- Bolgár est
Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület bolgár-magyar népművészeti estje Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban.
Az egyesület elnöke, Berei Andrea üdvözölte a megjelenteket, és felkérte a rendezvény védnökét, Dr. Bocskov Petrov Jordan, Bulgária magyarországi tiszteletbeli konzulját köszöntője elmondására. Az estet Szondi György, író, műfordító, bolgarista nyitotta meg.
Izsák Kata, a Vándor Vokál tagja, bolgár dallamokkal és csuvas dalokkal örvendeztette meg a résztvevőket.
A teremben megtekinthető volt – A paradicsom kertje – Nagy Mari, Vidák István, Vidák Anna, ifj. Vidák István nemeztakaró kiállítása.
Minden látogató kapott egy példányt az új kiadványból: Öreg koprivsticai mintás nemeztakarók
Ezt követően a rendezvény főszervezője Vidák István kapott szót:
„Az élet nagy ajándéka nagyszerű emberekkel találkozni.” Elmondta, hogy volt szerencséje találkozni Nagy László költővel, elszavalta tőle a Csodafiúszarvas c. költeményét, miközben gyékényből egy szarvast hajtogatott.
Végül a filmvetítés során bemutatásra került Nagy Mari és Vidák István tanulmányútja Bulgáriában.
- Varrógépszelídítő
Ez a mini tanfolyam azoknak szólt, akik szeretnék megtanulni a varrógépük működését, ismerni a tartozékok használatát, valamint azt is tudni szeretnék, hogyan kell varrni bizonyos dolgokat? Kiss Gabriella viseletkészítő kurzusa teltházzal ment novemberben.
- Szövés kereten
A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület 4 alkalmas tanfolyamot hirdetett kezdők számára, a szövés alapjainak megismerése, a szövés alaptechnikáinak elsajátítása érdekében.
Az érdeklődők péntek délutánonként találkoztak a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, Berei Andrea Népművészet Ifjú Mestere szövő vezetésével.
- Karácsonyi kézműves vásár
Egyesületünk a Katona József Múzeummal és a Zöld Misszióval karöltve kézműves karácsonyi vásárt tart december 9-én a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. Örvendetes, hogy más egyesületek tagjai is jelentkeztek kiállítóként. Reméljük, a látogatók között is szép számmal lesznek távolabbról érkezők. Igazi vásári forgatag várja az érdeklődőket minőségi kézműves termékekkel, forralt borral, forró teával, kemencés lepénnyel és kürtős kaláccsal.