május 17-18-19.
Helyszínek: Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u.1-3,
Debrecen, Kossuth tér
Debrecen, Népi Mesterségek Háza
Részletes program:
Május 17.
15.00 Pályázati kiállítás megnyitása
A pályázat témája: Az alföldi fazekas hagyományok öröksége, a zilahi vizeskorsók, mázas edények.
Megnyitja Kékedi László a Magyar Művészeti Akadémia tagozat vezetője
16.00 Szakmai konferencia:
– plenáris ülés
– szekció ülések
Előadók:
- Kósa Klára keramikusművész: Fazekasság népművészete, iparművészet
- Sipos József műgyűjtő: A zilahi kerámia.
- P. Szalay Emőke muzeológus: Az alföldi és a közép tiszai fazekas központok
- Kovács László fazekas: A közösség, mint értékteremtő erő.
Május 18-19. naponta 10.00-19.00
10.00 Szabadtéri fesztivál megnyitása, Diplomák átadása a részt vevő fazekas alkotónak.
– 16 fa pavilonban 26 fazekas alkotó (3 ukrán, 23 magyar) kézműves bemutatót tart (korongozás, díszítés) és árusítja alkotásait.
– A téren két napon át a Debreceni Népi Együttes néptánc programja, „Régimódi Játszótér” (ügyességi játékok a régmúltból) működik, valamint a gyermek részére kézműves programokat tartanak a jelen levő fazekasok.
– A „Fehér Bot”alapítvány tagjainak speciális fazekas programok, a debreceni kerámiát népszerűsítő múzeumpedagógiai foglalkozások lesznek. A debreceni Nagytemplomban egy fazekas nép iparművész kiállítása látogatására lesz – tárlatvezetéssel- lehetőség.
Textilhímzés, szövés megjelenítése az öltözködésben I.
A program sorozat meghirdetője: Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Budapest
A rendezvény ideje: 2018. árpilis 12-13-14-15.
Helyszín: Berettyóújfalu, Nadányi Zoltán Művelődési Ház – 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy-Zsilinszky u. 27. – és a Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza – 4100 Berettyóújfalu, Tavasz körút 10.
Részletes szakmai program:
Április 12. 13-14 óráig érkezés, regisztráció
14-17-ig Erdélyi és bihari tájegységek hagyományos viseletei, hímzései – bemutató, konzultáció
Műhelymunka vezetők: dr. V. Szatmári Ibolya- Etnográfus, Tarsoly Andorné – Népi iparművész
17.30-18.30-ig Városnézés
Április 13. 9-12-ig Motívumok hagyományos öltözékeken, forrásanyag tanulmányozása, feldolgozása – bemutató, műhelymunka
Műhelymunka vezetők: dr. V. Szatmári Ibolya- Etnográfus, Tarsoly Andorné – Népi iparművész
12-13.30-ig Ebéd
13.30-17.00-ig A két tájegység motívumainak sajátosságai, feldolgozási lehetőségeik, hagyományos viseleteken való továbbörökítése – műhelymunka
Műhelymunka vezetők: dr. V. Szatmári Ibolya- Etnográfus, Tarsoly Andorné – Népi iparművész
17.30-18.30-igA Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóházának megtekintése
Április 14. 9-12-ig Erdélyi és Bihari hímzések motívumai a mai viseletben – bemutató, műhelymunka
Műhelymunka vezetők: Molnár Madarász Melinda-ruhatervező,Illés Vanda – Népművészet Ifjú mestere
12-13.30-ig Ebéd
13.30-17.00-ig A népművészet, mint forrás felhasználása napjaink öltözékein – műhelymunka
17.30-18.30-ig Látogatás a Bihari Múzeumba
Április 15. 9-11.30-ig Modern irányzatok – követendő és kerülendő, – műhelymunka
11.30-12.00-ig Összegzés, zárás
12-13.30-ig Ebéd
13.30 Búcsúzás, hazautazás.
„A programváltoztatás jogát fenntartjuk!”
Textiles Konferencia
Békéscsaba, 2018. március 10-11.
A KONFERENCIA MEGHIRDETŐJE:
Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Budapest
Szakmai védnökök:
Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet
Népművészeti Egyesületek Szövetsége Hímző-, Szövő-, Nemez-, Csipke- és Viseletkészítő Szakmai Bizottsága
A konferencia helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Kar (Békéscsaba, Bajza u. 33.)
Március 10. (szombat)
07.30 – 08.30 Reggeli
08.30 – 09.30 A magyar népi kultúra területi tagolódása
Előadó: Borsos Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének igazgatóhelyettese
09.30 – 10.20 Erdély magyar, román és szász népi textilkultúrája
Előadó: Tőtszegi Tekla, etnográfus, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettese
10.20 – 10.50 Szünet
10.50 – 11.40 Székelyföld és a barcasági magyarság textilkultúrája
Előadó: Szőcsné Gazda Enikő, etnográfus – Székely Nemzeti Múzeum
11.40 – 12.30 Délvidéki magyar, szerb és horvát viseletek díszítőművészete, jellegzetessége és változása
Előadó: Nagy Abonyi Ágnes, néprajzkutató – muzeológus
12.30 – 14.00 Ebéd
14.00 – 14.50 Muravidék, Hetés textilkultúrája régen és ma – magyar, szlovén
Előadó: Tivadar Éva, népi iparművész, pedagógus, gyűjtő
14.50 –15.40 A kárpátaljai magyar hímzések – stílusok és szemantika
A Kárpátalján élő népcsoportok viselete
Előadó: Dr. Kopriva Attila, művészettörténész, egyetemi docens, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja
15.40 – 16.00 Szünet
16.00 – 16.30 „A tű csodája” – Alföld, Erdély, Moldva textilkultúrája az előadó magángyűjteménye alapján
Előadó: Harangozó Imre, etnográfus
16.30 – 17.00 „Székely festékesek a gyakorlatban” című tanulmánykötet ősbemutatója
Vendégünk: Ardai Ildikó, textilművész, a könyv szerzője
18.00-tól Nemzetiségi est – Kárpát-medence viseletei, táncai és zenéje a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Kar sportcsarnokában
Közreműködők: a Békés Megyei Néptáncosok Szövetség Közhasznú Egyesület tagjai, vendégei és a Balassi Táncegyüttes
Március 11. (vasárnap)
07.30 – 08.30 Reggeli
08.30 – 09.30 Zoboralja textilkultúrája régen és ma – magyar, szlovák
Előadó: Jókai Mária, etnográfus
09.30 – 10.30 Dél-Szlovákia textilkultúrája régen és ma
Előadó: Méry Margit, etnográfus
10.30 – 11.00 Szünet
11.00 – 11.30 „Bölcsőtől a koporsóig” – rátétmintás kelmék a felvidéki Martoson és keleti változataik
Előadók: Nagy Mari, Népművészet Mestere és Vidák István, Népművészet Mestere, az MMA tagja
11.30 – 11.45 A konferencia zárása