- Kézművesfoglalkozások
– Március 9-én, szombaton Derecskén a Szivárvány Hagyományőrző Egyesület Gyermek Táncházába várták a táncolni és kézműveskedni vágyó gyermekeket. A rendezvényen egyesületünk tagjai mesterségbemutatót és kézműves foglalkozást tartottak.
– Március 12-én, Alkotóházunkban fogadtuk a zsákai óvodásokat. A kézműves délelőtt során agyagoztak és bőröztek a gyerekek.
- Kiállítás
Március 22-ig látogathatták az a térségi vándorkiállítást Kabán, a Mácsai Sándor Művelődési Ház és Könyvtár galériájában, amely a Petőfi Kulturális Program keretében valósult meg NÉPMŰVÉSZETI ÖRÖKSÉGÜNK – a Hortobágytól a Sárrétig címmel. A kiállítás anyagát a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium műhelyeinek, a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület, a Bihari Népművészeti Egyesület, valamint a Cívis Hagyományőrző és Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáiból összeállított áttekintő válogatás alkotta.
A kiállítás utolsó napján mesterségbemutató és játszóházi foglalkozás várta az érdeklődőket.
- Szakkör
2024. március 15-én, a pénteken is munkálkodtak az Alkotóházban a hímzőszakkör tagjai. Befejezték az előző foglalkozáson elkezdett hímzéseket. Az elkészült alkotásokat megbeszélték. Az ünnep alkalmából kokárdát is készítettek. A jó hangulatú foglalkozáson nem maradhatott el a finomság sem, amely a reformkor egyik kedvenc süteménye, a Kossuth-kifli volt.
- Elismerés
Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Benő-Nagy Réka, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium főigazgatója, a Bihari Népművészeti Egyesület, valamint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Képzési és Oktatási Szakmaközi Bizottságának tagja Nádudvar Város Önkormányzatának Kövy Sándor-díját vehette át. Kitüntetéséhez szeretettel gratulálunk!
- Vándorlegény pályázat
Vándorlegény pályázat meghosszabbított jelentkezési határideje március 10-én lejárt. Régiónkból szép számmal jelentkeztek a megmérettetésre. A tárgyak beadási határideje április 12-e. Várjuk a pályamunkákat!