1993 óta minden év májusában Miskolc ünnepel. Az ünnepet azon okkal rendezik, hogy Ferenc József osztrák- magyar császár 1909-ben május hónap 11-én címeres kiváltságlevelet adott Miskolc városának.

Ünnepélyes keretek között ez alkalommal MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA PRO URBE kitüntető címmel illeti egyesületünk elismert oszlopos tagját, Szondi Sándort a Népművészet Mesterét, immár második alkalommal.

Szondi Sanyi bácsit én személyesen Kisgyőrben, egy fafaragó táborban ismertem meg közelebbről. Megszólítottam, bemutatkoztunk, ő dolgozott, alkotott serényen, és lassan mesélni kezdett. Mesélt arról, amit éppen faragott, és közölte, hogy nem lehet ám akármilyen szerszámmal és akárhogyan tenni ezt a tudást, talentumot, amit ő kapott! Kedvemre való lett a bácsi, hogy érdemes figyelni rá. Igaz én még nem jártam a saját ,,múzeumában”, de akik mesélnek róla nagyon lelkesek, és valami nagyon feltölti őket, mikor onnan eljönnek. Tele lesznek új tervekkel, örömmel lelkesedéssel és boldogok.

Mit jelent a fafaragás a 20. század végén? Mi lesz népszerű a fiatalok körében?

Erről Sándor saját maga által írott könyvében olvashattam, amit azóta én is megkaptam tőle, és nagy örömmel olvasom.

A népművészeti feldolgozás folyamata iránt érdeklődő és kutató etnográfusnak is újat adó feleletet kap a kedves olvasó ezekre az elgondolkodtató kérdésekre. Több évtizede gyakorlom a szakmám és az egyesületünknek köszönhetem, hogy megismerhettem Szondi Sándort, akivel mára már összetegeződtünk.

Sándor érzelemdús személyiség és egyéniség. Nem csak édesanyja és családja iránt érzett mérhetetlen szeretet sugárzik, hanem a nagyfokú ragaszkodás a magyarság kultúrájához. Ennek következménye a sajátos életmű, ami kötődik a népi fafaragáshoz, de túl is lép rajta.

Saját maga által írt önéletrajzát nem lehet könnyek nélkül olvasni, de mégis jó! A II. világháborút ő már megélte. Szegényen, de teli kedvességgel szeretettel odafigyelő ölelésekkel.

Éltrajzát olvasva elém tárul egy olyan gyermekélet, mintha a Kincskereső kisködmönt olvasnám.

Egy olyan környezet, ahol nincs mit enni, de van gyermekkori élmény, útszéli eperfa, kert végi patakocska, nagymama kiskacsái, nyári melegében mezítláb a patakhoz menni fürdeni, télen pedig a kis fekete csikósparhelt mellett enni a diófáról vert diót.

Édesapja szigorú volt, a neveléshez hozzá tartozott a nadrágszíj, a térdepelés, főleg kukoricaszemeken és a vesszőzés.

Tizenhárom éves volt Sándor mikor az 1956- os forradalom volt. Édesapja súlyos beteg lett.

Sürgősen elkezdett intézkedni Sándor leendő sorsa felől. -,,Légy jó szakember, mondjuk esztergályos. Azt nem veszik el tőled sosem”.

-„Mit tehettem mást, hallgattam apámra!”

Szakmát szerzett az MTH-ban, mint esztergályos. Még versenygyőztes súlyemelő is volt és biciklivel bejárta a ,,nagyvilágot”.

Sándor szeretete nem csak a családja iránt mérhetetlen, hanem a magyarság kultúrájához is.

Ennek szerves következménye a sajátos életmű, ami kötődik ugyan a népi faragáshoz, de túl is lép rajta. Kezdetben megtanulja, kipróbálja, felhasználja az egykori paraszt-és pásztorfaragások elfeledett díszítő technikáit, az ékrovást, a karcolozást, a spanyolviasz berakást, az intarzia paraszti változatait és a domború faragást. Készít paraszti eszközöket, de hamar túljut rajta. Elbűvöli a fa alapanyag különleges adottsága.

Minden alkotásán tetten érhető a fa szépségének kidomborítása, akár nagyméretű, akár apró fa.

Térplasztikák, templomi berendezések, emlékoszlopok készítőjeként ismerik, de munkásságára inkább azok a faragványok jellemzőek, melyek mögött nagyfokú érzelmi töltet rejtőzik. Például maga faragja, díszíti édesanyja koporsóját.

Témaválasztásai nem csak érzelmi indíttatásúak.

A dalolási kedv és szeretet vezeti a hangszer elkészítéséhez. Évről évre egyre szebb, és kevesek által ismert hangszert készít.

Furulyákat, töröksípot, tárogatót, hegedűféléket. Ezen tárgyakról én csak csak mesélni halottam Sándort, és nagyon élveztem. De számos munkáját meglátogattam neves helyeken, melyekből egyet-kettőt megjegyeznék.

Kisgyőrben látható Lajtha László emlékműve

Miskolc-Lillafüred, Lutra

Miskolc, Pávai Vajna Ferenc emlékhely

Miskolc, Az 1944. év bombázás emlékére

Miskolc-Egyetemváros, 1956 -os emlékoszlop

Kedves olvasók így írtam most nektek és az íráson keresztül remélem hozzátok emeltem egy olyan, számomra különleges embert, akit Ti is ismerjetek meg, és legyetek többek általa!

Ajánlom figyelmetekbe saját maga által írt gazdag képanyagból és önéletírásból álló könyvét.

Ducsai Ágnes Georgina