- Utazásom egy dél-kínai kerámia műhelybe
2016-ban repültem először Ázsiába, amikor a NESZ delegáltjaként részt vettem egy koreai nemzetközi kerámia fesztiválon, ahol kedvenceimet, a kalácssütő edényeket mutattam be.
Ez volt az első alkalom, hogy angol nyelven tarthattam prezentációt nemzetközi közönségnek a hagyományos magyar kerámia művészetről.
Szereplésem sikeresnek bizonyult, mert egy hónap múlva már meghívást kaptam Kínába, a Vuhani Képző és Iparművészeti Akadémiára, ahol a Covidig minden évben egy hónapot tölthettem, tanítottam és kiállításokon vettem részt.
Ezeknek az eseményeknek a hatására egyre több kínai egyetemen és egyéb kerámia eseményen mutatkoztam be, több mint 15 városban.
A járvány vetett véget, ennek a siker sorozatnak.
Az elmúlt három és fél évet szentendrei műhelyemben töltöttem. Sokat dolgoztam, próbáltam felkészülni a következő meghívásra és közben tanultam a kínai nyelvet, remélve, hogy egyszer majd újra mehetek.
Aztán ebben az évben miután Kína is megnyitott, hamarosan én is megkaptam az első meghívásomat. Egy régi vágyam vált valóra azzal, hogy lehetőséget kaptam részt venni egy hagyományos kínai fatüzes égetésen Guangxiban.
Mindig szerettem volna munkáimat egy ilyen kemencében, magas hőfokon kipróbálni.
A program keretében három kínai keramikus művésszel dolgozhattam együtt egy hónapig, egy dél-kínai teaültetvényen. Ez alkalommal már angol tolmácsom nem volt és mivel a jelenlévők nem beszéltek angolul, jól jött a kínai nyelvtudás.
Távol a világtól, magas hegyek között, a teacserjék ölelésében, egy 100 éves teaüzem területén létrehozott stúdióban, helyi agyagból kellett elkészítenünk tárgyainkat, melyeket végül egy tradicionális fával fűtött kerámia kemencében égettünk ki.
A kemencét minden alkalommal 4 napig, éjjel-nappal folyamatosan fűtöttük, egymást felváltva még néhány helyi segítségével. A munka rendkívüli tudást, tapasztalatot és fizikai terhelést igényelt, amit a júliusban szokásos trópusi 35-40 fokos hőmérséklet nehezített meg.
Segített minket a helyi konyhában, minden nap friss alapanyagokból főzött étel és az ültetvényen termő híres Liubao tea, amit egésznap víz helyett fogyasztottunk.
Amikor a kemence hőmérséklete elérte az 1310 Celsius-fokot, befejeződött a tüzelés, lezárták a nyílásokat és hat napig vártunk, mire a hőmérséklet újra 200 fok alá csökkent.
Ez alatt az idő alatt már újabb munkák készültek és száradtak a következő égetéshez, amit még kétszer tudtunk megismételni a rendelkezésünkre álló idő alatt.
Mikor végre kihűlt a kemence és kibontották az ajtót, minden alkalommal megtörtént a megismételhetetlen csoda. A bepakolt nyers agyag tárgyakat a tűz és a hamu tőlünk függetlenül, csodálatos színekbe és textúrákba öltöztette. A következő napokban órákon át tisztítottuk, fényesítettük és nézegettük egymás tárgyait. A munka nagyon nehéz volt, de megismételhetetlen pillanatokkal jutalmazott.
Az elkészült alkotásokat november 11-től a nagyközönség is megtekintheti egy Sanghaji galériában.
Kívánom minden alkotótársamnak, hogy bátran éljenek a felkínálkozó lehetőségekkel, még ha először lehetetlennek tűnnek is, mert egyáltalán nem azok.
Szente Krisztina, Fazekas Népi Iparművész